Világgazdaság Online

Az egészségügyi szakma látja és évek óta hangoztatja is, hogy hosszú távon egyedül a magánszektor szerepvállalása segíthet a forráshiányos egészségügyi rendszeren. Ennek kapcsán ugyanakkor aggodalmak is megfogalmazódtak, melyek szerint a magánbiztosítók belépése mélyítené a szakadékot az állami és a magánellátás között. Fontosnak tartom hangsúlyozni: a biztosítók egyetlen célja, hogy minőségi egészségügyi szolgáltatást nyújthassanak. Ennek érdekében készek szerződni minden olyan ellátóval, amely ezt biztosítani képes, legyen az állami vagy magánintézmény.

Évtizedes, magánemberként és biztosítási szakértőként szerzett tapasztalatom alapján állíthatom, hogy valós igény mutatkozik a magánbiztosítói szolgáltatásra. Legyen választási lehetőség, ha valaki el akarja kerülni — a kórházi adatok szerint – az akár 184 napos várakozást egy MRI-vizsgálatra vagy 120 naposat a kardiológiára. A Generali Biztosítónál nemrég felmérést végeztünk arról, mitől függ a páciensek elégedettsége. Kiderült, hogy a magán-, illetve állami rendeléstől függetlenül a beteg akkor elégedett, ha nem kell sokat várakoznia, rendezett környezetben gondos ellátásban részesül, és empátiával közelednek felé, legyen az állami vagy magánrendelő.

Az egészségügyi ellátás természetesen ma sincs ingyen. A felmérésben megkérdezettek évente átlagosan 5-6 alkalommal fordulnak meg magán- vagy állami szakrendeléseken, illetve háziorvosuknál; a szűrővizsgálatokra ezen felül kerül sor. A válaszadók átlagosan mintegy 30 ezer forintot költenek évente orvosi ellátásra, ehhez adódnak a szűrővizsgálatok költségei. Ráadásul becslések szerint Magyarországon összességében évente 100 milliárd körüli összeget költünk hálapénzre.
Meggyőződésem, hogy a biztosítók szerepvállalása egyaránt jó a betegnek és az állami kórházaknak is.

Jó a betegnek, mert biztosítottként nem kell bajlódnia a betegút szervezésével, éves díj ellenében akárhányszor ellátogathat szakrendelésre, szűrővizsgálatokra küldik, nincs pénzmozgás és hálapénz. Nem kell várakoznia egy-egy diagnosztikai vizsgálatra, ráadásul gyors ellátásban részesül. A kórház is jól jár – nemcsak a magán, de az állami is. Akkor is részesül az állami ellátórendszer a biztosítói pénzből, ha a biztosító magánrendelővel szerződik, hiszen ma ezek kapacitása és berendezéseik még nem fedik le az összes felmerülő igényt, ezért – fizetés ellenében – a magánrendelők is igénybe veszik majd az állami kórházak szolgáltatásait. A biztosítótól beáramló pluszbevételt infrastruktúrára vagy bérfejlesztésre fordíthatja, így javulhat az ellátás, és mindez megtartó erőként szolgálhat az orvosok számára is.

Amiatt sem kell aggódni, hogy a biztosítók közreműködésével igénybe vett állami szolgáltatás az állami ellátórendszerben várakozók rovására menne, hiszen a magánbiztosítással rendelkező betegek „kiállnak a sorból”, így csökken a bennmaradók várakozási ideje is. A „fizetős” betegek más időpontban mennek a vizsgálatra, tehát nem a többi betegtől veszik el a lehetőséget, hanem azt a szabad kapacitást kötik le, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási plafonja miatt a kórház amúgy sem tudna kihasználni.

A biztosítók célja, hogy kényelmes, 24 órában elérhető, jó minőségű, gyors ellátást és a legjobb szolgáltatást biztosítsák a betegeknek, akár magán-, akár állami intézményben. Meggyőződésem, hogy a biztosítók bekapcsolódása „win-win” helyzetet teremt az egészségügyben: jó a magánszolgáltatóknak, az állami intézményeknek és ami a legfontosabb, a betegeknek is.