BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több stratégiai megállapodás jöhet - interjú Szijjártó Péterrel

Akár 50 fölé is nőhet azon külföldi nagyvállalatok száma, amelyekkel stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány – nyilatkozta lapunknak Szijjártó Péter, aki nyitóbeszédet mond a Világgazdaság mai „Új utak, új módszerek a magyar exportban” című konferenciáján. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta: várhatóan Orbán Viktor tervezett kínai útján nyílhat meg a pekingi kereskedőház.
2013.06.13., csütörtök 05:00

– A napokban volt egy éve, hogy kinevezték a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának. Fő feladatként a keleti nyitás politikájának irányítását kapta. Milyen gyakorlati eredményeket hozott ebből a szempontból az elmúlt egy év?
– A legelső feladat az volt, hogy életet leheljünk a gazdasági vegyes bizottságok (GVB) munkájába. Míg az uniós országok vonatkozásában a gazdasági kapcsolatépítésnél az állam szerepe egyre inkább visszaszorul, addig a keleti nyitás célországai esetében a vállalatközi kapcsolatok kiépítésének előkészítésében az állami dimenziónak kiemelt szerepe van. Ennek tudható be, hogy jelentős mértékben megnőtt a GVB-k száma.

Amíg gyakori ázsiai útjain az állami vezetés képviselőivel tárgyal, addig itthon a külföldi nagyvállalatok vezetőivel sorra köti a stratégiai együttműködési megállapodásokat.
– A keleti nyitás mellett az államtitkárság másik fontos feladata, hogy a nálunk termelő külföldi vállalatok számára olyan üzleti, befektetési környezetet biztosítsunk, amelyben megérje nekik nálunk bővíteni a tevékenységüket. A cégeknek az eddigieknél kevesebb bürokratikus akadállyal kell szembenézniük azáltal, hogy közvetlenül a miniszterelnökhöz bekötött szervezeti egységgel tartják a kapcsolatot. Ennek gyakorlati következményeit pedig már több esetben is látjuk, példaként említhetem a Hankookkal folyó tárgyalások felgyorsulását, amelynek eredményeképpen a dél-koreai cég a napokban jelentette be, hogy bővíti rácalmási gyárát, vagy éppen az Audival közösen fejlesztett győri repülőtér esetét.

– Hány külföldi tulajdonú nagyvállalattal köthet még stratégia együttműködési megállapodást a kormány?
– Bár az eredeti tervek arról szóltak, hogy mintegy 40 céggel kötünk megállapodást, azonban reményeim szerint elérhetjük az ötven fölötti számot is. A program – amelynek keretében már 26 céggel van megállapodásunk, miután tegnap a kormány képviseletében a japán Densóval írtam alá a dokumentumot – ugyanis felkeltette a vállalatok érdeklődését a kormánnyal folytatott rendszeres konzultáció lehetősége miatt. Ez pedig versenyelőnyt jelenthet az egyes cégek számára saját vállalatcsoportjukon belül, az újabb beruházási helyszínek kiválasztásakor.

– Milyen konkrét eredményt hoztak az eddig megkötött megállapodások?
– A cégek komolyan veszik a stratégiai partnerséget. Például a Hankook gyárának bővítése 950 új munkahelyet jelent, a Bridgestone tatabányai üzemének múlt héten elindított bővítése több mint 500 új állást hoz létre. Az Audi pedig tegnap nyitotta meg az új győri gyárát, a LEGO is letette az új gyáregység alapkövét, a Tesco pedig új beszállítói fejlesztési programot indított. A külföldi nagyvállalatok kapacitásfejlesztése egyben komoly exportlehetőségeket jelenthet a hazai kkv-k számára, ha bekerülnek a beszállítói hálózatokba. Van tér az előrelépésre, ugyanis jelenleg a magyarországi kkv-k részesedése csupán 20 százalék az exportból, miközben a enmagyar munkavállalók 75 százalékát foglalkoztatják. Jelenleg mintegy 2500-3000 olyan hazai kkv van, amely exportképes terméket vagy szolgáltatást képes előállítni. A március végén a felügyeletem alá került Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) egyik fő feladat az, hogy elősegítsük ezen vállalkozások külpiaci sikerességét.

– A HITA mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. is az Ön által vezetett államtitkárság felügyelete alá került. Eddig a keleti nyitás három célországában nyíltak meg a kkv-k exportját ösztönözni hivatott kereskedőházak. Hol létesülhet a következő?
– A tervek szerint Orbán Viktor kínai hivatalos látogatása során nyílik meg a pekingi kereskedőház, amit egy magyar és egy kínai magáncég fog közösen üzemeltetni. A már megnyílt bakui, moszkvai és asztanai kereskedőházakat is magáncégek hozták létre, azonban már folynak a tárgyalások arról, hogy ezek miként működnek majd együtt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel, amelynek több mint 98 százalékos tulajdonosa az állam, a fennmaradó rész pedig az MKIK tulajdona. A Nemzeti Kereskedőház Zrt. üzleti terve szerint relációs kft-ket hoz létre, amelyeken keresztül majd együttműködik az érintett külföldi kereskedőházakkal.

A kereskedőházak mellett a külgazdasági szakdiplomata-hálózat is nagy szerepet játszhat az exportpiacok felkutatásában. Hol tartanak a hálózat keleti nyitással összhangban lévő átalakításáról folyó egyezetések a kormányon belül?
– Véleményem szerint azokban az amúgy nagy piacot jelentő nyugati országokban – ahol a gazdasági kapcsolatok alapvetően vállalatközi szinten működnek – át kell gondolni a jelenlegi szakdiplomatai jelenlét nagyságát, és átcsoportosítani az erőforrásokat azokba a keleti nyitás által érintett országokba, ahol az állami szintű kapcsolatépítés kiemelt jelentőséggel bír. Az általam vezetett államtitkárság dolgozik is egy olyan javaslaton, ami figyelembe venné ezt a szempontot a külgazdasági szakdiplomata-hálózat jövőjével kapcsolatban. A keleti nyitás sikere érdekében szükség van a jelenlegi keretek átstrukturálására.

– A külképviseletek bővítése is napirenden szerepel – a földrajzi értelemben nemcsak Ázsiára, hanem Afrikára és Dél-Amerikára is kiterjedő – keleti nyitás értelmében. Mikor nyílhatnak meg az új nagykövetségek, főkonzulátusok?
– A kormány éppen a napokban hozott döntést arról, hogy Nigériában újranyitjuk a nagykövetséget, ami nyár végén, ősz elején meg is történhet. Emellett szintén döntés született arról, hogy Hongkongban ismét főkonzulátust működtetünk. Kormánydöntés még nem született, de folyik az előkészítése a chilei és a malajziai nagykövetség, illetve a Sao Pauló-i főkonzulátus megnyitásának.

Névjegy

Szijjártó Péter

1978-ban született Komáromban

2002-ben szerzett közgazdászdiplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen

2002-től országgyűlési képviselő

2006–2010: a Fidesz szóvivője és kommunikációs igazgatója

2010-től az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke

2010. június–2012. május: a miniszterelnök szóvivője

2012 júniusától a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára

2013 márciusától a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért és a magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos

1978-ban született Komáromban

2002-ben szerzett közgazdászdiplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen

2002-től országgyűlési képviselő

2006–2010: a Fidesz szóvivője és kommunikációs igazgatója

2010-től az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke

2010. június–2012. május: a miniszterelnök szóvivője

2012 júniusától a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára

2013 márciusától a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért és a magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.