Elszállt az Air Berlin

Nehéz pillanatokban volt része Joachim Hunoldnak (68), amikor a légitársaság utolsó útján megszólalt az Air Berlin himnusza. Könnyeivel küszködve énekelte végig a dalt, miközben e megható perceket tucatnyi mobiltelefon rögzítette. Sokakban kérdéseket vetett fel, hogy Hunold miért hagyta megörökíteni elérzékenyülését. Vajon csak meg akarta osztani másokkal a bukás felett érzett szomorúságát? Vagy esetleg valamilyen színjáték volt az egész? Egy biztos: Hunoldot bár érzelmileg megérintette a piros-fehér flotta kudarca, azért aktívan részt vett az éveken át tartó leépítésben.

Most kezdenek el először igazán az okok után kutatni, miután a cég csődöt jelentett. A felszámolóbiztos a következő hónapokban azon fog dolgozni, hogy kiderítse, csak egy félrecsúszott menedzsment, vagy a korábbi vezetők és részvényesek fondorlatos mesterkedése vitte-e csődbe a céget. Ebben egy csoport specialista fogja segíteni a munkáját: a PwC Forensic Services könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó vállalat szakemberei már házon belül vannak, és a hitelezők soron következő közgyűlésén fogják hivatalosan is megerősíteni a megbízásukat. A pontosabb kivizsgálásra van ok elég.

A jelentős felvásárlások, a destruktív lízingszerződések, a kétes ismerősökkel lebonyolított ingatlanügyletek, valamint az üzleti és a privát érdekek között lévő határ áthágása mind kérdéseket vetnek fel és indokként szolgálnak.

Az urambátyám-gyanús egocentrikus Air Berlin-vezetőség felett évekig a felelőtlenség szelleme lebegett.

A bukás Hunold vezetése idején, egy terjeszkedéssel kezdődött. Két nagyobb üzletről volt szó: a DBA légitársaság (korábban: Deutsche BA) megvásárlása 130 millió euróért 2006-ban, majd máris 2007 elején az LTU légitársaság megkaparintása 140 millió euróért. A nürnbergi vállalkozó, Hans Rudolf Wöhrl (70), aki mindkét légitársaság főtulajdonosa volt és akkoriban az Air Berlin megmentőjének adta ki magát, mindkét alkalommal óriásit profitált a bizniszből. Az üzletek azonban mindent megváltoztattak.

A bővülési rohamok előtt a cég versenyképes költségstruktúrával és szervezeti felépítéssel rendelkezett, valamint nem utolsósorban jövedelmező volt

– állapította meg Lucas Flöther (43), az Air Berlin fel számolóbiztosa. A DBA és főleg az LTU megvásárlásával ez mind megváltozott. Az LTU nagyon drága és abszolút nem hatékony struktúrákat hozott magával, amitől soha többé nem tudtak megszabadulni. Rejtélyes, miért fizetett mégis ennyit az akkori vezetőségi elnök, Hunold, ráadásul az LTU megvásárlásával még egy közel 200 millió eurós tartozást is átvett. A légitársaság valószínűsíthetően olcsóbban is megszerezhető lett volna. „Hogyha az Air Berlin nem vette volna meg ennyi pénzért tartozásaival együtt az LTU-t, akkor a düsseldorfi központú légitársaság már rég csődbe ment volna” – írta Hunold a fedélzeti magazinjukban korábban. Viszont csinálhatta volna úgy, mint a Lufthansa: megvárni a fizetésképtelenséget, és aztán mindenféle tartozásátvállalás nélkül lecsapni rá.

Veszélyben a le- és felszállási jogok

Azt, hogy Hunold a csőd előtt így belelendült a munkába, egy szóvivő azzal magyarázta, hogy veszélyben voltak a le- és felszállási jogaik. Lehet ebben valami, viszont ezeket legalább részben vissza tudta volna szerezni később. Személyes okok álltak esetleg a háttérben? Hunold korábban értékesítési vezető volt az LTU-nál, és nem éppen békésen távozott onnan. Fenséges érzés lehet tulajdonosként és megmentőként visszatérni! Ám Hunold mindig is tagadta az ilyesfajta motivációját. Teljes végső felvilágosítást a kutatócsoport sem fog tudni adni. A DBA és az LTU megvásárlása éppen tíz évvel ezelőtt volt, és körülbelül pont ilyen távlatba visszamenőleg képesek a felszámolóbiztosok visszapörgetni a régi ügyeket. Egy felületes belepillantásnál többre sajnos nem valószínű, hogy futja majd nekik.

A Tuifly-ügy azonban csak nyolc évvel ezelőtt volt, így azt behatóbban lehet elemezni. 2009-ben 14 repülőgépet bérelt az Air Berlin a Tuiflytól teljes személyzetével együtt, és különböző útvonalakat vett át tőle abszurd kondíciókkal. Évi 50 millió eurójába került mindez az Air Berlinnek. A lízingdíj nyilvánvalóan oltári magas volt, és az egyéb feltételek is rendkívülieknek bizonyultak. A szerződés szokatlanul hosszú időre szólt: tíz évre. Sőt mi több, a Tui további tíz évre bármikor meghosszabbíthatta volna. A gépek esetleges meghibásodásáért nem a Tui, hanem az Air Berlin felelt. Ráadásul a Tuiflynál fellépő sztrájk esetén a bérlőnek kötelező lett volna besegítenie. A felszámolóbiztos véleménye elrettentő. Jelentésükben úgy fogalmaztak, hogy a feltételek egyszerűen „gazdaságilag elfogadhatatlanok” voltak. Hunold azonban kiáll az ügy mellett: „Nem tudom megérteni Flöther úr értékelését. Ez a pénzügyi művelet messze többet jelentett 14 repülőgép komplett kibérlésénél.” Egy fontos ügyfelekkel való stratégiai kooperációnak volt a része, valamint a Tui így tőkét fektethetett be az Air Berlin Plc.-be. Ezen okból kifolyólag engedélyezte az Air Berlin igazgatósága a tranzakciót. A tőkebefektetés soha nem ment teljesen úgy végbe, mint ahogy azt tervezték. Ám a drága szerződés továbbra is érvényben maradt.

Feltétlenül vizsgálandó a flottalízingelés ügye is. 2009-től 2015-ig Ulf Hüttmeyer (44) pénzügyi vezető repülőgépeket adott el, hogy pénzhez jusson a cég, majd ezen gépeket általában később kibérelte. Ennek az lett az eredménye, hogy végül az Air Berlinnek egyetlen saját gépe sem maradt. Az ilyesfajta üzlet abszolút nem szokatlan vagy tiltott dolog. Csak az a feltűnő, hogy számos különböző, alig ismert lízingcég volt érintett, és mellesleg Hüttmeyer egy kínai közvetítőt is bevont az ügybe. Kedvezményekről sem esett soha szó, sőt a berlini légitársaság csaknem évi 200-250 millió euróval többet fizetett a piaci árnál, vélekednek a bennfentesek. Vajon Hüttmeyer ilyen borzalmasan tárgyal? Vagy más van emögött?

A vizsgálók mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy felderítsék az esetleges további, csődhöz vezető döntéseket, valamint megtalálják a felelősöket.

Az Air Berlin marketing- és PRrészlege is gyanúsan sokat pocsékolt és fényezte magát. A légitársaság feltűnően sok „jócselekedetet” hajtott végre önszántából, és számos meghívót osztogatott el az évek során, például sportrendezvényekre. A különböző futballklubok – többek között a Schalke 04, az FC St. Pauli, a Bayer Leverkusen és a Fortuna Düsseldorf – belépőjegyei mellett még jégkorongmeccsekre szóló jegyeket is ajándékozott az Air Berlin. Támogatták a német Bild und Funk tv-magazin által évenként kiosztott televíziós és médiadíjat, a Bambi-díjat, és hírességeket reptettek csak úgy az első osztályon. „Óriási marketingköltségeket spóroltunk meg, miközben én magam PR-t csináltam az Air Berlinnek” – véleményezte egyszer stratégiáját Hunold.

Üzlet helyett tinglitanglizás

Vajon létezik, hogy egy fizetővendég is csak azért foglalt valaha többször, mert Hunold sokszor megjelent a bulvárlapok oldalain? Vajon tényleg serkentette később az értékesítést, hogy még 2007-ben Hunold az Aacheni Karnevál Egyesületétől (Aachener Karnevalsverein) kapott egy tiszteletbeli díjat, amit egy meglehetősen vacak beszéddel köszönt meg? Mert ha nem, akkor az a sok támogatás, amit Hunold az egyesületnek adott, mind kidobott pénz volt! Az Air Berlin 2007-től egészen 2011-ig többször is akár 60 000 eurós összegekkel támogatta a karnevál bohócait. Miután 2010ben az Appassionante, a három, húszas éveik végén járó olasz lányból álló zenei társulat teljesen belopta magát Hunold szívébe, a cégvezető azonnal egy üzleti tervvel állt elő, hogyan is tudna az Air Berlin beszállni a zenebizniszbe. Bizarr módon a vezetőség rábólintott a dologra. Ezt követően kuponokat osztottak ki a légitársaság dolgozói között, mellyel megvásárolható volt a lánycsoport CD-je.

Állítólag csak néhány munkatárs élt a lehetőséggel. A trió számos céges bulin részt vett, és onnantól kezdve a sztárok jelenléte szinte kötelező partikelléknek számított.

Negatív mutatók

Valójában az Air Berlin menedzsmentje soha nem rendelkezett egy igazi felülvizsgáló csapattal. A vezetőségi tagokat jól ismerő üzleti partnerek mindig egy „Air Berlin-családról” beszéltek. A közös tevékenységek erősítették meg igazán az összetartást Hunold és Hans-Joachim Körber (71) között, aki már 2006 óta a vezetőség tagja és 2011 óta annak elnöke volt. 2008-ban is együtt repült egy magángéppel Hunold és Körber a Bambidíj átadójára, ahol a szponzorságból fakadó hivatalos feladatukat teljesítették, de bizonyára jól is szórakoztak.

2007 óta a légitársaság vállalkozási eredménye abszolút negatív volt. A restrukturálási program és hozzáértő tanácsadók jelenléte ellenére még azután is megmaradtak a furcsaságok, hogy 2011 augusztusában Hunold visszaült a vezérigazgatói székbe – holott anno jó négymillió eurós végkielégítést tett zsebre. Tanácsadóból egyszerre 15 dolgozott a vállalatnál, ami körülbelül napi 2500, összesen heti 187 500 euró kiadást jelentett. Mindent összevetve maga a restrukturálás többe került volna, mint amennyit megspóroltak volna vele. De minek is kellenek a tanácsok, ha azokat úgysem veszi senki komolyan?

Természetesen Hunold azután is megtartotta sofőrrel járó Mercedesét, hogy lefokozták egyszerű vezetőségi taggá. Úgy nyilatkozott, a szolgáltatás a szerződés alapján neki továbbra is jár, cserébe azonban állítólag lemondott a felügyelőbizottsági béréről. Valóban? Ez nem teljesen világos, ugyanis semmilyen jelentésben nem szerepel olyasmi, hogy Hunold teljesen búcsút intett volna ezen járandóságának. 2013 és 2016 között összesen 195 000 euró folyt be neki. A vezetők még a válság éveiben (2011, 2012) is megkapták az extrajuttatásokat.

A borzasztó helyzet ellenére a munkastílus továbbra is príma maradt. Hüttmeyer pénzügyi vezető még 2014ben is rengeteget utazott a drága magángépekkel, nem mintha bármely charterjárat ne lett volna elérhető számára. 2014. március 12-én például a Berlin– Róma távot tette meg 10 500 euróért, vagy ugyanez év áprilisában 24 700 euróért körutazott a Berlin–Genf–Zürich–London–Berlin útvonalon.

Gyanús ingatlanügyek

Hüttmeyer 2014-ben közös ingatlanüzletbe kezdett Jürgen B. Harderrel (58), aki mellesleg Hunold közeli ismerőse. Harder jó hírén már 2013-ban csorba esett, és végül 2015-ben kétéves felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint hatmillió euró kifizetésére ítélték, ugyanis korábban megvesztegetett egy menedzsert egy a frankfurti reptérrel kapcsolatos ingatlanüzletben. Ezzel a Jürgen Harderrel és cégével, a Harder Psi Immo GmbH & Co. KG-val kötött szerződést Hüttmeyer a Berlin alatt található Selchowban lévő technológiai központ bérléséről. Az Air Berlin Technik dolgozóinak ide kellett volna átköltözniük. Mikor ezt a bérleti szerződést aláírták, az Air Berlin már meglehetősen el volt adósodva, és a cég jövőképét is homály fedte. Ennek ellenére Hüttmeyer vígan szignózta a 2023. április 22-ig tartó bérlést. Sőt mi több, ez teljességgel visszafordíthatatlan volt, ugyanis a szerződés kimondja, hogy a lefixált bérleti idő alatt semmiképp nem lehet visszavonni a bérleti viszonyt.

Az egyéb feltételek is elég megdöbbentőek: az Air Berlin a szerződés szerint csak akkor veheti át az ingatlant, ha a BER (Berlin Brandenburg repülőtér) megnyitása továbbra is késik, vagy ha a repülés a schönefeldi reptéren esetleg megszűnik. Vagyis az Air Berlin átvállalta magára Hardernek a BER reptéren folytatott ügyletei összes rizikóját. A havi bérleti díj 13,24 euró plusz áfa per négyzetméter, ami minden egyéb tételt belevéve összesen 212 903,61 eurós havi összeget jelentett.

2017 év elejétől fizettek a bérlésért, az épület 2016 végétől beköltözhetővé vált, azonban maga a költözés sosem valósult meg. Kiderült, hogy az Air Berlin nem tartott igényt az épületre sem el készültekor, sem pedig korábban. A bérleti viszonyt csakis a csőd volt képes megszüntetni.

Hüttmeyernek sosem kellett felelnie ezért a szörnyűségért, mivel 2015 áprilisában átvándorolt az Etihadhoz Abu Dzabiba, ahonnan két év után távoznia is kellett. Időközben természetesen új kapcsolatokra talált a pénzügyi guru. A Knight hood Capital Partners cég igazgatója lett, oldalán az Etihad volt vezetőjével, James Hogannal (61), szintén az Etihad volt fináncával, James Rigneyval (50) és Dirk Schmalenbachhal, az Air Berlin korábbi kedvenc ügyvédjével. A cég repülőgépek lízingelésével fog foglalkozni, amiben Hüttmeyernek elég sok tapasztalata van.

Hans-Joachim Körber májusban távozott az Air Berlintől, megspórolva a kellemetlen közgyűléseket. Hunold átmenetileg elnöki pozícióba lépett. Október 27-én, a légitársaság utolsó útján az alábbi mondattal kívánta kinyilatkoztatni hűségét:

Meg kell mutatnom a cég dolgozóinak, hogy én a végsőkig a fedélzeten maradok.

A részvénycsomagjáról azért nem felejtett el időben gondoskodni. Szeptember 4-e óta fokozatosan pénzre váltotta őket, ami végül közel 596 000 eurós végösszeget hozott a konyhára. A sok hoppon maradt hitelező és volt munkatárs valószínűleg ezen összeg töredékéért is nagyon hálás lenne.

A cikk a Manager Magazin februári számában jelent meg

(Elszállt az Air Berlin)