Manager Magazin

Milliárdos örökösök

CSALÁDI VAGYON A hazai és a külföldi milliárdosok között jó néhány olyan vállalkozó található, aki a szülei révén jutott vagyonhoz. A kérdés, ki az, aki tovább virágoztatja a vállalkozást, s ki az, aki elherdálja az örökséget. Címlaptörténetünk főszereplője, Felcsuti Zsolt – becsületére legyen mondva – nemcsak hozzájutott édesapja révén egy vállalkozáshoz, hanem azt fejlesztve mára nemzetközi céget irányít, az MFP Holdingot.

Charlene de Carvalho-Heineken édesapjától örökölte a pénzét és a vállalkozását is; körülbelül hétmilliárd dolláros vagyona van azáltal, hogy édesapja halála után 25 százalékos érdekeltségre tett szert a világ egyik legnagyobb sörfőzdéjében, a Heineken NV-ben. Malcolm Glazer, a futballvilág legsikeresebb vállalkozásának, a Manchester Unitednek a többségi tulajdonosa már hat éve vezető pozícióba juttatta három fiát a sportszervezetnél. A kínai Li Csao-huj, a Shanxi Haixin Iron & Steel Group elnöke alig 29 éves, s acélmágnás apja meggyilkolását követően vette át a cégcsoport vezetését. Egymilliárd dolláros vagyona van, azonban ennek nagy részét már önmagának, merész üzleti húzásainak köszönheti. Csak néhány nemzetközi példa, hogy apák, illetve szülők miként tehetik gazdaggá, akár milliárdossá gyermekeiket. Következő összeállításunkban azt néztük meg, vajon kik tudtak, tudnak élni az örökölt vállalkozással és vagyonnal, sőt kik azok, akik megtöbbszörözik az üzleti sikert és a bankszámla egyenlegét. És egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy valaki ne elherdálja az örökséget, hanem megtartsa azt. Valójában azonban nem kell az országhatárt sem átlépnünk ahhoz, hogy ilyen példákat találjunk.

Elfogult apák A hazai milliárdosok között jó néhány olyan vállalkozó található, aki a szülei révén jutott vagyonhoz. Címlaptörténetünk főszereplője, Felcsuti Zsolt – becsületére legyen mondva – nemcsak hozzájutott édesapja révén egy vállalkozáshoz, hanem azt fejlesztve mára nemzetközi céget irányít, újabb és újabb milliókkal növelve a családi kaszszát. A hazai 100-150 leggazdagabb magyar közül azonban korántsem ő az egyetlen, aki a szülei révén jutott üzlethez vagy üzletrészhez.
Hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ne csak örököljön, hanem tovább is vigye, netán növelje a korábban felépített céget? Pásztor Csilla pszichológus szerint legfőképp az, hogy a korábbi cégalapító ne legyen elfogult. Ha ugyanis „rózsaszín ködben” úszik a saját csemetéjével kapcsolatban, akkor nem biztos, hogy észreveszi, az utódnak nincs kedve vagy épp képessége, készsége folytatni és virágoztatni a vállalkozást. A családi cégek alapítói igyekeznek korán bevonni a gyerekeket a bizniszbe, ám lehet, hogy az alma messze esik a fájától, s ilyenkor nem szabad erőltetni az utódlást – hívta fel a figyelmet Pásztor Csilla.

Bejárt ranglétra A szakember úgy véli, a hazai gazdasági élet is kínál majd hamarosan meglepetéseket, hiszen több, a rendszerváltás idején alapított családi vállalkozást a következő öt-tíz évben vesznek át az örökösök. Ha egy családfő, cégalapító azt szeretné, hogy gyermeke is a vállalkozás tagja legyen, ne az ügyvezetői kinevezéssel kezdje – hívta fel a figyelmet a pszichológus. Az utódnak jót tesz, ha végigjárja a ranglétrát, s a régóta ott dolgozók szemét sem szúrja majd a hirtelen kinevezés. Az sem baj, ha a leendő örökös jól beszél idegen nyelvet, gazdasági, illetve pénzügyi tanulmányokat folytat, valamint külföldi tapasztalatokat szerez, s más vállalatnál is elhelyezkedik, ahol nem „apu a főnök”.

Milliárdok gólokból – Manchester United
Egyelőre nem tudni, Malcolm Glazer (82) biztosan jót tett-e három fiával, akiket immáron hat éve nevezett ki családi vállalkozásuk, a Manchester United, vagyis a futballvilág egyik legnagyobb vállalkozásának menedzsmentjébe. A kezdeti sikerek után ugyanis arról szóltak a hírek, hogy az amerikai család egy bevásárlóközpont építése miatt hatalmas, 1,6 millió dollárnyi veszteséget halmozott fel. Vélhetően épp emiatt röppentek fel a hírek még a múlt év elején, hogy a család eladná a futballcsapatot, ám a Manchester United vezetősége az idén már többször is – legutóbb február végén – hivatalos közleményt adott ki: a família nem szándékozik értékesíteni az angol labdarúgóklubot. Mindenesetre Glazer három fia komoly karriert és híres vállalkozást köszönhet apjának. Joel ingázik Anglia és Amerika között, neki van a legkomolyabb sportmenedzselési tapasztalata. A középső, Bryan Glazer tervezte például a szintén a család tulajdonában lévő Tampa Bay új stadionját is. Avramnak – a hat testvér közül a legidősebb – komoly pénzügyi tapasztalata van.

Édes örökség – Mars
A nagypapa biztos büszke lenne az amerikai Mars testvérekre, Forrestre, Jacqueline-ra és Johnra. A Forbes magazin szerint a 26. leggazdagabb amerikaiak, fejenként körülbelül tízmilliárd dollárjuk van. Nagyapjuk, Frank Mars még 1911-ben kezdett csokit önteni tacomai otthonában, fia pedig az M&M’s golyókat találta fel, majd a malátás nugátot, amely a Milky Way és a Snickers „alapja”. Forrest, Jacqueline és John 1999-ben örökölte meg a céget, amely nemrég felvásárolta a rágógumigyártó óriást, a Wrigley-t is, 23 milliárd dollárért. Az akvizíció során a világ legnagyobb édesipari vállalata jött létre. A Mars tulajdonában van még egyébként a Whiskas, a Pedigree és az Uncle Ben’s rizs is.


Nem haboznak – Heineken
Az 1863-ban alapított Heineken NV vállalatból örökölt 2002-ben Charlene de Carvalho-Heineken 25 százalékot. A holland származású, Angliában élő asszony vagyonát nagyságrendileg hétmilliárd dollárra becsülik. A cégnek 125 sörgyára van a világ 70 országában, s nagyságrendileg 170 márkát forgalmaz. Az egyébként ötgyermekes hölgynek nagy szerencséje van, nem egyedül kell kezelnie a vagyont, ugyanis férje, Michel de Carvalho befektetési bankár, aki nem mellesleg tagja a Heineken felügyelőbizottságának.

Magyarok

Balogh Levente (42), a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője szintén édesapjának köszönheti az általa irányított céget. Balogh Sándor még 1989-ben alapította a Vitapress Kft.-t, amely szörp- és üdítőgyártással foglalkozott, majd az előállításhoz szükséges víz miatt a telephelyen kutat fúrtak, s kiderült, a víz egyedi ásványianyag-tartalmú. Balogh Levente a cégalapításkor még profi cselgáncsozó volt a Honvédban, majd 1990-től édesapja cégénél dolgozott: volt üzletkötő és raktáros is. 2003-ban megalakult a Szentkirályi Ásványvíz Kft., ahol Levente már ügyvezetőként dolgozott s dolgozik azóta is. Édesapja négy évvel ezelőtti halála óta a család tulajdonában lévő többi vállalkozást is ő irányítja. Balogh Levente neve a 100leggazdagabb.hu listáján is szerepel, 11,2 milliárd forintra becsült vagyonával a 46. helyen áll.

Kolosi Tamás (65), az ELTE egyetemi tanára és a Tárki elnöke saját vállalkozásában számít lányára, Beátára és vejére, Weller Péterre. A Líra Könyv Zrt. tulajdonosa a cég operatív menedzsmentjében dolgozik együtt rokonaival. Bár a könyves vállalkozás árbevétele 2008 óta apadt, jelenleg is nyolcmilliárdos cégről beszélhetünk, s előbb-utóbb ennek irányítását kell majd átvenni a hölgynek és férjének.

Még mindig akad olyan ember Magyarországon, aki ha meghallja Futó Péter (65) nevét, akkor a Fundy nevű édességek és a vállalkozó élelmiszer-ipari cége jut eszébe. Pedig ezt a vállalatot már 1999-ben eladta a szakember, s azóta a Harvardon végzett fiával, Gáborral közösen alapított Futureal cégcsoportot viszik. Tulajdonképpen nem beszélhetünk klasszikus cégutódlásról, vagy hogy Futó Péter „bevette” a fiát a cégbe, hiszen a közös munka partneri viszonyban zajlik köztük.

Várszegi Gábor (63) A 100leggazdagabb.hu rangsorában a 3. leggazdagabb magyar is bevonta vállalkozásába fiát, Várszegi Dávidot. A novemberben mindössze 30 éves múlt Fotex Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese először elnöki tanácsadó volt a cégnél közel másfél évig, 2005 novemberétől nevezték ki a menedzsmentbe. Előtte Amerikában tanult, 1999–2002 között a New York-i Egyetemen marketing és nemzetközi közgazdasági főszakon, később pedig a Harvardon is oklevelet szerzett ingatlan és ingatlan-pénzügy szakon. Miután édesapja 2009 vége óta ideje nagy részét Luxemburgban tölti, majd oda is költözött, így előbb-utóbb a teljes céget Dávidnak kell irányítania.

A győri Vill-Korr Hungária elődjét még 1990-ben az édesapa alapította betéti társaságként, negyvenezer forinttal. Mára az örökösöknek köszönhetően – a cég 37,5-37,5 százalékban a két testvér, Gasztonyi László és Gyula, valamint 25 százalékban Gasztonyi Lászlóné között oszlik meg – az árbevétel négymilliárd forint körül van. Bár a tulajdonosok fiatalok, az ötödik X körül mozognak, már gondolkodnak az utódlásban, hiszen a gyerekek a társaság alkalmazottai: a lány gazdasági, míg a fiú műszaki területen dolgozik. Gasztonyi László és családja is tagja a leggazdagabb magyarok „társaságának”, a 100leggazdagabb.hu becslése alapján a 68. helyen állnak.

Bár Szeremley Huba (71) korábbi nyilatkozataiban cáfolta, hogy a leggazdagabb magyarokról szóló kiadványokban 21 milliárd forintos vagyonnal előkelő helyen szerepelne, azért nem kell aggódnia a borász-vállalkozónak, hogy nem lesz olyan vagyona és vállalkozása, amelybe a gyermekeit is bevonhatja. Sőt, nagyobbik fia, lánya és veje is már a cégnél dolgozik. Az Első Magyar Borház Szeremley Birtok Kft. elnevezésű vállalkozásában például a fia irányítja a borászatot. Érdekesség, hogy első felesége, Derry Márta, ha nem is a száz, de más kiadvány szerint a 150 leggazdagabb magyar között szerepel. Övé a röjtökmuzsaji Szidónia wellnesskastélyszálló, ahol a menedzsmenti munkába Derry Márta szintén bevonta fiukat.

Kolosi Tamás (65), az ELTE egyetemi tanára és a Tárki elnöke saját vállalkozásában számít lányára, Beátára és vejére, Weller Péterre. A Líra Könyv Zrt. tulajdonosa a cég operatív menedzsmentjében dolgozik együtt rokonaival. Bár a könyves vállalkozás árbevétele 2008 óta apadt, jelenleg is nyolcmilliárdos cégről beszélhetünk, s előbb-utóbb ennek irányítását kell majd átvenni a hölgynek és férjének.

Még mindig akad olyan ember Magyarországon, aki ha meghallja Futó Péter (65) nevét, akkor a Fundy nevű édességek és a vállalkozó élelmiszer-ipari cége jut eszébe. Pedig ezt a vállalatot már 1999-ben eladta a szakember, s azóta a Harvardon végzett fiával, Gáborral közösen alapított Futureal cégcsoportot viszik. Tulajdonképpen nem beszélhetünk klasszikus cégutódlásról, vagy hogy Futó Péter „bevette” a fiát a cégbe, hiszen a közös munka partneri viszonyban zajlik köztük.

Várszegi Gábor (63) A 100leggazdagabb.hu rangsorában a 3. leggazdagabb magyar is bevonta vállalkozásába fiát, Várszegi Dávidot. A novemberben mindössze 30 éves múlt Fotex Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese először elnöki tanácsadó volt a cégnél közel másfél évig, 2005 novemberétől nevezték ki a menedzsmentbe. Előtte Amerikában tanult, 1999–2002 között a New York-i Egyetemen marketing és nemzetközi közgazdasági főszakon, később pedig a Harvardon is oklevelet szerzett ingatlan és ingatlan-pénzügy szakon. Miután édesapja 2009 vége óta ideje nagy részét Luxemburgban tölti, majd oda is költözött, így előbb-utóbb a teljes céget Dávidnak kell irányítania.

A győri Vill-Korr Hungária elődjét még 1990-ben az édesapa alapította betéti társaságként, negyvenezer forinttal. Mára az örökösöknek köszönhetően – a cég 37,5-37,5 százalékban a két testvér, Gasztonyi László és Gyula, valamint 25 százalékban Gasztonyi Lászlóné között oszlik meg – az árbevétel négymilliárd forint körül van. Bár a tulajdonosok fiatalok, az ötödik X körül mozognak, már gondolkodnak az utódlásban, hiszen a gyerekek a társaság alkalmazottai: a lány gazdasági, míg a fiú műszaki területen dolgozik. Gasztonyi László és családja is tagja a leggazdagabb magyarok „társaságának”, a 100leggazdagabb.hu becslése alapján a 68. helyen állnak.

Bár Szeremley Huba (71) korábbi nyilatkozataiban cáfolta, hogy a leggazdagabb magyarokról szóló kiadványokban 21 milliárd forintos vagyonnal előkelő helyen szerepelne, azért nem kell aggódnia a borász-vállalkozónak, hogy nem lesz olyan vagyona és vállalkozása, amelybe a gyermekeit is bevonhatja. Sőt, nagyobbik fia, lánya és veje is már a cégnél dolgozik. Az Első Magyar Borház Szeremley Birtok Kft. elnevezésű vállalkozásában például a fia irányítja a borászatot. Érdekesség, hogy első felesége, Derry Márta, ha nem is a száz, de más kiadvány szerint a 150 leggazdagabb magyar között szerepel. Övé a röjtökmuzsaji Szidónia wellnesskastélyszálló, ahol a menedzsmenti munkába Derry Márta szintén bevonta fiukat. -->