BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forintosítás

Ha lassan is, de kezdenek visszaszivárogni a köztudatba a korábban elfeledett forintalapú lakáshitelek.
2010.02.03., szerda 05:00

Decemberre sikerült eljutni odáig, hogy az új folyósítású kölcsönök közel harminc százalékát ismét a hazai fizetőeszközben vették fel a hazai adósok.

A változáshoz több tényező is hozzájárult. Egyrészt a viszonylag tempós jegybanki kamatvágásoknak köszönhetően elviselhető mértékű – éppen egy számjegyű – piaci kamatokkal tudtak előállni a bankok, ami már gondolkodóba ejti a lakáshitel felvételében érdekelt ügyfeleket.

Másrészt sok adósjelöltet óvatossá tettek az elmúlt bő egy év fejleményei, és a potenciális hitelfelvevők nagy része nem szívesen vállal fel árfolyamkockázatot is egy-két százalékpontos kamatelőnyért cserébe. Közvetett módon bár, de szintén a forinthitelek térhódítását segíti a közelmúltban megjelent, a felelős lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet, amely a jelzálogkölcsönök maximális hitel/biztosíték arányánál a forintalapú konstrukcióknak hagyja a legnagyobb mozgásteret.
Viszont minden kedvező körülmény ellenére nagyon kevés az esélye a piac gyors átrendeződésének. Az ingatlanpiac gyakorlatilag leállt, a hitelezési feltételek (elsősorban a minimális önerőt tekintve) jelentősen szigorodtak, így a „csúcsidőszakra” jellemző havi 60-80 milliárdnyi új lakáshitellel szemben most jó, ha 15-20 milliárdnyit kihelyeznek a bankok. A jelenleg hatályos lakástámogatási rendszer pedig nem alkalmas arra, hogy élénkítse a piacot, hiszen túl sok és túl magas a benne elrejtett korlát.
A hazai gazdaság kilábalási esélyeinek tükrében pedig nagyon úgy tűnik, egyelőre hiába állítottak be a korábbinál jobb „keverési arányt” a lakáshitel-kínálatban a pénzügyi szolgáltatók: optimista forgatókönyvvel kalkulálva is csaknem egy évbe telhet még, mire beindul az a bizonyos motor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.