Tavaly október végén jelent meg a hír, hogy ez év júliusában távozik az Union Biztosító elnök-vezérigazgatói posztjáról. Önnek lett elege a cégből, vagy a cégnek lett elege önből?
Zsoldos Miklós: Nem gondolom, hogy a vállalatnak elege lett volna belőlem, annak mutatkoztak volna egyértelmű jelei, de szerencsére ilyenek nem voltak. Egyszerűen arról van szó, hogy amire szerződtem, elvégeztem. Amikor átvettem a biztosítót, még kicsi volt, csekély ügyfélszámmal, szervezetlen működéssel, ráadásul veszteséget termelt. Most már több mint félmillió szerződésünk van, háromnegyed millió ember biztonságáról gondoskodunk, milliárdos profitot termelünk. Ez utóbbi a múlt évben inkább csak elvi lehetőség volt, mert a bankadó elvitte a nyereségünk nagy részét. Az elmúlt 11 évben nagyon belehúztam a munkába, ám az utóbbi években egyre inkább úgy éreztem, a magánéletemre is több időt kellene szánni. Tudom, ez nem csak az én problémám, az összes hasonlóan elfoglalt vezető ugyanezzel a gonddal küzd, ám én úgy döntöttem, megszüntetem ezt a hiányérzetet, s egy évre kiszállok a munkából. Kicsit visszaadok a családomnak abból a sok segítségből, amit kaptam, meg közben én is feltöltődöm.
Fogja magát és egyszerűen lemond az elnök-vezérigazgatói posztról?
Zs. M.: Igen, az egy év munkaszünet ezzel is jár.
Nagyon hirtelen jöhetett ez a döntés, hiszen amikor nyilvánosan is bejelentették, még nem volt meg az utódja.
Zs. M.: Nem hirtelen jött ötlet, régóta érlelődött bennem. Az elhatározás egy hosszú folyamat eredménye. Mivel nagyon sokat köszönhetek a cégnek, s szeretek is a cégcsoportnál dolgozni, ezért időben beszéltem a vezetőkkel. Körülbelül egy év áll rendelkezésre a bejelentéstől a stafétabot átadásáig. Amikor a nyilvános közlemény megjelent, a háttérben javában folyt az utód keresése, s azóta már meg is van: házon belülről érkezik, tehát jól ismeri az itteni folyamatokat. Körülbelül hat-kilenc hónapot dolgozunk együtt, így a vezérváltás biztosan zökkenőmentes lesz.
Nemcsak elnök-vezérigazgató az Unionnál, de az anyacég, a Vienna Insurance Group (VIG) Senior Advisory Board tagja, magyarországi munkájának felelőse, az Erste Biztosító felügyelőbizottságának elnökhelyettese, a csoport nemzetközi marketingvezetője. Júliustól ebből semmi sem marad?
Zs. M.: Mindenről lemondok. Ezt is időben megbeszéltük, tehát itt sem marad hiány mögöttem. Mivel azonban pihenés közben sem tudom kikapcsolni az agyamat, meg nem is akarom, elhatároztam, hogy az egy év alatt „kikapcsolódásként” egy-két üzleti modellt tanulmányozok. Olyan biztosítási modelleket, amelyekről azt gondolom, egyszer sikeresek lehetnek Kelet-Közép-Európában is. Hiszek abban, hogy ha véget ér e hosszú szabadság, akkor ezekkel dolgozom majd.
Hol? Itt?
Zs. M.: A cégcsoport szeretné, ha ide jönnék vissza 2012 nyarán, tehát erről biztosan tárgyalunk a jövő évben. De most júliustól egy évig nem akarok semmilyen pénzkereső tevékenységet végezni.
Hogy érezte magát a döntés után? Megkönnyebbült, hogy milyen jó is lesz lazítani? Vagy inkább megijedt, hogy te jó ég, mi lesz egy év után…
Zs. M.: Nincs bennem félelem. Tudtam és tudom, hogy nem maradok munka nélkül. Engem eddig mindig megtaláltak a feladatok.
Arra nem gondolt, hogy 11 évig robotolt, most már jól megy a szekér, hátradőlhetne a székében, akár fél kézzel is elvezethetné a céget, s ezentúl több időt tölthetne a családjával?
Zs. M.: Nem, ez nem az én munkastílusom. Mindig úgy alakult az élet, hogy ha valami már nagyon jól ment, akkor jöttek az új tennivalók. Talán ilyen a személyiségem, vonzom az új feladatokat, izgatnak az új kihívások. Az elmúlt 11 évben itt is bővült a felelősségi köröm, a VIG egész magyarországi tevékenységéért felelek, s kaptam nemzetközi feladatokat is. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt két-három évben a válság kapcsán olyanokat élhettem át első számú vezetőként, olyan tapasztalatokra tehettem szert, melyek keveseknek adatnak meg, s e tapasztalatok hosszú időre feladatot adnak a feldolgozásra, az új korszakhoz való alkalmazkodásra.
Zsoldos Miklós (48)
1986-ban a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett diplomát, majd több vállalatnál, a kereskedelemben szerzett szakmai tapasztalatot. 2000-ben nevezték ki az Union elnök-vezérigazgatói posztjára. Nős, négy gyermek édesapja.
Most, hogy megvan a tapasztalat, elmegy pihenni… Elfáradhatott a válságban.
Zs. M.: Gondolkodni fogok, feltöltődni. Örülök, hogy ezt megtehetem, s meg merem tenni. Biztos vagyok benne, nagyon hasznos lesz ez az egy év a következő munkámnál is. Így lesz időm végiggondolni, mit is lehetne még, mit kellene másként csinálni, hogyan lehetne új dolgokat bevezetni.
Nem mondja, meg nem is úgy néz ki, de az ember azt gondolná, kiégett a sok munkában, az állandó profithajszolásban. Vannak helyek, ahol ilyenkor szabadságot adnak a fontos vezetőnek, csak azért, hogy biztosan megtartsák a pihenő után is. Tetszene önnek egy ilyen vállalati modell?
Zs. M.: Az angolszász kultúrában ez ismert megoldás, az európaiban kevésbé. Első számú vezetőnél ez nehezen megvalósítható. Megértem ezt. Egyébként már nagyon kíváncsi vagyok, hogyan hat majd ez a kikapcsolódás rám, hogyan érzem majd magam. Eddig néhány hetes szabadságon kívül nem volt módom arra, hogy ne dolgozzam. De azt sem szeretném, hogy ez passzív szakasz legyen az életemben.
Négy gyerek mellett nem lehet passzív…
Zs. M.: A négy gyerekből a két kicsi lesz velünk, a két nagy már önálló életet él. Jó lesz velük tölteni az időt, de napi szinten szeretnék sportolni is. Talán megtanulok golfozni. Remélem, élvezni fogom, hogy határidő nélkül, lazán azt csinálom, amit akarok. Az említett üzleti modelleken is bőven lesz időm gondolkodni, s már ezt is előre élvezem.
Ha megjelenik ez az interjú, sokan irigylik majd önt. Hogy meg merte tenni azt, amit sokan szeretnének, de vagy félnek lépni, kiszállni a napi robotból, vagy anyagi okokból nincs rá lehetőségük.
Zs. M.: A cégvezetők többségénél nem az anyagi háttér az akadály. Persze az is fontos, de itt már másról van szó. Sok embernél a legnagyobb akadály a döntés maga. Panaszkodni könnyű, de lépni, változtatni már nehéz.
Egy vezető benne van egy verkliben, naponta fontos embernek érezheti magát, felnéznek rá, sok döntés múlik rajta, úgy érzi, nélküle talán a cég sem működne olyan jól. Ha hosszabb időre kiszállna, esetleg kiderülne, nélküle is fut a szekér. Ez egyszerre rossz meg jó érzés is, de annyi azért kiderülne, mindenki pótolható.
Zs. M.: Én büszke vagyok arra, hogy a cég nélkülem is eredményes lesz. Egyrészt azért, mert jól választottuk ki az utódomat, másrészt talán azért, mert a biztosító működése nagyon stabil alapokon nyugszik.
Volt beleszólása az utód kiválasztásába?
Zs. M.: Lehetőségem volt véleményt nyilvánítani, de nem én döntöttem. Ez így természetes. Az pedig valószínűleg nem csak szerencse kérdése, hogy szerintem a legalkalmasabb jelölt kerül a helyemre.
Emlékszik még arra a pillanatra, amikor először ötlött fel önben, de jó lenne egy évig pihenni, kikapcsolódni? Mennyi idő alatt jutott el a gondolattól a döntésig?
Zs. M.: Nem tudom, de ez hosszabb folyamat volt, az biztos. Azonban egyre gyakrabban merült fel bennem, aztán beérett a gondolat. Döntöttem. Ha valaki hosszú időn keresztül első számú vezetőként dolgozik, a munka felemészti az energiákat. Tudatosan bevezettem néhány védekező szabályt, hogy valamennyire töltődjem is, de a tizenegy év az tizenegy év. Pedig negyedévente néhány napra vagy egy hétre elmentem a családdal kikapcsolódni. Hetente egy estét csak a feleségemmel töltök, a gyerekek nélkül. A hét végére nem szervezek vállalati programot, a munkámat is félreteszem, amikor felébred a család. Ezekkel a szabályokkal jó darabig el lehet működni, s így az ember mindent beleadhat a munkába. De mindennek ára van. Mostanában jöttem rá, milyen jó együtt reggelizni a családdal. Ebben az évben számomra az is nagy meglepetést jelentett, hogy milyen nagy örömet tud jelenteni, ha az ember elviszi a gyerekét az iskolába. Velem ez nagyon sokáig nem fordult elő. A középső lányomat mostanában én kísérem el, s egészen váratlanul ért, hogy mekkora élményt ad nekem is az együtt töltött idő. Szeretnék a mindennapi örömökből többet átélni, amíg lehet. Ez a történet tehát legalább annyira szól rólam, mint a családról. Legalább annyira akarok a következő egy évben kapni, mint amennyire adni a családomnak.
Ahhoz, hogy valaki egy ilyen döntést meghozzon, nagyon magabiztosnak – meg talán jómódúnak – kell lennie. Azt kell hinnie, egy év után is tud majd pénzt keresni, lesz állása vagy vállalkozása, s hogy az anyagi tartalékok is elegendők minden helyzetre.
Zs. M.: Elismerem, kell hozzá önbizalom. Az anyagi fedezet is. Mindent végiggondoltam. Tudom, bárhogy alakul az életem, lesz feladatom egy év múlva is. Egyrészt, mint említettem, a főnökeim viszszavárnak. De ha másként alakul, azt is kihívásnak tekintem, amire viszont az egyéves feltöltődés alatt bőven felkészülhetek. De elismerem, az, hogy a VIG-nél számítanak rám, jó érzés, s talán egyfajta biztos hátteret is jelent.
A cég kérte, hogy tanulmányozzon üzleti modelleket, vagy ez saját elhatározása volt, amolyan hobbi…
Zs. M.: Sok üzleti kérdés izgat. Ezekben a napi munka mellett nem tudtam volna elmélyülni, végiggondolni őket, energiám sem lett volna rá. Tehát a kellemeset öszszekötöm a hasznossal: azt csinálok, amit akarok, s ebbe a gondolkodás, üzleti modellek tanulmányozása is beletartozik.
Milyen üzleti kérdések izgatják?
Zs. M.: Hadd ne beszéljek még ezekről. Remélem, három év múlva látja majd a gyakorlatban is. De más típusú tevékenységben is gondolkodom. Az is lehet, hogy mesekönyvet írunk a hétéves lányommal. Esténként koboldmeséket mondunk együtt. Az ő kérése volt. Az elmúlt években kitalált közös meséket gyűjtenénk össze. Ő majd rajzol a könyvbe, én meg leírom az együtt kitalált történeteket. Eddig a szó elszállt, az írás viszont megmaradna. Nagyon büszke lennék, ha sikerülne. Persze ezt ne sorolja az üzleti célok közé, de nagy vállalkozás lenne, az biztos.
Az üzleti modelleket a szakirodalomból tanulmányozza, vagy a gyakorlatból is?
Zs. M.: Ezt az időszakot külföldön szeretném tölteni, jelenleg szervezzük. Tehát lehet elméleti meg gyakorlati tanulmányozás is. Olyan helyre akarunk menni, ahol megfelelő a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, ahol a gyerekek iskolába, közösségekbe járhatnak, nyelvet tanulhatnak. Szervezzük…
Tud olyanokat az üzleti környezetében, akik hasonlóan gondolkodnak, s végül váltottak is: vagy ideiglenesen, vagy végleg kiszálltak az üzletből? Egyébként az ismert példák általában a pénzügyi szektorhoz kötődnek…
Zs. M.: Ez eddig nem jutott eszembe, de lehet benne valami. Az osztálytalálkozónkon derült ki, hogy Antal Erzsi (korábban a Tesco pénzügyi főnöke – a szerk.) most utazgat, kiszállt az üzletből. Szerintem ha visszajön, folytatja. De vannak, akik végleg abbahagyták korábbi tevékenységüket, s látszólag egészen mást csinálnak, mint régen. Küllői Péter bankárt szokták emlegetni.
Küllői kiszállt a pénzügyi ágazatból, most a nonprofit szektorban dolgozik. Az egészen más, mint bankárnak lenni.
Zs. M.: Csak látszatra. Küllői azt csinálja, amit régebben, csak más célból, más helyen. Nem a profitszerzés a célja, hanem hogy segítsen. De ebben a tevékenységben azt a tapasztalatot, tudást használja fel, amelyet az üzleti életben összeszedett. A Bátor Tábort menedzseli például. Nem költőnek ment, hanem szervezőnek, irányítónak, egy szép koncepció megvalósítójának.
De azért az egészen más, ha valaki a profitért hajt, vagy azért, mert segíteni akar, nem?
Zs. M.: Más, de mindkettőt lehet jól és rosszul is csinálni. Sokan azt gondolják, a nem profitcélú tevékenységnél megengedhető a gyengébb végrehajtás, rossz szervezés. Szerintem nem így van, mert akkor a cél sem valósítható meg, vagyis a segítség sem lesz esetleg teljes értékű.
Kevesen tehetik meg Magyarországon, hogy nonprofit tevékenységet folytassanak főállásban. Általában inkább csak munka mellett segítenek, társadalmi munkaként. Tehát a profizmus ezért is hiányozhat…
Zs. M.: Minden tiszteletem azoké, akik segíteni próbálnak a hátrányos helyzetben lévőknek. Én is azt vallom, akik egészségesek és anyagi biztonságban vannak, kötelességük valamit visszaadni a társadalomnak.
És az ön utódja milyen? Profi? Fél évig most együtt dolgoznak. Egyáltalán: még ön a főnök?
Zs. M.: Igen. Erősebb egyéniség vagyok annál, hogy ez ne így legyen. De nincsenek súrlódások sem. Régóta ismerem az utódomat, mindketten tisztában vagyunk, milyen a cég teljesítménye. Mindkettőnknek ugyanaz a célja: hogy a társaság a jövőben is prosperáljon, s a lehető legjobban sikerüljön az átadás-átvétel.
Fontos önnek, hogy az átadáskor a topon legyen az Union Biztosító? Hogy elmondhassa, a csúcson szállt ki…
Zs. M.: Rengeteg energiát fektettem a cégbe. Nagyon fontos számomra, hogy sikeres maradjon a vállalat. Ha így lesz, az azt jelenti, stabil alapokat sikerült lerakni, s az utódom jól gazdálkodik az adottságokkal, meg bővülni is tudott.
Kicsit bezavarhat a képbe a bankadó. Bár a múlt évben is teljesítették volna a profittervüket, de a hírek szerint a bankadó a nyereségük 70-80 százalékát elviszi.
Zs. M.: 2009-ben az egész biztosítási szektor 70-80 milliárdos nyereséget termelt, tavaly a január–szeptemberi időszakban nyolcmilliárd körül volt a profit, úgy, hogy a bankadót akkor még nem számolták el teljesen. Ezért azt valószínűsítem, a teljes évet nézve 2010-ben a biztosítási szektor veszteséges lesz. Nem az a gond, hogy hozzá kell járulni a közteherviseléshez. A probléma a bankadó kiszámíthatóságával, vagy inkább kiszámíthatatlanságával és mértékével van. S még eggyel: rossz az egész bankadó alapja. A kormányzattal való sikeres együttműködés esetén a biztosítási szektor sokkal többel tudna hozzájárulni a közöshöz, mint most. Vagy több lenne a befizetés, vagy több megtakarítást lenne képes generálni. Összességében a teljes pluszeredmény bőven meghaladhatná a bankadó mértékét. És közben nem vesznének el munkahelyek, a szektor működőképességét sem kellene veszélyeztetni.
Milyen lehetőségre gondol? Sokszor nyilatkozott az egészségügyről, hogy ott lennének feladataik a biztosítóknak is…
Zs. M.: Tele vagyunk lehetőséggel. Az egészségügy az egyik vesszőparipám. De egy csomó más területet sem szabályoztak le rendesen, az elmúlt évtizedekben valahogy erre nem jutott idő. A felelősségbiztosítás rendszerét át kellene alakítani: vannak szakmák, területek, tevékenységek, ahol előírnak felelősségbiztosítást, de nem határoznak meg limiteket. Ebből adódik, hogy akár nagyvállalatok is nevetséges összegekre kötnek biztosítást. Ha bekövetkezik a baj, akkor állami kasszából kell a károkat fedezni. Érdemes megnézni az utóbbi időszak katasztrófáit, hogy azokat mennyire fedték le a biztosítások. Itt a magánbiztosítók sok tanácsot adhatnának.
Akadályozó tényező lehet, hogy az emberek azért nem kötnek biztosítást, mert nincs pénzük…
Zs. M.: Ez az egyik ok, valóban. A másik viszont az elmaradott pénzügyi kultúra. Itt lenne mit tenni. Az embereknek is számolniuk kell kockázatokkal, előre kell gondolkodniuk, hogy ha véletlenül valamilyen tragédia bekövetkezik, akkor legyen némi támaszuk. Erre nyugodt időszakban célszerű gondolni. De ennél talán súlyosabb, hogy az államigazgatás magasabb szintjein is hiányoznak ismeretek. A feleségem környezetvédelmi másodképzésben vett részt, ott mondta az egyik államigazgatási előadó, hogy az olyan katasztrófákat, mint amilyen a vörösiszap kiömlése volt, nem lehet biztosítással fedezni. Itt elkerülhetetlen az állami szerepvállalás. Szerintem pedig minden katasztrófa anyagi következményét lehet mérsékelni, csak előre kell gondolkodni. A mi szakmánkban egy biztosítási alkusz előírt biztosítási limitje 50 millió forint. Egy nagyvállalat meg köthet 10 milliós kárösszegre biztosítást? Hogy is van ez? De az egészségügyben is bőven juthatna szerep a magánbiztosítóknak, csak racionálisan mindent végig kellene gondolni. Nem privatizálni kell a kórházakat, de a finanszírozásba bőven be lehetne engedni a biztosítót, ez mérsékelné az állam kiadásait, s javítaná az ellátást is. Tehát a költségvetés több pénzt tudna szerezni, ehhez a bankadó szerintem az egyik legrosszabb eszköz. Bizonytalan, kiszámíthatatlan, hogy végül is meddig tart, mi lesz utána, s az egész szektort veszteségbe taszítja, a hosszú távú hatása ezért káros.
Ha jól értelmezem a szavait, magánemberként megtalálta a megoldást, hogy javítson közérzetén, tehát kiszáll egy évre az üzletből, üzletemberként viszont nem, merthogy nem önön múlik, milyen lesz a makrogazdasági szabályozás.
Zs. M.: A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság nyomasztó. Ez most több dimenzióban is jelen van. Egyrészt a világgazdasági környezet meglehetősen labilis, a válság hatására nagyon megváltozott s változik még most is. A következményekkel hosszú távon is számolni kell, meg kell tanulni együtt élni ezekkel. A másik dimenzió Magyarország. Az új kormány nehéz helyzetet örökölt, ez tény. De még mindig nem tudjuk, a kihívásokra hogyan reagál. Kiszámíthatatlan, mi hogyan történik majd itthon. Tudom, ezen feladatok kezelése nem matematikai feladvány. Több jó megoldás is létezhet. Az üzleti életben nem is az a legnagyobb veszély, amikor baj van, hanem ha nem lehet a következményekkel kalkulálni. A kiszámíthatóság – még ha az rossz elemeket is tartalmaz – fontos ahhoz, hogy az üzlet ésszerűen, szervezetten működjön. Úgy látom, a környező országokhoz képest a válság leginkább Magyarországot sújtotta.
Persze, hiszen mi már a válság előtt is válságban voltunk.
Zs. M.: Ez az egyik ok, kétségtelenül. De célirányos, racionális szabályozással azért gyorsítani lehet a váltást.
Azt mondta, a válság utáni élet más lesz, mint előtte. Miben lesz más?
Zs. M.: Néhány illúzióval leszámolunk, több területen nagyobb lesz a józanság, a mértéktartó gondolkodás. Az üzleti szektor ezt hamar észreveszi s alkalmazkodik. De az állami szerep is átalakul. Sok rendszert másként kell szabályozni, mint a válság előtti időben. És az amúgy is bizonytalan időkben fontos, hogy legalább az állam, a kormány működése kiszámítható, ésszerű legyen.
Belső vágy, örömforrás.
...a bukásról
A valódi tanulás forrása.
...a pénzről
Nem cél, de nagyon sok lehetőséget teremthet. Ezekkel viszont tudni kell élni.
...a munkáról
Ha az ember szerencsés, azzal keres pénzt, amelyben jól érzi magát. Én szerencsés vagyok.
...az értelemről
Sokszor nem értem, miért nem használjuk.
...az érzelemről
De jó, hogy van! És kár, hogy sokszor az értelem helyett használjuk!
...a szabadidőről
Jövőre megmondom!
...és Magyarországról
Ez a hazánk. Sokszor kicsit sárga, sokszor kicsit savanyú, de a mienk. -->
