Talán azért, mert sohasem lett tipikus magyar gazdag vállalkozó. A Plusssz vitamintabletta hirtelen sikerével járó gazdagság egy időre elkábította, így aztán jöttek a kudarcok is, de most már sikerrel és kudarccal a háta mögött bölcsebben vállalkozik. Innovatív megoldásokat keres. Az üzletben és a magyar egészségügyben egyaránt. Bár életében sok minden változott, az egészségügy jobbításának vágya megmaradt. Új értékrendjében szerep jut a vallásnak, a hitnek is. A politikának azonban nem.
Az idén kimaradt a száz leggazdagabb magyar listájáról… 2002-ben még a 32. helyen volt, 2006-ban a 63.-on, majd minden évben egy kicsit hátrébb, míg végül teljesen eltűnt. Mi történt? Felélte a pénzét?
Somody Imre: Azt azért nem. Egyszerűen arról van szó, hogy az üzleti vállalkozásaim nem voltak annyira eredményesek, hogy a listán maradjak. De azért ne vegye ennyire komolyan ezt a listát. Szubjektív értékítéletet tükröz, amit én tudomásul veszek.
Tudna egyértelmű, objektív mércét javasolni?
Ez azt jelenti, hogy csökkent a vagyona?
Somody: Igen. Mivel alapvetően innovatív típus vagyok, sok olyan vállalkozást indítottam el, amelyekről tudtam, kockázatosak ugyan, de izgalmasnak tűntek. Nem sikerült minden, s bár ezeket következetesen leállítottuk, a veszteségeket kénytelen voltam elszenvedni.
Sütőüzem, sajt- és tojásgyár, ingatlan – elég meglepő vállalkozásai voltak… Kudarcosak.
Somody: Az ingatlanüzlet sikeres volt, a többi valóban nem. Amikor 1996-ban eladtam a Pharmavitot, s vagyonhoz jutottam, azt hittem, mindenre képes vagyok, egyszerre akár három- négy lovat is meg tudok ülni. Vállaltam, hogy maradok az amerikai cégcsoportban, és Közép-Európában, valamint Ázsiában fejlesztem a termékünket. Ezzel egy időben egyre több társadalmi kötelezettséget vállaltam, ott is mindig alkotni akartam, újszerű megoldásokat kerestem. Kitaláltuk Veresegyházon a Misszió Egészségügyi Központot és az azt működtető, irányított betegellátási modellt, megalapítottam a Bolyai-díjat, újranyitottuk a Centrál kávéházat. Közben elkezdtem építeni a Somody-holdingot, amelynél amolyan stratégiai vizionáriusként meghirdettem – talán túl korán –, hogy a gyógyítás helyett az egészséges életmódra pozicionáljuk a befektetéseinket. Így jött az ötlet, hogy tartós minőségű pékárut állítunk elő, ezért vettünk egy sütőüzemet. Biotermékek kellenek, ezért jött a tojás meg a sajtüzem. Nem gondoltam végig, hogy azért, mert hiszek az emberekben, s rájuk bízom a vagyonom egy jelentős részét, attól ők még nem fognak az én agyammal gondolkodni és automatikusan értéket teremteni. A Pharmavitnél szinte fogtam a munkatársak kezét, s naponta felügyeltem a folyamatokat. Ha elakadtunk, azonnal kitaláltunk valamit. Itt meg havonta, kéthavonta néztem rá az üzletre, mert nem volt több időm. Azt hittem, a kollégák is ugyanúgy csinálják, mint ahogy én magam tenném. Ez így nem jött be. A Veresegyházi kistérségi életmódprogramot (VÉP) 2000–2004 között már főállásban vállaltam. Mellé jött még az Kommunikációs Közalapítvány (EUKK), megint csak teljes erőbedobással. Sok volt. 2004 aztán meghozta a kijózanodást: rájöttem, nemcsak az a baj, ha a vállalkozásaim felélik a vagyonom, hanem hogy az egésznek így nincs is értelme. Sok sikeres vállalkozó kínlódik hasonló helyzetben. Vegyük csak példának a gasztronómiát. Valahogy kialakult, hogy ha valaki gazdag lesz, akkor étterembe kell fektetnie a pénzét. Kezdetben lelkesíti, legyezi a hiúságát, aztán amikor már tízmilliókat kell betenni az amúgy veszteséges üzletbe, keserű szájízzel kilép belőle
Ön mégsem lép ki a Centrál kávéházból, amelyről köztudott, bármennyire népszerű is Budapest belvárosában, de nem nyereséges. Felújították, s szeptember közepétől újra üzemel
Somody: Tízévi „próbálkozás” után be kellett látnom, hogy bár érdekel a gasztronómia, szeretem a jó ételeket s borokat, de ez még nem elég ahhoz, hogy jó vendéglős legyek. Ez – ugyanúgy, mint az egészségügy – teljes figyelmet kíván. Az egészségügyi vállalataim mellett nekem erre nincs időm, energiám. Bezárni viszont nem akartam – talán nem is mertem, félve a „közharagtól”, hiszen ez a kávéház újra a belváros egyik fontos kultuszhelyévé vált. Ezért új tulajdonosokat vontam be magam mellé. Olyanokat, akik nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek itthon és külföldön egyaránt, sikeresek, megőrzik és fejlesztik a Centrál kulturális, vendégbarát jellegét, s emellett – remélem – szolidan nyereséges is lesz.
A Centrál kávéház tehát sínre került. De térjünk vissza 2004-hez, amikor jött a kijózanodás, s hirtelen elege lett mindenből. Akkor mit csinált?
Somody: Újraértékeltem az életemet. A magánéletemtől kezdve a társadalmi feladatokon át a teljes üzleti portfólióig. Új családot alapítottam, a magánélet fontossá vált. 2004-ben visszavettem a cégcsoportom vezetését, s elkezdtük szanálni a vállalatok, lezártuk a veszteséges üzleteket. Vissza az egészségügybe – ez volt az új stratégiánk. Az élelmiszergyártás meg az agrárium nekem túl monopolisztikusnak látszott, amelyeket a kapcsolati háló még jobban átsző és meghatároz, mint a gazdaság egyéb területeit. Én ezt nem bírtam átlátni, meg nem is akartam.
A kapcsolat vagy a tudás, a tehetség számít többet a magyar üzleti világban?
Somody: Ezt nehéz egyértelműen megmondani. A kezdeti szakaszban számít a tudás, az üzleti érzék meg a szerencse is. Az üzletemberek egy része könnyen országos jelentőségre tud szert tenni, így a saját területén megkerülhetetlenné válik. Ezzel viszont sokan belecsúsznak abba a helyzetbe, hogy számukra meg a politikai, kormányzati kapcsolat válik megkerülhetetlenné a finanszírozáshoz vagy a pályázatok kedvező elbírálásához. Így kialakul egy olyan üzleti réteg, amelynél nehezen mondható meg, hogy a tehetség, a rátermettség, a piaci tudás a meghatározó a sikerben, vagy inkább már csak az ügyesen használt kapcsolati tőke. Sok üzletember túlnő önmagán meg a képességein, ezért talán kényszerből megy bele olyan dolgokba, amelyeket korábban nem vállalt volna. Minél nehezebb a gazdagságot, a hatalmat megtartani, minél jobban fenyeget a kudarc veszélye, annál inkább hajlandó sok ember az erkölcsi korlátokat átlépni. Sok üzletemberre ez a jellemző, s nem az, amit egy nyugat-európai vállalkozóról gondolunk. Itt még nem általános az etikus üzleti gondolkodás, itt az önfeladás, a politika kiszolgálása pénzt fial. S a hab a tortán – rosszul vagyok már a kifejezéstől is – a társadalmi felelősségvállalás, amelyet ma már mindenki kényszerűen hangoztat és ímmel-ámmal követ. Magyarországon így a politika és a gazdaság egymásra utalt, a magyar üzleti elit jó része olyan, mint a politikusok: pénzügyi támogatás nélkül sokan nem tudnak hatalmat szerezni vagy azt megtartani. Persze a túl mocskos ügyeket azért mindenki próbálja elkerülni, de ha már egyszer áthágom a törvényt, akkor nehéz meghatározni, meddig kicsit mocskos egy üzlet, s honnantól elviselhetetlen. Aki ebbe belebonyolódik, egyre érzéketlenebbé válik, mindig egy kicsivel továbbsüllyed. Közben talán gazdagodik is. De minek? Én ezt súlyos társadalmi problémának tartom, főleg azért, mert ez a mentalitás független a cégek méretétől, tulajdonviszonyától, piacától.
Az ön üzleti sikereiben nem játszott szerepet a politika vagy a kapcsolati tőke?
Somody: Amikor 1991–95 között a Pharmavitnek osztrák tulajdonosai is voltak, egyikük kikötötte: tilos a kormánykapcsolat, a politizálás, a pályázat, sőt, hitelt se vegyünk fel. „A vállalkozás arról szól fiam – mondta az osztrák főnök –, hogy pénzt csinálsz, s ha akarod, visszaforgatod. Ha nem, maradsz azon a szinten, amelyen vagy. Ezzel olyan pozíciót veszel fel, ahol soha nem kell megalázkodnod.” 1994-ig mi egyetlenegy fillér támogatást, pályázatot sem kértünk, kormányzati ügyekben nem vettünk részt. Azóta ezen a kissé talán merev állásponton enyhítettünk, hitelünk volt, s az egészségmegőrző programunkat szerettük volna kormányzati szintre emelni. Nem sikerült.
Nem arról van inkább szó, hogy savanyú a szőlő? Önnek volt egy nagy dobása, a Pharmavit létrehozása. Ahogy a Plusssz pezsgőtablettát kifejlesztették, a gyártását megszervezte, lebonyolította, majd tőzsdére vitte a céget, az mintaszerű volt. De azóta sincs hasonló léptékű üzlete…
Somody: 2004-ig talán tényleg savanyú volt a szőlő… Addig erőlködtem, nem volt könnyű belátni, hogy lehetnek kudarcaim is. De: 2000-től 2004-ig keveset foglalkoztam az üzlettel. Egészségpolitikai modellt, életmódprogramot, tudománypolitikai modelljavaslatot készítettem…
…tehát ebben az időben csak az üzlet nem ment, a másik oldalon viszont társadalmi sikereket könyvelhetett el.
Somody: Nincs egyik meg másik oldal. Bonyolulttá, majd értelmetlenné vált mindkét tevékenységem. Ma már látom az okát is. Én az üzleti életben szerzett tapasztalataimra építve, de a társadalom többi területének sajátosságait tiszteletben tartva akartam egy általánosan hasznosítható kistérségi társadalomfejlesztési modellt állítani. Ez lett volna – nyilván csak az egyik – lehetséges módszertan az ország EU-s felzárkóztatására. Megjegyzem: máig nincs egy modell sem, mely túllépne a minisztériumok szakmasoviniszta keretein. Értelmetlenné pedig azért vált az egész, mert kiderült – mondhatnám kőkeményen a fejemre koppintva jelezték – a pártpolitika nem tűri a tőle független, „csupán” az embereknek jobbat akaró fejlesztéseket. Nem gondoltam volna, hogy én is belekeveredem pártpolitikai ügyekbe, hiszen soha nem politizáltam. Ügyeket, értékeket vállaltam fel. Azt hittem, a veresegyházi modell meg a Somody név van olyan erő, amelybe egyetlen pártpolitikus sem köthet bele. Az első Orbán-kormány idején ezeket a dolgokat jól el lehetett indítani. 2002-től kezdtek el középszerű politikusok akadékoskodni. Az európai uniós csatlakozás ügyét én szívvel-lélekkel felvállaltam, ezért dolgoztam az EUKK alelnökeként is – ez az egész már a Medgyessy-kormány idejére esik –, hittem benne, hogy az országnak előnyös a csatlakozás, s azt gondoltam, minden értelmes politikus is úgy gondolja, ez nem pártügy, ez meggyőződés, az országért végzett munka. Ekkor elmentem egy vezető fideszes politikushoz, aki azt mondta: Imre, csalódtunk benned, átálltál a másik oldalra. Hová álltam én? Azt hittem, félrebeszél. De nem, nagyon komoly arccal oktatott ki, hogy a rossz oldalon vagyok. Én a csatlakozás oldalán voltam, ezzel a Fidesz is egyetértett! Végül ebbe a politikai megosztottságba bukott bele – már a Gyurcsány-kormány alatt – a veresegyházi életmódprogram is. Az meg a szocialista politikusoknak volt gyanús, hisz a Fidesz alatt lett sikeres. Tavaly ehhez jött a CIRIS Meddőségi Központ körül kialakult vita, amikor még a médiának is magyarázkodnom kellett, hogy nem a kapcsolataimnak köszönhetően kapott engedélyt a működéshez.
Igen, mert a veresegyházi munkatársai közül akkor már sokan vezető kormányzati tisztséget töltöttek be. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter lett, de Matejka Zsuzsa is ott volt az egészségügyi hatalomban.
Somody: Gondoljon bele: 1981 óta dolgozom az egészségügyi üzletben. Ráadásul szinte mindig valami új, kreatív területen, amely vonzotta a tehetséges fiatalokat. Természetes következmény, hogy ők később vezetők lettek az üzleti életben, a kormányzatban, a hatóságoknál.
Már-már Somody-klánt, maffiát emlegettek, amely uralja az egészségügyet…
Somody: Hiába érveltem, senkit nem érdekelt a valóság, az újságok csak nyomták a szenzációsnak szánt híreket. Beszéltem főszerkesztőkkel, hogy megtudjam, miért kell hazugságot írniuk. Egyikük, akivel egyébként jóban voltam, csak annyit válaszolt: tudod, ez a szerkesztő dolga, nem szólhatok bele mindenbe… Akkor úgy éreztem, tényleg semmi értelme a tényeknek, az őszinte véleménynek, annak, hogy nyilvánosan is elmondjam, mi akadályozza az egészségügy jobbítását. Pedig a társadalmi szerepvállalással az ember mintát is akar adni, mindhiába. Mert vagy alkalmazkodsz, vagy kikezdenek. Vagy eljátszod a celebszerepet, nem baj, ha rosszat írnak rólad, csak írjanak. A CIRIS-szel kapcsolatos mesterséges botrány sokáig zavart, nem könnyen tettem magam túl rajta, de mára túl vagyok az egészen.
A konkurencia nagyon megutálta azért a javaslatáért, hogy a meddőségközpontok hozzák nyilvánosságra az eredményeiket, hogy legyen összehasonlítható az egész beavatkozás és annak eredménye is. Aztán akkor már a páciensek is utálták, amikor még azt is mondta, hogy a tb legfeljebb csak három beavatkozást finanszírozzon…
Somody: Pontosabban: hármat plusz a sikereset. A nyilvánosság ezen a területen is nagyon fontos. Mindenkinek tudnia kell, hol dolgoznak jól, hol jön össze akár már két-három kezelés alatt is a terhesség, hol csak az ötödiknél, amennyit a tb finanszíroz.
Ez nemcsak az orvosokon múlik, hanem az érintettek állapotán is…
Somody: A nagy számok alapján kiszűrhetők az emberi adottságok. Egy 38 év alatti nőnél általában két-három kezeléssel megvan a siker. A gond az, hogy ez iszonyú jó üzlet, az egész egészségügy egyik legnyereségesebb területe, 80 százalékban magánvállalkozások tulajdonában. Persze, hogy óriási ellenerők mozdultak meg, hogy engem lejárassanak. Pedig még a gazdag nyugati országokban sem finanszíroznak öt beavatkozást, pláne nem 40 év fölött… Jót akartam, azt, hogy a pácienseket ne verjék át, s hogy az amúgy is pénzhiánnyal küzdő társadalombiztosítás racionálisabban működjön. Nem sikerült. Ráadásul ez az egész médiacirkusz sokat ártott a szakmai kapcsolatainknak, nehezíti az üzleteinket is.
Persze ön is a „húsos fazék”közelében van, azaz a meddőségkezelő üzletágban…
Somody: Ez a látszat. Ha úgy veszi, akkor magam ellen dolgoztam, amikor kevesebb beavatkozást javasoltam. Alapelvem, úgy is jól mehet egy üzlet, ha nem verjük át a betegeket, ha mindent megteszünk a gyors eredményért. A feleségemmel is sokat vitatkoztam erről, ő azt szeretné, ha valami egyszerű üzletbe kezdenék, hogy ne kelljen állandóan harcolni, újjal próbálkozni. De az engem sajnos nem érdekel. Nekem az üzletben is az innováció, a kreativitás, az egyedi megoldás a lényeg. A meddőségkezelés szakterületén óriási robbanás várható. Lehet, hogy ez lesz a Pharmavit 2. sikertörténet! Az egész világban óriási társadalmi probléma, hiszen a nők munkavállalásával és egyéb értékek előtérbe kerülésével a szülés időpontja kitolódik, így viszont a megtermékenyítés-megtermékenyülés is egyre nehezebb lesz. A partnerem, akivel nemzetközileg dolgozom ezen a területen, az egészségügyi miniszter meghívására Kínában járt, ahol újra mérlegelik a többgyerekes modellt. Ezt igazából a fiataloknál szeretnék, de nem tudják csak rájuk korlátozni. Viszont ha általánossá válik a lehetőség, akkor tömegigény lesz a mesterséges megtermékenyítésre is: egy negyvenéves kínainak minden pénzt megér, hogy legyen még egy vagy két gyereke. Ő ezt meg is tudja fizetni. Tehát ha ott kiengedik a szellemet a palackból, akkor elképesztő robbanás lehet ezen a területen. A következő három évben Kínában több meddőségi centrum jönne létre, mint a világon összesen. Mi például már azon gondolkodunk, hogyan lehetne egy modellszerű rendszert Kínára kidolgozni. Képzést is tervezünk, itt, Magyarországon. Úgy érzem, ez az üzlet nagyobb jelentőségű lehet, mint a pezsgőtabletta volt. Nem a meddőségi központ létrehozása a nagy dolog, hanem a kapcsolódó szellemi tudás. S ebbe beletartozik egy új üzleti modell is: ki kell találni, hogyan lehet ezt az egészet hálózattá fejleszteni, nemzetközi cégcsoportot létrehozni belőle. Ebben az üzletet értékteremtéssel kapcsolhatnánk össze, ahogy én mindig is szeretnék dolgozni. Ez nagyon szép, nagyon izgalmas pálya.
És milyen jövőt jósol a Gyógyszerfutár nevű vállalkozásának? Kezdetben döcögött, korábbi beszélgetésünkkor viszont már dicsekedett vele. Mi változott meg?
Somody: A cég eredetileg gyógyszer-házhozszállítási tevékenységgel indult – ez így nem jött be –, viszont a folyamatos és gyors üzlet- és infrastruktúrafejlesztéssel komplex, a betegek terápiatámogatását és terápiakövetését lehetővé tevő szolgáltató céggé fejlődött. Lehet, hogy dicsekvésnek hat, de meggyőződésem, ez azon egészségügyi innovációk közé tartozik, amelyek megelőzték a korukat, s a magyar szolgáltatók körében ez mind a mai napig igaz. Számos kutatás foglalkozik a nem megfelelő terápiakövetés súlyos következményeivel. A klinikai körülmények között kifejlesztett és kipróbált gyógyszerek a valós életkörülmények között eltérő, gyakran csökkenő hatásúak. Sokszor csak azért, mert nem megfelelően veszik be a betegek, vagy nem megfelelő időben, dózisban, időtartamban. A félbehagyott terápia nem éri el a szükséges hatást, a be nem vett gyógyszer sem hat, a beteg nem gyógyul megfelelően. Ebből később újabb probléma adódik, a beteg újra orvoshoz fordul, s ez mind neki, mind az ellátást finanszírozó államnak jelentős költséget jelent. Ezért a gyógyszer-finanszírozói szemlélet is abba az irányba tolódik, hogy a finanszírozott gyógyszereket ne feltétel nélkül, teljesítményszemléletben támogassák, hanem azok „ígért” hatásosságát tekintsék feltételnek a közpénzből való finanszírozásnál. A Gyógyszerfutár komplex adatbázisával, call center és logisztikai hátterével képes az alkalmazott terápiák nyomon követésére. Legalább ennyire fontos a páciensek terápiájának támogatása, s az, hogy a betegek, az orvosok és a gyógyszergyárak közötti együttműködés is hatékonyabb legyen. Erre is vannak módszereink.
Mit gondol, e vállalkozásokkal újra visszakerülhet a leggazdagabb üzletemberek toplistájára?
Somody: Ez érdekel a legkevésbé. Más ember lettem. Sikerült új egységbe rendeznem az életemet, más jelenti számomra sikert, a boldogságot, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Valamikor a hét öt napján üzleti vacsorán vagy egyéb rendezvényen nyüzsögtem, pezsgett körülöttem az élet. Élveztem is egy darabig. Most meg? Jó ha havonta egy-két estén távol vagyok az otthonomtól. Megváltozott az értékrendem. Most a család került az első helyre, kis gyerekeim vannak, szeretnék a nevelésükben részt venni. A fiamat egyházi iskolába írattuk, az új értékrendemben fontos szerep jut a vallásnak, a hitnek. Először katolikus iskolába szerettük volna járatni, ahol ugyan kiválóan megfelelt a felvételin, de az igazgató gyanúsnak talált minket, s a gyereket nem vette fel. Nem hitte el, hogy őszintén gondoljuk a vallásos nevelést, és nem érdekből döntöttünk így. Veresegyházon aztán találtunk egy református iskolát és egy fantasztikus lelkészt, rendszeres látogatói vagyunk a vasárnapi istentiszteleteknek. A hitem mélyülése hozzásegített, hogy az emberi kapcsolataimat is újraértékeljem. Az idén konfirmáltam, s ennek hatására több régi haragosomat is megkerestem a megbékélés szándékával. Meglepődtek a kezdeményezésemen – hisz a múltban ez nem volt jellemző rám –, de úgy érzem, mindenki örült e változásnak.
Most Vácegresen él, egy közel 900 lelkes kis faluban, ahol magas a roma lakosok aránya is. Miért éppen ide költözött?
Somody: Ez az a méret, ahol az ember azt érezheti, tehet valamit a közösségért, van esély a változtatásra. El is határoztam, hogy indulok az önkormányzati választásokon egy helyi képviselői helyért. Rájöttem, könnyebb belülről változtatni, mint ha kívülről kiabálok be, hogy mit kellene tenni. Remélem, bizalmat szavaz ehhez a munkához a falu.
Miért nem rögtön polgármester akar lenni?
Somody: Pár éve biztosan így tettem volna. Most azonban már józanul felmérem, mire van erőm, s csak azt vállalom. A polgármesteri munkához több időre, energiára van szükség. Én tenni akarok ezért a kis közösségért, de többé az üzleti ügyeket sem akarom elhanyagolni.
Egy kis faluban lakik, nem jár üzleti vacsorákra. Tagja maradt így a „milliárdosok brancsának”?
Somody: Nem. De talán soha nem is tartoztam igazán a magyar üzleti elithez. A pénzem szerint igen, a gondolkodásom szerint nem. De most már nem is tartanám lényegesnek ezt a tagságot. A pénz csak azért izgat, mert a siker egyik fokmérője. Már nem hajszolom, értelmes, értékteremtő üzleteket keresek, amelyek persze jövedelmezők is. És ami továbbra is szívügyem – úgy látszik, ebben sem tudok megváltozni –, az a magyar egészségügy helyzete, jövője.
Új kiegyezés címmel a nyáron készített egy hosszabb elemzést, amelyben a gazdaság és az egészségügy kapcsolatának rendbetételét sürgeti. Kinek szánta ezt a tanulmányt?
Somody: Az új kormány stabil többséggel dolgozhat, s mivel az egészségügy a kiemelt területek közé tartozik, talán kíváncsiak lesznek a hasznosítható javaslatokra. Már csak azért is, mert a válságból nem lehet kijutni beteg emberekkel. A magyar lakosság egészségi állapotának minőségi és mennyiségi mutatói ma rendkívül rosszak. Így viszont az egészségügyi ágazat nem mozgatórugója a gazdasági fejlődésnek, sokkal inkább a válságok egyik okozója. Újra kell gondolnunk az egész ellátórendszer belső gondjait és szemléletét, az egészség és a gazdaság viszonyát.
Mit ért ezen a viszonyon?
Somody: Ki kell szűrni az egészségügyből a csak anyagi érdekeket követő szereplőket és azok termékeit, szolgáltatásait. Virágzik a profitorientált egészségrontás…
…mondja ezt egy egészségügyben vállalkozó milliárdos üzletember. Furcsa, nem?
Somody: Nem, ha csak abban tud gondolkodni, hogy egy vállalkozónak csak a haszon, a profit a fontos, az a közösség, ahol él, nem. Én soha nem követtem ezt a fajta kizsákmányoló szemléletet. Az egészségügy javítása nekem nemcsak üzlet, hanem a tevékenységem egyik értelme is. S mivel tudom, hogy ebben az ágazatban napi filléres gondok vannak, elfogadhatatlannak tartom, hogy az ebből az ágazatból élő egyes vállalkozások extrahasznot zsebelnek be. Nem ritka a 30-35 százalékos árbevétel-arányos profit sem. Az egészségügyért felelős kormánytagoknak szisztematikusan végig kell nézniük a magángazdasággal ellátott feladatokat, s a hasznot az ágazat lehetőségeihez igazítani. Ez természetesen az én vállalkozásaimat is korlátozza, de én ezt ésszerűnek tartanám. Ez egy biztonságos üzletág, szerényebb profit is vonzóvá teszi a szolgáltatást. Azt is fontosnak tartanám, hogy ne az egészségesen élőkkel fizetessük meg az egészségtelenül élők gyógykezelését. Aki dohányzik, iszik, nem mozog, túlsúlyos, nem vesz részt a szűrővizsgálatokon, az fizesse meg a gondatlanság árát. Aki viszont mindent megtesz az egészségéért, azt biztassuk, ösztönözzük erre.
Úgy beszél, mint egy egészségügyért felelős miniszter, kormánytag, nem pedig úgy, mint egy profitorientált vállalkozó.
Somody: Tudom, ezt mások is mondják, sokszor értetlenül hallgatják, hogyan akarom megcsapolni a saját hasznomat is. De engem zavar, ha valaki más nyomorán, jelen esetben az elszegényedő egészségügyön gazdagszik meg. Persze egy szerény profit – ma úgy 15 százalék körüli – fontos lehet a vállalkozás folytatásához, de az ezen fölüli már túlzás.
Akkor mondjon le a profit egy részéről. Mutasson így példát.
Somody: Ennek nem lenne értelme, ráadásul őrültnek is néznének. Ide rendszerszerű, általánosan alkalmazható módszerek, mércék kellenek. Az önkorlátozás nem várható el. Az viszont igen, hogy egy felelős kormány meghatározza az elfogadható haszon mértékét – a gyógyszergyárakkal erre már van törekvés –, s megszüntesse az ágazat pazarlását. Az egészségkárosító életmódból adódó betegségek gyógyítása sokba kerül az egész szegmensnek. Elvárható az is, hogy a felelős kormány egészséges életmódra neveltesse a gyerekeket, már az óvodákban, iskolákban. Az egészség érték, de ha ezt nem érzik az emberek, mert a tudatos egészségkárosításnak nincs szankciója, akkor nem lesz változás. Egy erős kormány ezen változtathat S ehhez még csak át sem kell szerveznie a teljes kórházi rendszert.
