A 2018-as év műkereskedelmi szempontból azért volt fontos, hogy kiderüljön, tartósnak bizonyul-e az egy évvel korábban kezdődött emelkedés. Ez egy felülről árazott piac, Leonardo-festmény nem lesz több, de kiemelkedő árakat produkáló fő művek, árverésen először szereplő képek, a műtárgypiacra újonnan belépők, mint például kortárs művészek és művek a 80-as évekből, vagy újra felfedezett életművek a harmincas évek avantgárdjából, illetve új földrajzi területekről, esetleg új műfajok középpontba kerülése – egyszóval új trendek, amelyek átírhatják a korábbi kottákat, és a jó időben beszállóknak jövedelmező befektetéseket is jelenthetnek –, azok mindig lesznek.
Műfajok tekintetében egyértelműen és a világ minden részén a festmények viszik el a show-t,
és persze ott is a hagyományos olaj-vászon technika. De jelentős különbség van a papíralapú műtárgyak megítélésében: míg külföldön megbecsülik a grafikát, itthon nagyon alulértékelt műfaj. A fotográfia pedig a nemzetközi színtér egyik leginkább fejlődő területe, míg itthon gyakorlatilag nem létezik.
Zsebébe nyúl a tech guru
A budapesti Ernst Galériát férjével, Ernst Wastllal együtt működtető Eleni Korani szerint a műkereskedelem csúcsán tevékenykedő gyűjtők, azaz egyszerűen fogalmazva azok, akik már minden fontos művésztől birtokolnak fontos műveket, időről időre valami frissre, újra vágynak.
„Az idősebb korosztály – gyűjteményeiben fő művekkel a legnagyobb klasszikusoktól és szinte korlátlan pénzügyi lehetőséggel – gyakran kezd új trendet. Az a tech guru, aki pedig bevásárolt korosztályos kortárs művészekből, egy reggel arra ébred, hogy más szintre szeretne lépni, és vesz egy Picassót” – mondja Eleni Korani a főbb generációs mozgatórugókat elemezve, amelyek persze visszahatnak a műtárgypiaci trendekre is. Hozzáteszi, hogy Magyarországon is létezik az a gyűjtőréteg, akinek már mindene megvan a klasszikusokból, csakhogy itt – szerinte – nem tudunk rögtön a kortárs felé fordulni, mert hiányoznak lépcsőfokok a stabil kortárs műtárgypiac kialakulásában.
Fotó: BODNÁR ZSÓFIA
Eleni Korani szerint erre jó példa volt a 2018-as őszi aukciós szezon, amikor az egyik árverésen fontos műgyűjteményből származó kiemelkedő művek kortárs nagymesterektől kedvező kikiáltási árakon egyszerűen beragadtak. Egy stabil piacon ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. Az osztrák-görög-magyar házaspár a hazai terep mellett jól ismeri a nemzetközi színteret is. Rendszeresen vásárolnak külföldi árveréseken, családi és baráti, sőt üzleti kapcsolatrendszerük miatt otthonosan mozognak több országban: „Szisztematikusan járjuk a nemzetközi vásárokat, ahol az új stílusok először kirajzolódnak, de még érdekesebb azt látni, miként kerülnek be ezek a lakóterekbe, házakba, ezért a tapasztalatért is elengedhetetlen a nemzetközi kapcsolatrendszer felépítése.”
Potom árak
A legmarkánsabb trend a világban a „good mixing”, azaz a minőségi tárgyak összeválogatása különböző korszakokból, nincs már igény hegemonikus, nagy hatású enteriőrökre. Ez a szemlélet nemcsak a lakberendezésben jelentkezik, hanem a műgyűjtésben is, az érdeklődők többnyire nem csupán egyfajta festészeti stílust vagy korszakot igyekeznek megszerezni. Befektetői attitűddel pedig még inkább szükséges keverni a nemzetközi és a hazai műveket, relációkba, kontextusba kell helyezni a birtokolt műtárgyakat, az olyan kis piac esetében, mint amilyen a magyar is, pedig még inkább, hogy ha úgy alakul, a jövőbeni értékesítést megkönnyítendő tágabb körnek lehessen vásárlásra kínálni.
Fotó: EMMER LÁSZLÓ
„Azok a külföldi vásárlók, akik érdeklődnek a magyar művészet iránt, elsősorban családi szálakkal kötődnek az országhoz, de vannak olyan új gyűjtők is, akik nemzetközi kiállításokon találkoztak először magyar művekkel. Majd jól ismerve a külföldi piac minőség- és árviszonyait, hezitálás nélkül fordulnak a világpiaci árakhoz képest potom összegekért megszerezhető magyar művek felé. Ezek a vásárlások aztán jelentősen befolyásolják a magyar műtárgypiac árait, alakulását” – folytatja Eleni Korani azt a gondolatmenetet, hogy miként lép be a hazai műtárgypiac a nemzetközi színtérre. A megkezdett kapcsolatot aztán mélyíteni kell, és megtartani, ez már a galériások feladata, de ezt az érdeklődést fenntartani a magyar kultúra iránt nagyobb kihívás, mint rávenni valakit egy kép megvásárlására. Szerinte a műtárgypiac alapja minden szinten és minden színtéren a kapcsolatépítés. „Ne gondoljuk azt, hogy mindenhez értünk, merjünk kérdezni. Beszélgetni. Kommunikálni. Rácsodálkozni, rákérdezni. Felejtsük el, hogy én majd kitalálom, mert ügyes vagyok. Ilyen nem létezik ezen a területen. És külön fel szeretném hívni a figyelmet, hogy értékes fő művet nem lehet megvenni »okosba«, mert akkor ott valami nagyon nem stimmel.”
A nemzetközi színtéren a gyűjtők szerepének felértékelődését látjuk, míg itthon még mindig inkább rejtőzködnek. Külföldön egész aukciókat szentelnek egy-egy kollekciónak, és ezeket az árveréseket hatalmas érdeklődés kíséri. A híres Rockefeller család, az ősi európai hercegi dinasztia, a Hannover-család vagy akár a divattervező Yves Saint Lauren gyűjteményének darabjai felértékelődnek attól, hogy ki gyűjtötte őket, milyen fényképen, éppen melyik Renoir vagy Kandinszkij mellett tartotta becsben az adott személy.
90,3 MILLIÓ DOLLÁR
A legutóbbi árverési rekord David Hockney-é, akinek Medence két alakkal című 1972-es munkája 90,3 millió dollárért kelt el a Christie’s 2018. őszi New York-i árverésén, és ezzel a „legmagasabb árat elért élő művész” képzeletbeli cím birtokosa lett. A képe által elért rekord a jelenlegi műkereskedelmi trendek közös halmaza is, azaz figurális festészet, hetvenes évek, élő, sőt, még mindig alkotó művész hosszú pályafutásának egyik csúcsdarabja.
Divatos, magazinszerű katalógusok készülnek, a mai „self-branding”-hez hűen élettörténetekkel és privát fotókkal megtűzdelve, és ezek a részletek akár milliókat is jelenthetnek dollárban vagy forintban. Nemcsak a tárgyat szerzi meg az új tulajdonos, hanem annak a már „híres” gyűjtőnek a szellemét, motivációját és történetét is.
Itt az újabb hullám
A trendekre visszatérve, a dekorativitás fontos szempont lett világszerte. Eleni Korani megerősíti, hogy ez a hazai piacon sincs másképp. „A századfordulón Rippl-Rónai öregasszony portréját ugyanúgy el lehetett adni, mint egy szép fiatal lányról festett pasztelljét, ma ez nem így van, és nem árkülönbséget érzékelünk a két kép között: amelyik fiatal lányt ábrázol, az tizen-, huszonmillióért kel el, amelyik pedig idős embert, arra egyáltalán nem akad vevő.”
A dekorativitással kapcsolatos az is, hogy nő az érdeklődés az iparművészeti és a dizájntárgyak, kerámiák, különleges régi bútorok iránt.
A geometrikus absztrakt művészet reneszánszának egyik fő oka a rend és a harmónia iránti igény, a színek és a ritmus felértékelődése. Már körvonalazódik a következő nagy hullám: az absztrakt – különösen az orosz absztrakt –, a tízes, húszas, harmincas évek és a kubista művészet előretörése. A trendeket jelenleg leginkább a nagy múzeumi kiállítások formálják.
A Pompidou Központ David Hockney retrospektív kiállítása egész biztosan közrejátszott abban, hogy 2018-ban a brit alkotó megdöntötte az élő művészek aukciós rekordját. Jelenleg a Pompidouban kubista kiállítás látható, és nem véletlen, hogy 2019-ben a Pompidou fiókintézményt nyit Kínában, hiszen aktuálisan a távol-keleti ország vásárlói mozgatják a világ műtárgypiacát. Kínaiak a hazai piacon is jelen vannak, persze nem ilyen súllyal, de míg külföldön sok kortárs munkát vesznek, itthon Eleni Korani ellentétes tapasztalatokat szerzett.
A galériánkban megforduló kínai vevők többnyire 19. századi klasszikusokat keresnek. Bár érteni vélem, hogy fokozottan érdeklődnek Munkácsy iránt, hiszen két évvel ezelőtt Sanghajban vendégszerepelt egy nagy Munkácsy-kiállítás.
A cikk a Manager Magazin februári számában jelent meg
(Dekorativitás és good mixing)
