Nem is olyan a valóság, mint ahogy gondoljuk?

A bizonytalanság szociológiája címmel kaptam meghívót a Magyar Szociológiai Társaság – Hankiss Elemérre emlékező – konferenciájára. Bár a tudományos fórum értelemszerűen nem tipikusan üzleti kérdésekkel foglalkozik, a cím mégis megragadta a figyelmemet. Vállalati topmenedzserekkel találkozva olyan fokú bizonytalanságot tapasztalok, amely sok esetben beárnyékolja, de legalábbis kérdésessé teszi a hosszú távú tervezés érvényességét. Ezek a kollegák éreznek valamit a konszolidálódó gazdaság szeléből, de ennek eredménye nem feltétlenül csapódik le iparágukban vagy saját vállalatuknál.

Nemcsak a makrogazdasági számok, hanem GfK saját mérései is arról tanúskodnak, hogy a fogyasztók pénztárcája egyre jobban nyílik, és a bizalmi indexnek a vásárlásra vonatkozó indikátorai is kedvező irányba mutatnak. A makrostatisztikai jelzőszámok egyelőre néhány ponton homályban hagyják a gazdaság fehérítéséből származó intézkedések valóságos hatását, de tény, hogy a napi fogyasztási cikk-piacon is van fejlődés. A GfK Consumer Panel területének legutóbbi adatai is arról számoltak be, hogy az első negyedév szinte minden hónapjában töretlen volt a fejlődés.

Az igazán nagy kérdés most nem az, hogy meddig folytatódhat ez a trend, hanem az, hogy mi áll ennek hátterében? Az előbb említett menedzserekkel való beszélgetések során őszintén szólva nem kristályosodott ki egy olyan egyértelmű válasz, ami segítene minket a jövőbeli események felvázolásában. Szinte mindenki érzi a viszonylagos fellendülést, csak a háttérben meghúzódó okokat nem képesek megfogalmazni. Ha már bizalomról van szó, vegyük kezünkbe a gazdasági és társadalmi események sorában a tisztánlátást és tájékozódást szolgáló bizalmi indexeket.

Mindenekelőtt le kell szögeznem, ha arra számít, hogy az ezzel összefüggő adatok és kutatási eredmények egy irányba mutatnak, s kialakul valamilyen konzisztens kép, akkor sajnos téved. A lakosság érzületében, közhangulatában és a társadalmi méretekben manifesztálódott közvéleményben is sokszor egymásnak ellentmondó trendeket fedezünk fel.

Ami nagy általánosságban a fogyasztói bizalmat idén tavaszán illeti, arra azt mondhatnánk, hogy legalább menjen úgy, ahogy eddig. Ez azt jelenti, hogy a 2014 ősze óta tartó trendvonal folytatása már azt eredményezné, hogy legalább ebben a kérdésben stabilitást tapasztalunk. De aki az adatokat alaposabban szemügyre veszi, már vizsgálódásának kezdetén meglepő fordulattal találkozik. Miért van az, hogy a fogyasztói várakozások indexe – amely az állampolgárok saját és az ország gazdasági helyzetének múltbeli és jövőben eseményeit vázolja fel – romlott az elmúlt mérési időszakhoz képest? Hogyan lehetséges ez, hiszen a makrogazdasági indikátorok – legalábbis helikopter perspektívából – rendben vannak. És hogyan lehetséges az, hogy az ugyanebben az indexcsoportban mért vásárlási hajlandóság komponens növekedést mutat? Kedvezőtlen a gazdaság megítélése, de mégis megindul a fogyasztás? Mindezek a kérdések egyszerre és összetettségükben foglalkoztatják a kutatókat és a vállalatvezetőket egyaránt.

Az ország jelenlegi általános gazdasági helyzetének megítélésében 2014 tavaszához képest romlás következett be, azaz valamivel többen vannak, akik szerint rosszabb a helyzet. Megjegyzem, ezek a reprezentatív körkérdések ritkán érik el a depriváltakat, azaz nem kell feltétlenül arra gondolnunk, hogy a növekvő társadalmi egyenlőtlenség veszteseit kérdeztük meg e vizsgálatban. Az eredmények inkonzisztenciája, a tapasztalatok, vélekedések és a makrovalóság között fennálló deviancia ugyanakkor már ezen a ponton is tetten érhető. Ez év tavaszán alig találkoztak kedvező gazdasági vagy társadalmi intézkedéssel a válaszadók, és érdekes módon az infláció és általában a kormányzati intézkedések kerültek a kedvezőtlen hírek képzeletbeli listájára. Álljunk meg egy szóra az előbbinél! Az infláció, amely ezekben a hónapokban sokszor deflációs jeleket mutat, messze nincs szinkronban a közvélekedéssel. Ma Magyarországon az emberek átlagosan 5 százalékos áremelkedést vetítenek előre a következő 12 hónapra, miközben ennek nyoma sincs a gazdaságban. Ezért is nehezen érthető az inflációnak ez a kitüntetett szerepe.

Persze, hasonló ellentmondás feszül az ország általános gazdasági helyzetének értékelése és a GDP volumenindexe közötti viszonyban. Amíg a tavalyi tavaszhoz képest látható növekedés van a gazdasági helyzet romlására számítók körében, addig a GDP igen markánsan emelkedett ugyanebben az időszakban. Az adatok inkonzisztenciájára talán egyfajta magyarázat lehet az, hogy – nem teljesen összhangban az ország gazdasági helyzetének megítélésével – a családjuk anyagi helyzetének valamilyen szintű romlását érzők aránya mind az előző negyedévhez, mind pedig az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest nőtt. Továbbá csökkent az anyagi helyzetük javulására számítók aránya is, a lakosság közel egyötöde számít valamiféle növekedésre. Pénztárca szintjén mérve ezt a reáljövedelemre vonatkozó várakozások tekintetében a megkérdezettek fele számolt reáljövedelmük értékének csökkenésével, miközben a Központi Statisztikai Hivatal szerint az átlagkeresetek jelentősen nőttek az elmúlt egy évben.

Úgyhogy a valóság és a róla alkotott képzetek olyan folyamatos ellentmondásban vannak egymással, ami nemcsak, hogy nem segíti a gazdasági és társadalmi élet irányítóinak előrelátását, tervezési munkáját, hanem mindennapi értékesítési és marketingproblémákat okoz.