BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kisbefektetők

Egy hazai cég, amely pozitív példát mutat

Ismét pozitív példával jár elöl a magyar tőkepiacon a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV).
2010.09.28., kedd 05:00

Az energiatakarékossági projektekre szakosodott cég tavaly nyáron azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tíz év szünet után először hajtott végre másodlagos részvénykibocsátást a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek révén – a válság ellenére – mintegy egymilliárd forintnyi friss tőkét szerzett. Az októbertől immár a BUX indexben is szereplő társaság most 16 év óta az első nyilvános, nem pénzintézeti kötvénykibocsátást hajtja végre.

Magyarországon ritkának számít ez a vállalatfinanszírozási forma. Miközben a fejlett ipari országokban épp hatalmas boom figyelhető meg a vállalati kötvények piacán, addig nálunk ez a szegmens elhanyagolható százalékát teszi ki a hitelpapírok állományának. Szerepet játszik ebben a magyar tőkepiac fejletlensége, a banki finanszírozás tradíciója, külföldi tulajdonú társaságok esetén pedig az anyavállalatok nyújtotta kölcsönök nagy szerepe.

Pedig a pénz ott hever a kisebb hazai cégek előtt is, noha egy likvid másodpiachoz bizonyos méretet nyilván el kell érnie a kötvénykibocsátónak. Azt azonban az RFV példája is jól mutatja, hogy az így gyűjtött források felhasználása jóval gyorsabb és rugalmasabb, mint a bankhiteleké, márpedig ez a gyors terjeszkedéshez rendkívül fontos lehet. Különösen most lehet ez nagy érték, amikor a pénzintézeteket sújtó újabb és újabb terhek miatt a vállalati hitelezés – az épphogy csak megkezdődő enyhülés után – ismét szigorodhat és drágulhat. A mostani kibocsátásból ráadásul a kisbefektetők is jegyezhetnek, ami jó példát szolgáltathat a lakossági megtakarítások közvetlen becsatornázására.
Hogy mennyire lesznek jó befektetések az RFV részvényei és kötvényei, majd elválik. A társaság mindenesetre megmutatta, hogy mire használható a tőzsde. Érdemes tanulni tőle.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.