A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer működési alapelve pofonegyszerű: az aktív dolgozók és munkáltatóik nyugdíjcélú járulékfizetése teremti meg a fedezetet a mindenkori nyugdíjasok járadékának, azaz öregségi nyugdíjának kifizetéséhez. A rendszer fenntarthatósága így alapvetően attól függ, hogy fizetnek-e annyian és olyan összegben járulékot, amely fedezi a nyugdíjas társadalom minden egyes tagjának a megszerzett nyugdíjjogosultsága alapján kifizetendő nyugdíját. A hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a magyar nyugdíjrendszer még legalább húsz évig egyensúlyi helyzetben tartható, vagyis aggodalomra semmi ok. Néha persze egy-két elszólás jelzi, hogy talán túl rózsás e kép. Legutóbb az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének konferenciáján hangsúlyozta Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár, hogy az állami szerepvállalás csökkentésével az öngondoskodásnak sokkal nagyobb teret kell engedni. E javaslattal mélyen egyetértve érdemes áttekinteni, milyen veszélyekkel kell a nyugdíjrendszer bevételeit illetően szembenéznünk.
A bevételi oldalt drámai mértékben veszélyezteti a speciális magyar foglalkoztatási helyzet, amelyben közel másfél millió munkavállaló csak minimálbérre van bejelentve, így csak a minimális nyugdíjjárulékot fizeti. Az egyéni és társas vállalkozók és alkalmazottaik mellett egyre több közalkalmazott és közszolgálati tisztviselő e fizetési kategóriába kényszerül. A közfoglalkoztatottak kétszázezres serege ennél is kevesebb járulékot fizet. A szürke- és feketegazdaságban dolgozók pedig részben vagy egészben mentesítik magukat a járulékfizetés alól. Ez az ismeretlen számú tömeg állítja elő a magyar GDP kormányzati több mint 20 százalékát a Transparency International becslése szerint.
Ilyen körülmények között a jövőre tervezett járulékcsökkentés kétélű fegyvernek bizonyulhat. Nyilván szükség van az élőmunkát terhelő közterhek csökkentésére, hiszen a magyar adóék az EU-ban kiemelkedően magas, ami a versenyképességet érezhetően csökkenti (ez is közrejátszhatott abban, hogy az EU tagállamainak versenyképességi rangsorában az eléggé szégyenteljes, 25. helyre csúsztunk le). Másfelől viszont a járulékcsökkentés újabb súlyos sebet ejthet a nyugdíjrendszer (és az egészségügyi rendszer) bevételi oldalán. Ha a munkavállalók nyugdíjjáruléka (jelenleg 10 százalék) lenne egy-két százalékponttal kisebb, az az egyéni nyugdíjjogosultságot is csökkentené, így a nyugdíjkasszát kisebb mértékben veszélyeztetné, mintha a munkáltatókat terhelő 27 százalékos szociális hozzájárulási adó mértékéhez nyúlnának hozzá.
Feltehetően a szocho mérséklésére kerül sor, hiszen ez jelent hatalmas terhet minden munkáltató részére, és ez az egyik fő indoka a minimálbérre való tömeges bejelentésnek is. Viszont a szocho érzékelhető mértékű csökkentése azonnali bevételkiesést okoz mind a nyugdíjbiztosítási, mind az egészségbiztosítási alapnak, amely a jelenlegi ellátások szintjét veszélyeztetheti, vagy egyéb források bevonását teszi szükségessé.
Ráadásul a szocho már nemcsak e két alap között oszlik meg (a 2016-os 74,3 százalékról jövőre 71,61-re csökken a nyugdíjbiztosítás, 20,5-en marad az egészségbiztosítás aránya), hanem az idei 5,17 százalék után 7,89-ra emelkedik a Nemzeti Foglalkoztatási Alap részére utalandó szocho részaránya. (Nem mellékesen idén július 1-jét követően bizonyítottá vált az a gyanú, hogy a munkáltatói tb-járulék szociális hozzájárulási adóvá történt minősítésével megszűnt e bevétel pántlikázottsága, így a társadalombiztosítás mellett más célokra is fordítható.)
Mi teheti mégis lehetővé, és vajon milyen mértékben, a szocho várt csökkentését? Ha csak a nyugdíjbiztosítás tekintetében próbálunk kapaszkodókat találni, akkor a 2017-es költségvetési törvényben a nyugdíjbiztosítási alap működési költségvetésében 181,1 milliárd forint többletet lelünk (a kiadási és a bevételi oldalon egyaránt 3118 milliárd forint szerepel, meg némi apró). Elvileg elképzelhető, hogy ez a működési többlet, amelynek forrása számomra nem egészen tisztázott, feláldozható a szocho csökkentése érdekében, de ez önmagában nem lesz érzékelhető nagyságrendű. (Az egészségbiztosítási alapból többet kivenni feltehetően politikai öngyilkosság lenne, tekintve az egészségügyi ellátórendszer feszült helyzetét.)
A járulékcsökkentés valódi forrása nyilván az lehet, ha a magyar gazdaság fejlődése gyorsul, noha a tervezett 2,5 százalék körül ingadozó érték önmagában nem teremt elégséges fedezetet a tb bevételi sebeinek gyógyításához. Ha a járulékcsökkentés együtt járna 2017-ben a jelenleg bruttó 111 ezer forintos minimálbér összegének érzékelhető növelésével, az valóban nagy bevételi többletet eredményezhetne, feltéve, hogy a munkáltatók képesek lennének kifizetni a magasabb bért. Ha a magasabb bér közterhei olyan arányban csökkennének, mint amilyen arányban a minimálbér nőne, ez járható út lehet a versenyképesség javítása, a foglalkoztatottság növelése, a gazdaság fehérítése és a belső fogyasztás erősítése érdekében. A nyugdíj- és egészségbiztosítási kassza bevételi kihívásai azonban tovább nőnek az elkövetkező években.
