Fogyasztási sokk van, egyre inkább látszik, hogy a lakosság behúzta a féket
– jellemzi a helyzetet a Világgazdaságnak Kirschner András, a Swiss Medical alapító tulajdonosa.
A legnagyobb egészségügyi szolgáltatók között jegyzett magánegészségügyi szolgáltató tavalyi 7 milliárd forintos árbevétele az idén várhatóan 7,2 milliárd forint köré nő majd.
Összességében áremelés nélkül nő a cég bevétele, és átrendeződött a bevétel összetétele. A Swiss Clinic vállalati egészségügyből származó bevétele 3,4 milliárdról 3,8-re emelkedik, 300 millió forintról 400 millióra nő az ügyeleti és egyéb tevékenységekből befolyó összeg, viszont 3,3 milliárd helyett idén csak 3 milliárd lesz a szakrendelők bevétele, ami ezen a téren akkora forgalomcsökkenést tükröz, amennyit a piaci szereplők többsége is tapasztal – osztotta meg szakmai körökből származó információit a cégtulajdonos.
A halasztható műtéteket halasztják, a felére esett vissza a sérvműtétek, a végtag-, térd-, boka-, illetve összességében az artroszkópos beavatkozások száma.
Nem csökkent, de nem is bővült a magánúton végzett daganatos műtétek, így a pajzsmirigy és emlőrák miatti beavatkozások piaca, és nem esett vissza a szülész-nőgyógyász szakrendelések és a terhesgondozás forgalma idén.
A tavaly még tapasztalt felfutásról ma már látszik, hogy egyszeri volt, mert a Covid után az állami egészségügy még nem állt helyre, amiből profitáltak a magánszektorban érdekeltek. Emellett az révén sok pénz ment ki a lakossághoz, aminek egy része ugyancsak a magánegészségügyben jelent meg.
Idén azonban már az áremelésektől is eltekintettek a szolgáltatók, az esetszámok csökkenése miatt. Saját példaként említette Kirschner András, hogy 29 ezer forintnál, azaz 2022-es szinten maradtak a szakorvosi átlagdíjaik, a legdrágább rendelések árazása sem lépi át a 35 ezer forintos határt.
A Swiss Clinic ügyfeleinek 40 százaléka saját zsebből fizet az ellátásokért, 60 százalékuk pedig egészségbiztosítókon keresztül, illetve vállalati szűrések keretében jelenik meg a forgalomban. A Swiss Clinic évi 155 ezer vizitjéből 44 ezer volt a készpénzes, hitelkártyás vevő, az utóbbi havi ezer fővel kevesebb, azaz idén legalább 12 ezerrel kevesebb saját zsebből fizető beteget fogadnak a három budapesti járóbeteg-rendelőben – tudtuk meg.
A forgalomcsökkenés így szinte teljes egészében a visszafogott magánköltésekre vezethető vissza, a zsebből fizetők száma negyedével csökkent,
viszont nőtt a bejelentkezett, de a rendelésen nem megjelenő betegszám.
Több jel utal arra, hogy megindult egy átrendeződés a kiadások racionalizálása miatt, körülbelül 10 százalékkal nőtt az egészségpénztári vásárlások aránya, vagyis a páciensek igyekeznek okosabban költeni, nem hagyják veszni a 20 százalékos adójóváírás lehetőségét.
Özönlenek az új csatlakozók az egészségpénztárakbaMegdobta az infláció az egészségpénztárak vonzerejét, a taglétszám és a befizetések összege egyaránt dinamikusan emelkedik. Egyértelműen az öngondoskodás a növekedés motorja, a befizetések zöme egyénileg történik. Az új csatlakozók aktívak, tudatosan költenek, a fiatalok többségében magánorvosra, az idősebbek főként gyógyszervásárlásra. |
Az egészségpénztárakba ömlik a pénz, a lakosság rendkívül költségérzékennyé vált, ezért a magánegészségügyben is igyekeznek különböző kedvezményekkel forgalmat növelni.
A nagy károkat okozó meg nem jelenési arány lefaragása érdeklében a webshopon vásárló, előre fizető betegeknek akár 15 százalékos kedvezményt is adnak, amivel be tudják biztosítani a saját bevételt és azt is – minden más módszernél hatékonyabban –, hogy a lefoglalt időpontokban megjelenjenek a betegek a rendelőben.
Kirschner András szerint az év vége felé haladva csökken az időarányos elmaradás, de az infláció hatása már tavaly ilyenkor érződött, vagyis a bázis egyre alacsonyabb lesz.