Az idő mindent megszépít. Sokat számít, ha szenvedéllyel teli utazásunk volt – a kutatások szerint az emberek csaknem 80 százaléka nyitottabb egy kapcsolatra nyaraláskor. Visszagondolva a múltra, eltűnnek a problémás pillanatok, az apró bosszúságok.
Gyerekkoromban sokat jártunk az akkori NDK-hoz tartozó Rügen-szigetekre. Ma is mosolyogva gondolok arra, milyen aranyosan játszottak a faházak között a nagyra nőtt patkányok.
Sokáig – az utóbbi években tapasztalható fejlesztések megvalósításáig – a balatoni turizmust is a német nosztalgia tartotta életben. Mivel a keletnémetek és a nyugatnémetek is szabadon utazhattak ide nyaralni, a magyar tenger tökéletes helyszín volt a szétszakított családok találkozásához. De ezenkívül is szívesen látogatták a „Plattenseet” az NDK lakói, akiknek ekkoriban tíz évet kellett várniuk az egyébként náluk gyártott Trabantra.
A rendszerváltás után is még sokáig keresték a „Zimmer Frei” feliratú táblákat, s most sincs hiány nosztalgiaturistákból. Ám felnőtt egy új generáció, a fiataloknak már történelem a berlini fal létezése. Másra vágynak a nyaraláskor, mások az igényeik. A magyar turizmus szerencséje, hogy pont időben kezdődtek el a fejlesztések, a modern szálláshelyek kialakítása, a programok szervezése, a gasztronómiai kínálat átalakítása. Így a Balaton ismét népszerű a németek, osztrákok körében is.
Túszejtés
Persze a nosztalgiának nem csak a beutazáskor van szerepe. Anyukám mindig is visszavágyott Svájcba a nagybátyámhoz, ahova 1978-ban utazhattunk el. Természetesen nem az egész család, a nővéremnek itthon kellett maradni „túsznak”. Nem vicc – akkoriban féltek attól, hogy a kedves turisták nem jönnek haza, ezért a család egy tagja gyakran nem kapott vízumot. Első svájci utamon még kisgyerek voltam, és végre kipróbálhattam a mozgólépcsőzést Chur városának szép áruházában. Az alagsorban hatalmas élelmiszerpultok voltak. A gyümölcsosztályon fürtökben lógtak a banánok. Mesebelinek tűnt az egész, hisz akkoriban a szülővárosomban, Sopronban csak decemberben vehetett a szerencsés vásárló maximum egy kiló banánt – amíg el nem fogyott a készlet. Mivel hihetetlen hosszú sorokat álltunk végig a nagyanyámmal a delikátüzlet előtt, természetesnek tartottam, hogy a banánért küzdeni kell. Nem értettem hát Svájcban, hogy ha ennyi banán van az áruházban, hol a csudában van a sor? Aztán a nagybátyám elmondta: nem kell sorba állni, csak leakasztod a kis kampóról. Nos, ekkor rádöbbentem, hogy más a világ, mint amilyennek itthon gondoljuk.
Elkezdtem utazgatni, de Churba, a nyugis kis svájci városkába mindig visszatértem. A rendszerváltás előtt klasszikusnak számítottak az NDK-s utak. Általában gyárak, üzemek egymás közötti kapcsolatának köszönhetően lehetett megnézni, miként lubickolnak a keletnémet lányok a 14 fokos tengerben. De ha odáig nem jutott el egy csapat, akkor is felfedezhették az újjáépített német városokat. Nem csoda, hogy a buszos túrák minden alkalommal megtelnek nosztalgiázókkal is.
Bulgária sokat változott
Az ébredő Balkánra is mind több magyar látogat azok közül, akik egykor sörért és lángosért álltak sorban az Aranyhomok parton. Különgépek közlekednek Burgaszba, s onnan három-négy csillagos szállodákba viszik a vendégeket. Bulgária sokat változott. A főleg német beruházóknak köszönhetően a hotelek modernek, a tengerparton bulihelyek sokasága. A legszebb település szerintem Neszebar, gyönyörűen felújították a belvárost, a történelmi épületek között mámorító sétálgatni. A vár bejáratánál az utcazenész büszkén elmondja a magyaroknak: többször volt már Budapesten zenélni.
Az egyik fővárosi kerület testvértelepülése Szveti Vlasz, ide is rengeteg magyar jár. A tengerpart tiszta, kellemes, javarészt homokos, egészen Várnáig. Várna pedig nyüzsgő üdülőváros lett, hangulatos tengerparti üzletecskék között sétálgathatunk, komolyan fejlesztették az infrastruktúrát. Azért pár dolog még emlékeztet a régmúltra, de remélhetőleg főként a tenger kéksége lesz az, ha ideutazunk.
A lengyel utak varázsa elbűvöli a látogatókat. Częstochowa kolostorát még a rendszerváltás előtt is sokan felkeresték a magyarok közül. A híres Fekete Madonna a lengyel függetlenség egyik jelképe. A Fényes-hegyen (Jasna Góra) pedig hosszú ideig magyar pálos rendi szerzetesek éltek. A kapcsolat emlékére látjuk ma is a Fekete Madonna másolatát a Gellért-hegyi sziklatemplomban. Egy częstochowai zarándokút felejthetetlen élmény. Mi édesanyámmal az eszperantisták és a vakok szervezeteinek közös útján jutottunk el ide; néhány ismerősnek akadt azért mindig hely, ha nem is tartozott közéjük. Amint megállt a magyar autóbusz, máris körbevették a lengyelek, és kérdezgették: Pick szalámi? Az nem volt, de jó kis gyulai igen, örömmel vitték azt is. Ma már csak a kupecek veszik körbe a buszokat. A kegytárgyárusok ugyanúgy ellepik a kolostor környékét, s hajnalban ugyanúgy megtelik a templom.
Határdrukk
A csehszlovák túrák a magyar emlékek megtekintésén túl a bevásárlásról szóltak. Szakadt cipőben ki, vadiújban vissza – ez volt a recept. Pingpongütő, síbakancsok, csokik – a hazaútra úgy megtelt a busz, hogy mindenki izzadva izgult, amikor feljöttek a vámosok. Azóta Prága Budapest nagy turisztikai vetélytársa lett, Pozsony belvárosa pedig megszépült. A Mihály utcában sétálgatva a sopronihoz hasonló tűztorony azért mindig felidézi bennem a gyerekkori emlékeket. Remek galériák nyíltak itt, az épületet pedig, ahol a magyar országgyűlés ülésezett, könnyen megtaláljuk. A koronázó templomban érdemes a kazamatákba is lemenni.
Kevésbé történelmi, de szintén érdekes élmény, ha felmegyünk az UFO-ba. A helyiek így becézik a repülő csészealjhoz hasonlító éttermet a Duna-híd felett. Pazar a kilátás innen. Régen elérhetetlenül drágának számított a hely, ma már a nyugat-európai árak ismeretében azt mondjuk, nem is vészes. Nem a hídról, hanem az alsó rakpartról lehet felliftezni. Ha erre nincs időnk, akkor is fotózzuk le a neoklasszicista prímási palotát. Az épületben 17. századi angol gobelinek gyűjteményét találjuk, amelyek antik szerelmi történeteket ábrázolnak. A palota bejáratánál áll a Szent György-szökőkút. Szent György harca a sárkánnyal a katolikus egyház reformáció elleni küzdelmét jelképezi, és ez nem a híres prágai, az egy másik. De legalább a régi prágai túrák is eszünkbe jutnak róla.
A cikk a Manager Magazin szeptemberi számában jelent meg
(Szép volt, rég volt)
