Világgazdaság Online

Másodszor csalódott az új magyar kormány Brüsszelben. Először, amikor a miniszterelnök próbált lobbizni az idei magasabb hiány mellett. Hiába. Másodszor pedig most, amikor a nemzetgazdasági miniszternek mondtak az európai uniós pénzügyminiszterek nemet. Pedig Matolcsy György igazán nem akart sokat: csak annyit, hogy ha már az idei 3,8 százalékos hiánycélt betartja az új kormány – pedig eleinte nagyon hadakozott ellene –, legalább a jövő évre fogadjanak el némi enyhítést. Például azért, mert a 27 tagállamból legalább 24-ben nagyobb a deficit, mint nálunk, ne rugózzanak hát a magyar helyzeten, ne követeljék a három százalék alatti mértéket.

Ehhez képest – képzelem én, mert igazán csak a nemzetgazdasági miniszter mesélhetné el hitelesen, mi történt – a pénzügyminiszterek bólogattak, bólogattak, aztán meg kinyögték: miért is nem kötünk egy újabb hitelmegállapodást az IMF-fel? A biztonság kedvéért, meg hogy a piacok is megnyugodjanak. Ha kell, segítenek ők a kibékülésben… Mert a hiánycélnak maradnia kell. Punktum – de ezt már nem tették hozzá, csak érzékeltették.

Mit tehetett ezek után egy eladósodott ország minisztere? Először is kedden még nem nyilatkozott a sajtónak – megtették ezt az ottani szóvivők, tehát kiderült, nincs kegyelem –, hazajött, másnap elment a kormányülésre, s délután már elhangzott a nagy bejelentés: a jövő évben három százalék alatt lesz a magyar költségvetési hiány.
Hurrá! – örültek a pénzügyi befektetők, így a már napok óta gyengélkedő forint hirtelen erősödni kezdett. Egy vitával kevesebb – örülhettek azok, akik nem nézték jó szemmel a magyar kormány szabadságharcát a nagy nemzetközi pénzintézetekkel szemben. Bár e szabadságharc azért még nem ért véget, csak talán a harci terep szűkült az IMF-re. Mert a nemzetgazdasági miniszter azért megerősítette: a Nemzetközi Valutaalappal lezáródik a jelenlegi hitelmegállapodás novemberben, s utána nem veszünk fel hitelt. Hiába az innen-onnan érkező burkolt vagy nyílt figyelmeztetés, hogy megerősítené a magyar gazdaság iránti bizalmat egy IMF-védőháló, a magyar kormány hajthatatlan.
Egyelőre – tehetnénk hozzá, merthogy egy októberi elsöprő kormánypárti győzelem az önkormányzati választásokon rugalmasabbá teheti a magyar kormányt is. Akár egy új hitelmegállapodás megkötésében. De ha nem, hát nem. Abban ugyanis igaza lehet a szakértők egy másik csoportjának, hogy a magyar finanszírozási igények elvileg fedezhetők a pénzpiacokról is. Ha nem jön közbe semmi. Mondjuk egy másik válság. Vagy a görög krízis nem terjed mégis tovább… Akkor viszont jól jönne egy külső pénzügyi biztonsági háló.
Ezt a biztonsági hálót azonban – megint csak elvileg – a kormány maga is megszőheti. Nagyon tudatos, nagyon szigorú, nagyon következetes költségvetési politikával. Átfogó strukturális átalakításokkal. Vagyis valóban egy teljesen új állam- és gazdasági rend kialakításával. Az első Fidesz-kormány két-három évig képes volt a fiskális szigorra. Most azonban ennél több kellene a tartós eredményhez. Recseg-ropog az államgépezet több eleme, s a gazdasági növekedés sem indult még el igazán. A pénzügyi szuverenitás, a pénzügyi szabadság csak akkor teremthető meg, ha egy stabil, növekedésre képes, egészséges nemzetgazdaság adja az alapjait. Stabil gazdaság viszont nem létezik beteg, depressziós, bizonytalan, ambícióit vesztett társadalommal.
A szabadságharcot itthon kell hát elkezdeni. Először a saját gazdaságunkat, saját polgárainkat kell felszabadítani. A bürokrácia, a szervezetlen állam, a romló közszolgáltatások, a belső megosztottság romboló hatása alól. Ha ez sikeres lesz, a magyar nemzetgazdasági miniszter nyugodtan mehet brüsszeli kollégáihoz, nem őt állítják pellengérre. Sőt! Ő lehet az, aki hangosan kioktatja a nagy EU-országok képviselőit, miért is nem őrzik jobban országuk pénzforgalmát.
Egyelőre nem tartunk itt. Itt még világos helyzetértékelésre, követhető programra, egyértelmű menetrendre lenne szükség. Akár már október 4-én. Az önkormányzati választások másnapján.

A szerző a Világgazdaság főmunkatársa