Robbanásközeli állapotban
Azóta ugyanis, hogy a nemzetközi közösség „segítő kezet nyújtott” Athénnak – előbb 2010 tavaszától bilaterális kölcsönök, később átfogó hitelcsomag formájában – és átvette az irányítást gazdaságpolitikája felett, az ország addigi lecsúszása mélyrepülésbe váltott át.
Hogy csak néhány példát említsünk: a munkanélküliség 2009 decemberében 10,4 százalék volt, idén júniusban 24,4 százalék. Az államadósság egyre irtózatosabb szintekre emelkedik, a gazdaság pedig 2008 óta évről évre növekvő mértékben zsugorodik – idén akár már hétszázalékos is lehet a visszaesés.
Mielőtt azonban az IMF-nek ördögszarvakat, Angela Merkelnek pedig Hitler-bajuszt rajzolnánk egyes népszerű összeesküvés-elméletek díszleteként, ne felejtsük el azt sem: az évekig lehetőségein felül élő társadalom, valamint az oligarchiába szerveződő, korrupt politikai-gazdasági elit is vastagon benne van abban, hogy az ország kártyavárként omlik össze.
A görögök felelősségének elismerése azonban nem változtat azon a tényen, hogy az EU–IMF–EKB „szoríts meg minél jobban” receptje nem működik. Részben azért nem, mert mélyíti a recessziót és egekbe lövi a munkanélküliséget, valamint talán azért sem, mert a görög társadalomban elpattant egy húr, és az emberek a trojkára egyre inkább megszállóként, kormányukra pedig áruló kollaboránsként tekintenek.
Hogy mindezek ellenére miért ragaszkodnak a nemzetközi szervezetek nagyrészt eddigi válságkezelő módszereikhez, az egyelőre rejtély. Nem kell azonban nagy jóstehetség ahhoz, hogy ebből előbb-utóbb totális gazdasági összeomlás és akkora társadalmi robbanás lesz, amelybe a brüsszeli és washingtoni irodák ablakai is beleremeghetnek – márpedig mindez senkinek sem lehet érdeke.
