BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ír válság

Európa "megmentése" a magyar elnökség legfőbb feladata

Többen elvetették a sulykot – talán pánikolásból, számításból vagy pusztán felelőtlenségből – az Európai Unió jövőjével kapcsolatban az elmúlt napokban.
2010.11.18., csütörtök 07:00

A legújabb – írekhez kapcsolódó – eurózónás válság közepette szinte érthetetlen, miért nem volt diplomatikusabb az unió első számú vezetője, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke azzal a dupla jóslatával, hogy ha nem sikerül megmenteni az eurózónát, az EU is szétesik. Portugália kénytelen lesz elhagyni az euróövezetet, ha súlyos gazdasági nehézségeit nem képes megoldani – ezt Luís Amado portugál külügyminiszter mondta korábban. Nyilván az ilyen nyilatkozatok hatására (is) elmélkedett a Bloomberg elemzője arról, hogy a piac már nemcsak Írországot, hanem Spanyolországot, majd Olaszországot és Franciaországot is „kivégzi” az euró csődje következtében.

Mindeközben még egy lapáttal rátett az EU nyilvánvaló válságára az a tehetetlenség, amely a 2011-es költségvetés el nem fogadásához vezetett. Ez a fiaskó egyértelműen bizonyította, hogy az EU tagjai és intézményei még mindig nincsenek igazán európai szellemmel átitatva, különben tudatában lettek volna annak, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlenegy dolgot nem szabad megtenni: nem elfogadni a jövő évi büdzsét.

Magyarország kihívásokkal teli időben veszi át az EU-elnökséget 2011 első napjától. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke egyáltalán nem udvariasságból mondta ezt, hanem mert így is gondolja. A magyar kormány tagjai is meggyőződhettek a feladat bonyolultságáról tegnapi brüsszeli tárgyalásaikon. Orbán Viktor miniszterelnök az eladósodottság csökkentését emelte ki a feladatok közül, teljes felkészülést ígért január elsejére. Szavaiból kitűnt, hogy immár az élet kényszeríti ki az elnökség prioritásait. Most Európa megmentése a legfőbb feladat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.