Mély árkokkal a szeme alatt, hanyagul elegáns öltözetben áll Európa egyik legfontosabb emelvényén egy férfi. A 30 éves Roman Kirsch a berlini cégalapítók világának egyik legnagyobb sztárja. „Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és bemutathatom önöknek a Lesarát” – mondja mikrofonjába. 2018. október 30-a van, a londoni NOAH konferencia (az európai digitális gazdaság vezető iparági eseménye) nyitó napja, ahol Kirsch divatvállalkozása sikerességéről szándékozik meggyőzni a szponzorokat. „Az elmúlt öt évben erőteljes növekedést tudtunk felmutatni” – érvel Kirsch, így folytatva: a Lesara óriási lehetőséget rejt magában. Ugyanezen a napon 930 kilométerrel távolabb, a berlini irodában ugyanakkor kénytelen számos munkatársától megválni, valamint Svédországban, Dániában és Franciaországban lévő üzleteit megszüntetni.
Az ünnepelt startup, amely olcsó divatcikkeket vásárolt fel Kínából, és amely 2013 óta különböző befektetőktől legalább 90 millió euró támogatást zsebelt be, krízishelyzetbe került. Finanszírozása ingataggá vált, a bank nem akar több millió eurós kölcsönt nyújtani, így Kirsch elrendelte az összes kifizetés befagyasztását. Tíz nappal londoni fellépése után a cégalapító bejelentette fizetésképtelenségét a Berlin-Charlottenburg-i Kerületi Bíróságnál.
A nyilvánosság előtt ünneplés zajlik, a háttérben pedig súlyos krízis, elbocsátások, csőd – azt hihetnénk, ez egyedi eset egy olyan világban, ahol a szuper ötletek gyors megtérülést hoznak. A Lesara azonban egy immár létező kultúra mintapéldája: a berlini szemfényvesztők világáé.
A német főváros az utóbbi években – London után – Európa legfontosabb cégalapítási központjává vált.
Egyre több befektetőtől egyre nagyobb tőke áramlik a szektorba. Az Ernst & Young szerint tavaly a 4,6 milliárd eurós rekordösszegből 2,6 milliárd jutott a berlini startupoknak. A milliárdokat termelő üzlet reményétől hajtva különös egyveleg alakul ki: egyrészt cégalapítókból, akik minden lehetséges eszközzel valami nagy dolgot akarnak létrehozni, másrészt szponzorokból, akik busás megtérülést szimatolva a többi befektetővel való versengés nyomán nem elég körültekintők.
„Most még álmodozunk – mondja Yair Snir (39), az IT-szektor legfőbb beruházója, a Dell Technologies Capital ügyvezető igazgatója –, de hamarosan látni fogjuk, hogy a befektetett összegek jelentős része ablakon kidobott pénz lesz.” A cégalapítók ma könnyebben jutnak pénzhez, mint valaha, s ennek eredményeképp „egyre több startup jelenik meg a piacon, amelyeknek soha nem kellett volna megalakulni”.
Fotó: MM
Kirsch szüntelenül azon fáradozott, hogy mutatóit a lehető legjobb színben tüntesse fel – növekvő alkalmazotti létszámát és a 24 országban való terjeszkedését hatékonyan prezentálta a médiában. Júliusban még azt ünnepelte, hogy vállalkozása több mint 30 millió eurónyi támogatást tudott szerezni, holott már 2018 elején kiszivárgott, hogy Kirsch kozmetikázta a forgalmi adatokat. Az alkalmazottak állítása szerint Kirsch olyan árut is értékesített, amelynek kiszállítása a vállalt határidőre nem volt teljesíthető, így tornázva fel a forgalmat. „Előfordult, hogy egy vevő 50 napot várt a megrendelt termékre, vagy meg sem kapta azt” – állítja egy bennfentes. Kirsch szerint az állítások „bizonyíthatóan hamisak”. A 2018-as forgalmat nem kommentálja. Úgy véli, még mielőtt a fizetésképtelenség előállt volna, az üzlet jól nyomon követhető módon fejlődött az előző évekhez képest. Elismeri ugyanakkor, hogy a logisztikai átalakítások és a finanszírozás kiépítése magas „egyszeri költségeket” okozott. Tény, hogy mire a tőke megcsappant, és a Lesara már havi több mint egymillió eurót emésztett fel, az üzlettársak nem akartak többé vele tartani. „Első ránézésre Kirsch adatai hihetetlenül kecsegtetők, megtévesztően magas haszonkulcsot mutatnak” – véli egyikük, aki látta a vállalat prezentációját. Ha azonban jobban megnézzük a számokat, csökkenő árrést tapasztalunk. „Úgy éreztem, ez a fickó mindenkit át akar verni.” A Lesara szponzorai – a luxemburgi Mangrove Capital és a Vorwerk Ventures – nem akarnak nyilatkozni. Szinte mindig így van ez, ha valami félresikerül, a támogatók mély hallgatásba burkolóznak.
A közösség hallgat
A Lesara ily módon a startupvilág szemfényvesztésének tanulópéldája. Patyomkin-falvak épülnek a következő sikeres üzleti jelentés és a további finanszírozás elérése érdekében. Forgalmi adatok, nyereség, vevők száma vagy állítólagos megrendelések – minden területen megtévesztés zajlik. Így jött létre egy csaláskultúra, amely komolyan veszélyezteti az iparág hírnevét.
Röviddel karácsony előtt látott napvilágot, hogy a szintén ismert startup, a Von Floerke – amelybe Frank Thelen (43) kockázati tőkés szállt be – nyilvánvalóan hamis adatokkal igyekezett befektetői pénzekhez jutni. Alexander Graubner-Müller (30), a Kreditech vezérigazgatója múlt ősszel úgy nyilatkozott cégéről, hogy az „soha azelőtt ilyen jó helyzetben nem volt”, két héttel később azonban sürgős üzlettársi értekezletet kellett összehívnia a „komoly pénzügyi szituáció” miatt.
Különösen merészen viselkedett Tanja Bogumil (34) és Linh Nguyen (33) – a Kisura alapító hölgyei 2017 szeptemberében még a Financial Times lapjain ünnepeltették magukat a fiatal német vállalkozónők prototípusaként. Közel ötmillió eurót kaptak különböző befektetőktől, cégük személyre szabott, válogatott ruházati cikkek házhoz szállítását végezte. „Leányálomból bombaüzlet” – hirdette akkoriban a Bild képes újság. A hölgyek azonban akkor már hónapok óta tartoztak több ügyfelüknek, és egyik legfontosabb beszállítójuk (About You) felé is több százezer eurós adósságot halmoztak fel. Az Otto-leány végül zároltatta is a Kisura számláit. Az üzletasszonyok ezt követően már semmilyen számlájukat nem fizették, és a könyvvitellel is felhagytak. Miközben a külvilág felé mosolyogtak, cégük szép lassan összeomlott. 2018 januárjában aztán Nguyen és Bogumil maguk jelentettek fizetésképtelenséget.
Fotó: Kisura
A startup cégek mindig is magas kockázattal jártak. A fiatal vállalkozások esetében gyakran csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre megbízható adatok. A berlini cégalapítók számának növekedése egyre inkább az ezredforduló tájékán jelentkező dotcom válságra emlékeztet. Vajon nem egy ismételt „túlzásra” figyelmeztetnek ezek a jelek? „Alaposabb üzleti tervezés és valamivel több realitás lenne kívánatos” – fogalmaz Carsten Thoma (44), aki saját vállalkozását (Hybris) 2013-ban milliárdokért adta el az SAP-nak, s aki mára maga is befektetőként tevékenykedik.
Logikusnak tűnik, hogy a nagyratörő cégalapítók éppen Berlinben nyüzsögnek.
Oliver Samwer (46), a Rocket Internet SE alapítója olyan stílus kialakulásának ágyazott meg, amelynek lényege: minél gyorsabban minél több pénzt keresni. Ez a mentalitás olyannyira megszilárdult, hogy a hibás döntéseknek alig van érzékelhető konzekvenciája, a saját magukat leleplezett üzletemberek pedig továbbra is tagjai a közösségnek. A Movinga esete is ezt példázza. A költöztetést közvetítő céget két egyetemista, Bastian Knutzen (26) és Chris Maslowski (27) alapította. Néhány hónap leforgása alatt 30 millió euró támogatást kaptak befektetőktől (például a Rocket Internettől), és 500 alkalmazottat vettek fel. Utólag kiderült: az alapítók minden bizonnyal manipulált adatokat prezentáltak szponzoraik felé. Bár 2016-ban el kellett hagyniuk a vállalkozást, röviddel ezután már a következő projektjükön dolgoztak: neves magánbefektetők bevonásával megalapították Emil elnevezésű autóbiztosító társaságukat. Figyelmeztető jelek – hatás nélkül Elvakultság, mohóság, kényszerhelyzet – az okok, amelyek miatt a cégalapítók túlzásokba esnek, a befektetők oldalán is visszatükröződnek. A kockázatitőke-befektető cégeknek (venture capitalist) jövedelmező módon kell a pénzüket elhelyezniük ahhoz, hogy szponzorokat találjanak következő tőkealapjuk számára is. A nemzetközi konkurenciával való versengés pedig még inkább kiélezi a helyzetet. „A tőkebefektetők extrém növekedést várnak el – állítja egy vállalkozó, aki ezt rövid életű vállalkozása működése alatt a saját bőrén tapasztalhatta. – Ha elmaradnak az eredmények, gyorsan érdektelenné válsz számukra, akik inkább a jól teljesítő cégekre koncentrálnak a portfólión belül.”
Az alapos vizsgálódás gyakran nem érdeke a befektetőknek. Az – időközben fizetésképtelen – Auctionata online aukciósház esetében például 42 millió euró folyt el, bár a KPMG röviddel azelőtt tett kritikus észrevételt a kifizetések működése kapcsán. A prémium állateledeleket gyártó és szintén Rocket-részesedéssel bíró Pets Deli ügyében is nagyvonalú „félrenézés” történt. David Spaniert, a cég egyik alapítóját egy korábbi ügyben 2011ben csalás kísérlete miatt elítélték, mindössze négy évvel később, 2015ben mégis a Pets Deli ügyvezetőjévé válhatott. Dokumentumok támasztják alá, hogy a Rocket-vezér Samwer legkésőbb 2017 márciusában tudomást szerzett az ítéletről. A cég akkor már nehéz anyagi helyzetben volt, egy vezetőváltás csak fokozta volna a nyugtalanságot. Spaniernek ezért csak az ügy nyilvánosságra kerülése után – pár nappal a fizetésképtelenség bejelentése előtt – kellett távoznia. Mindez arra utal, hogy a Rocket a társberuházóival együttműködve váltotta le az ügyvezetőt, hogy a társaság folytatni tudja a szabályos üzletmenetet.
„Mindenki nagyot akar szakítani. Az életrajzodra ezért senki nem kíváncsi – állítja egy többszörös cégalapító. – A befektetőket nem ez érdekli.” Súlyosbító körülmény, hogy nemzetközisége ellenére a berlini startupszektor még mindig nagyon homogén. A vállalatalapítók közül többen is – Samwerhez hasonlóan – a vallendari WHU Business School hallgatói voltak: Knutzen és Maslowski Movinga-alapítók, a Lesarafőnök Kirsch, de sok befektető is ebből a közegből indult. Mindenki ismer mindenkit, nyílt kritikát ritkán fogalmaznak meg egymással szemben.
Hivatalosan az említett ügyek – a Lesara, a Kisura, a Movinga vagy a Pets Deli – egyszeri, kivételes esetek csupán, s valóban, ahol ilyen tömeges a cégalapítás, ott jó és rossz példák egyaránt előfordulnak. A háttérben azonban – befektetők és cégalapítók részéről egyaránt – folyamatosan túlzásokról, csalásról és hazugságról, elvakult mohóságról hallani. A mélyre zuhant, példaként szolgáló Lesara felszámolója, Christian Graf Brockdorff (58) eközben új beruházót keres. Kérdés, hogy az új tulajdonos szerencsével jár-e. „A Lesaránál töltött idő alatt rengeteg embert becsaptam – emlékszik vissza egy volt alkalmazott. – Eljön az idő, amikor a vállalat végleg eltűnik a süllyesztőben.”
A cikk a Manager Magazin áprilisi számában jelent meg
(Berlini szemfényvesztők)
