BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
felülvizsgálat

A felülvizsgálatok nem akarják igazolni a kormányzati kommunikációt

2013.09.02., hétfő 05:00

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés.” Többek között ezzel indokolta a kormány az első Széll Kálmán-tervben a rokkantsági rendszer átalakításának szükségességét. Pedig ahelyett, hogy valamennyi érintettet, valamint az ő állapotukat elbíráló orvost megvádolják, bőven elegendő lett volna azt mondani: nincs annyi járulékbevétel, amiből ennyi rokkantnyugdíjat finanszírozni lehet, ezért a rokkantak megrostálják, és a nyugdíjat szociális juttatássá alakítják.

Mert azon túl, hogy felderítettek leszázalékolásokkal kapcsolatos bűncselekményeket, a mostani komplex felülvizsgálatok valamiért csak nem akarják igazolni a kormányzati kommunikációt. A 68 ezer átvilágított rokkant mindössze 8,5 százalékáról állapították meg eddig, hogy nem érdemel semmiféle ellátást. Gyorsan tegyük hozzá: egy egészen más szempontok szerinti elbírálás alapján. A kormányzati nyomás ellenére, valamint a felülvizsgálatot végző orvosok józan ítélőképességének és szakmai felkészültségének köszönhetően tehát a korábbi rokkantnyugdíjasok döntő hányadáról nem derült ki egyszeriben, hogy semmi baja, csak éppen dolgozni nem akar. Így bármennyire is jó tervnek tűnt, hogy a 190 ezer rokkantból 150 ezret visszaterelnek a munkaerőpiacra, egyelőre a 18 ezret sem éri el azok száma, akiket egyáltalán rehabilitálhatónak találtak. Attól pedig, hogy munkába álljanak vagy egyáltalán munkát találjanak, még ők is nagyon messze vannak.

Úgy tapasztalom, hogy az adó- és járulékfizetők elsöprő hányada kifejezetten örül annak, hogy a kormány eltökélt a különféle juttatások igénybe vételének szigorításában és átláthatóvá tételében. A nagy lelkesedésben azonban, különösen a szociális támogatások közelgő átalakítása kapcsán, sokkal jobban oda kell figyelni arra, hogy néhány tucat csaló és ügyeskedő miatt egyetlen valóban rászoruló alól se húzzák ki a talajt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.