Magyar gazdaság

Szajlai Csaba: a hadiipar és az űripar is az Innovációs Konferencia fókuszában

A magyar hadiipar és az űripar is fontos témája lesz az Évadnyitó Innovációs Konferenciának – mondta a Figyelő és a Világgazdaság főszerkesztője, Szajlai Csaba a Trend FM rádiónak adott interjújában. A rendezvényt a Magyar Innovációs Szövetséggel együttműködve rendezik meg március 21-én és 22-én. Várják az érdeklődőket a kétnapos konferencián a budapesti Kempinski Hotelben, valamint online.

Cégeket, egyetemeket, kutatókat, fejlesztőket, az innováció után érdeklődőket várják az 2024-es Évadnyitó Innovációs Konferencián – mondta a Figyelő főszerkesztője a Trend FM rádiónak. Szajlai Csaba arról is beszélt, hogy a rendezvénnyel ugyan csak innoválni szeretnének. A kétnapos konferencia első napját a budapesti Kempinski Hotelben tartják, a második nap pedig az online térbe költöztetik.

Digital,Data,Flow,On,Road,With,Motion,Blur,To,Create
Szajlai Csaba: a hadiipar és az űripar is az Innovációs Konferencia fókuszában.
Fotó: Shutterstock

Szajlai Csaba fontosnak tartja, hogy az Évadnyitó Innovációs Konferencián a vendégek hat kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt, ezeken a hazai innovációs ágazat legfontosabb szereplői ütköztetik majd a nézeteiket véleményeiket. Többek között a szaktárcák, a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a Kulturális és Innováció Minisztérium vezetősége is ott lesz az asztalok körül – mondta el a főszerkesztő Trend FM rádiónak.

Évadnyitó Innovációs Konferencia 2024 – mutatjuk a részleteket

Március 21–22-én rendezi meg a Figyelő és a Világgazdaság az Innovációs Évadnyitó Konferenciát. Az esemény fő partnere a Magyar Innovációs Szövetség, a szervezet ügyvezető igazgatója pedig nem tudja eléggé hangsúlyozni az innováció fontosságát a hazai vállalatok számára. Mátrai Gábor szerint aki nem foglalkozik az innovációval, az könnyen kieshet a piacról a következő években.

Az innováció hazai zászlóshajói

A konferenciát a Figyelő a Magyar Innovációs Szövetséggel partnerségben rendezi meg, ami Szajlai Csaba szerint lehetőséget ad arra, hogy ennek az ágazatnak a kihívásait és nehézségeit aprólékosan át lehessen beszélni a kerekasztal-beszélgetéseken.

A konferencia legfontosabb témái között szerepel a magyar hadiipar és az űripar, illetve az az ágazat, ahol az elmúlt években a legtöbb fejlesztés történt, vagyis a gyógyszeripar. 

A Figyelő főszerkesztője még kiemelte a fintech, illetve a banki szektort, hiszen ezeknek a képviselői is ott lesznek a rendezvényen.

Különös figyelmet kap még a hazai startup ökoszisztéma. Az egyik kerekasztal-beszélgetés témája pontosan arról fog szólni, hogy a budapesti startupok hol tartanak jelenleg a fejlettségben.

A részleteket a rendezveny.figyelo.hu oldalon megtalálják.

 

Magyar Innovációs Szövetség Szajlai Csaba Évadnyitó Innovációs Konferencia
Kapcsolódó cikkek