Vélemény

VG Elemző: Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője

A banki szabályozás útvesztőiről

A banki szabályozás tulajdonképpen mindig az események után kullog, azaz csak utólag találnak a szabályozó hatóságok megoldást a felmerülő kérdésekre, anomáliákra.
10 órája Olvasási idő: 9 perc
Csath Magdolna egyetemi tanár

Az életszínvonal csökkenése Amerikában 2022-ben

A Fed 2013 óta minden évben elkészíti az amerikai családok pénzügyi helyzetét bemutató tanulmányát. A 2022-es eredmények azt mutatják, hogy pénzügyi helyzetük nemcsak 2021-hez képest romlott, hanem 2016 óta az egyik legalacsonyabb szintre süllyedt.
Tegnap, 11:00 Olvasási idő: 9 perc
VG Páholy: Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója

Új dimenziókba lépnek a vállalati képzések

A digitalizáció fejlődésével az online képzések már túllépnek a közvetített oktatáson, a résztvevők akár 3D-szemüveggel, a virtuális valóságban azonnal ki is próbálhatják, be is gyakorolhatják az újonnan szerzett ismereteket, virtuális laboratóriumokban végezhetnek el kísérleteket.
2023.05.31 Olvasási idő: 8 perc
Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara tiszteletbeli elnöke

Az idő vasfoga

A víziközmű-szolgáltatások megbízhatósága hosszabb távon is alapvetően befolyásolja az életminőségünket, tehát fontos, hogy a lakosság számára biztosított szolgáltatás színvonala a fenntarthatóság és a megfizethetőség szem előtt tartásával folyamatosan emelkedjen.
2023.05.30 Olvasási idő: 9 perc
VG Elemző: Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza, Szőnyi Dávid, elemző gyakornok

Megindult a kamatvágás, és egy korszak talán örökre véget ér

A Monetáris Tanács a május 23-ai ülésen 100 bázispont kamatvágásról döntött az egynapos betéti gyorstendert illetően, amellyel a jegybank megtette az első lépést a monetáris politika normalizációja felé.
2023.05.26 Olvasási idő: 9 perc
Drótos György központvezető egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, Családi Vállalatok Központ

Családi vállalkozások és HR – Hogyan lehet a hátrányból előny?

A családi tulajdonú cégek jókora hátrányban vannak a munkaerő megszerzése és megtartása terén, ez esetenként már a létüket is veszélyezteti. Helyzetük javításáért maguk is tehetnek a szervezeti HR-funkció kiépítésével és professzionalizálásával.
2023.05.25 Olvasási idő: 10 perc
Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója

Egészségügyi startupok Magyarországon: a potenciál megvan, de még van miben fejlődni

Értékes tanulságokkal szolgál Magyarország számára az első átfogó tanulmány, amely Közép-, Kelet- és Dél-Európa országainak egészségügyi innovációs ökoszisztémáinak fejlettségét méri fel. Hazánk még nem tartott ott, ahol a régióból kiemelkedő Portugália, s különösen az összehasonlítási alapnak használt Izrael, ugyanakkor a magyar egészségügyi startupok kifejezetten jók.
2023.05.24 Olvasási idő: 10 perc
VG Páholy: Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója
Hulladékgazdálkodás: észre kell venni a fáktól az erdőt
2023.05.24 Olvasási idő: 7 perc
Dr. Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatási vezetője
Meg kellene tanulnunk ezt a szót: metanolgazdaság
2023.05.23 Olvasási idő: 10 perc
Dr. Nagy Andrea Magdolna ügyvéd, Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda

A „zöldállítások” veszélyeiről

Kiterjedt európai uniós és magyar szabályozás foglalja keretrendszerbe a környezetbarát jellegre utaló állításokat, jelzéseket, így amennyiben a vállalkozások környezeti állításokkal, jelölésekkel kívánják népszerűsíteni termékeiket, szolgáltatásaikat, ahhoz, hogy elkerüljék a fogyasztók megtévesztése miatti hatósági szankciókat, alapelvárás az ágazatspecifikus előírások ismerete is a fogyasztóvédelmi szabályok mellett.
2023.05.22 Olvasási idő: 11 perc
VG Elemző: Blahó Levente, a Raiffeisen Bank Magyarország Zrt. szenior elemzője

Csődveszélyben Amerika

Tizenkét év után újra az Egyesült Államok potenciális csődjétől hangos a világ, miután politikai játszmák áldozata lehet a finanszírozási tér megnyitása. Valószínűtlen, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy a világ legerősebb gazdasága voltaképpen egy jogszabály miatt nemfizetésbe essen, azaz csődbe jusson.
2023.05.19 Olvasási idő: 10 perc
Weston Morris, a Unisys Digital Workplace Solutions stratégiai igazgatója

Három lépés cégeknek, hogy olajozott legyen a hibrid munkavégzés

A koronavírus-járvány után sok cégnél általánossá vált a hibrid munka, az otthoni és irodai munkavégzés kombinációja. Ez azonban csak akkor működik zökkenőmentesen, ha a vállalatok megfelelően előkészítik és menedzselik a munkavállalók közötti kommunikációt és együttműködést.
2023.05.18 Olvasási idő: 12 perc
VG Páholy: Lehmann Kristóf, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója

Miért szükséges az „MI-szünet”?

A mesterséges intelligencia makrogazdasági hatásai egyelőre vitatottak. A technooptimisták az MI termelékenységnövelő és pozitív makrogazdasági hatásairól értekeznek. Ugyanakkor egyes foglalkozásokat teljesen felforgathatnak a fejlesztések, például az egyszerűbb, jól programozható irodai típusú munkákat. Meglepő módon a tech szektorban jól ismert innovátorok is megosztottak a gyors bevezetés kérdésében.
2023.05.17 Olvasási idő: 10 perc
Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír részvénypiaci stratégája

Újjászületés egy 94 százalékos megabukó után – Bill Ackman tanítása

VG Elemző: Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője

Kamatok és egyensúly

Anga Adrienn, a KPMG szenior tanácsadója, Toronyai Bálint, a KPMG szenior tanácsadója

Egységes EU-szabályozás a greenwashing elkerülésére

VG Páholy: Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozás­fejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke

Kiképzőtábor – igen!

Rácz Gergely, a Diófa Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési elemzője

Mikor érhet véget az aszály a kereskedelmiingatlan-piacon?

Szege György, az MBH Bank ESG-vezetője

Zöldül a világ, zöldülnek a bankok is

VG Elemző: Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője

Az uborkaszezon – megint – elmarad

Dr. Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök

Godot mégis megérkezett?

VG Elemző: Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője

A banki szabályozás útvesztőiről

VG Páholy: Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója

Új dimenziókba lépnek a vállalati képzések

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara tiszteletbeli elnöke

Az idő vasfoga

VG Elemző: Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza, Szőnyi Dávid, elemző gyakornok

Megindult a kamatvágás, és egy korszak talán örökre véget ér

Drótos György központvezető egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, Családi Vállalatok Központ

Családi vállalkozások és HR – Hogyan lehet a hátrányból előny?

Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója

Egészségügyi startupok Magyarországon: a potenciál megvan, de még van miben fejlődni

VG Páholy: Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója

Hulladékgazdálkodás: észre kell venni a fáktól az erdőt

Szabó Dávid és Halász Fruzsina Franciska, a Magyar Nemzeti Bank Nemzetközi kapcsolatok igazgatóságának munkatársai

Futurisztikus kezdeményezéseivel Dél-Korea már a jövő gazdaságát építi

Dr. Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatási vezetője

Meg kellene tanulnunk ezt a szót: metanolgazdaság

További vélemények