Sir Alex, a légierő tábornoka

Sir Alex Ferguson olyasfajta alak, akinek munkamoráljára, valamint személyiségére nosztalgikusan emlékszik vissza az ember, és nemcsak a Manchester United hívei, hanem az ellenfelek játékosai, szurkolói is. Pedig nem volt olyan régen, hogy nyugdíjba ment, 2013-ban vonult le végleg a pálya széléről, azután, hogy huszonhét évig vezette a vörös ördögöket. Több volt ő mint edző – illetve ahogy Angliában hívják, menedzser –, az Öreg maga volt a megtestesült klubszimbólum. Szakmai tudása, vezetői képességei még a Harvard Egyetem vezetőségének figyelmét is felkeltették, így történt, hogy vendégelőadóként meghívást kapott a jeles intézménybe, hogy megossza tudását a fiatalokkal A stratégiai marketing a kreatív iparágakban elnevezésű kurzuson.

Sir Alexet olyan vállalatok és szórakoztatóipari brandek előadói közé vették fel a Harvardon, mint a Burberry áruházlánc, a Marvel Enterprises, Beyoncé vagy Lady Gaga.

A United egykori menedzserének nemcsak sportszakmai, hanem üzleti, kereskedelmi, marketingtudása is az egekbe szökött a vörösöknél töltött időszak alatt, sokszor még a szponzori felkéréseket is egymaga intézte. Az elit klubfutballban ugyanis olyan szponzorpénzek repkednek a levegőben, amiért a vállalatok vezetői azt hiszik, kilóra megvették a klubot, amelyet támogatnak. A partnerek igényei kielégíthetetlenek voltak, folyton személyesen akartak találkozni a játékosokkal, Sir Alex elmondása szerint munkája nagy részét az tette ki, hogy megóvja játékosait a klub kereskedelmi részlegének szüntelen kéréseitől.

Ferguson később azt találta ki, hogy a nyári felkészülési időszakra időzítette a marketingügyleteket a játékosokkal, így aztán a bajnokság alatt zavartalanul készülhettek, senki nem vethette a szemére, hogy a klub kibújt kereskedelmi kötelezettségei alól.

A hadistratéga

Sir Alex azonban nemcsak a szponzorok kicselezésében volt ilyen ügyes, hanem az ellenfelekében is. Mániákus könyvmolyként „zabálta” a hadtörténettel foglalkozó könyveket, s bizony a harcászati technikákat a futballpályára is átültette. Többek között ekkor vált mottójává, hogy

minden tábornoknak meg kell tanulnia, mikor jött el a támadás ideje, és mikor teszi jobban, ha óvatos marad.

Az Öreg teljesen a harci stratégiák rabjává vált, így elment a SAS (Special Air Service, Különleges Légi Szolgálat) bázisára is, ahol vezető rangban lévő katonákkal folytatott lebilincselő diskurzusokat a támadási és védekezési technikákról, melyeket a saját stratégiai eszköztárába is felvehetett. Fergusont lenyűgözte az „új tananyag”, így az egyik felkészülési időszakban a komplett csapatot kivezényelte a SAS herefordshire-i kiképzőbázisára. Itt tanulták meg egyebek mellett, hogy gyilkos fegyver lehet, ha a támadások során az ellenség oldalába kerülnek, majd az egyik vagy másik oldalra terelik őket, a végső támadást pedig ezt követően középen indítják meg. A csapat teljes mértékben magáévá tette ezt a módszert, de hát könnyű úgy mérnöki precizitással kivitelezni az oldalirányú elterelést, ha valakinek olyan légideszantjai vannak, mint Ryan Giggs a bal, David Beckham a jobb szélen, középen pedig olyan berepülő bombázók mérik a végső csapást, mint Scholes, Ronaldo vagy Rooney.

A játékosok kőkemény kiképzést kaptak a SAS-nál: helikopterből ugrottak ki, és szimulált túszejtést is meg kellett oldaniuk. Ahogyan azt Ryan Giggs, az egykori manchesteri legenda mesélte, ő maga volt az egyik túsz. A SAS emberei fegyvert fogtak a fejéhez, földre parancsolták, majd vaksötétbe zárták, a többieknek pedig – kijátszva a SAS katonáit – meg kellett menteni őt. Az Öreg rendkívül büszke volt fiaira, s

a következő hónapokban komplett – a történelem során már megtörtént – csatákat kopíroztak le a futballpályákon.

Az ember azt gondolná, hogy a játékosok rettegtek Fergusontól, elvégre milyen ember az, aki katonák közé, ráadásul túsznak küldi a fiait. A csapat azonban tudta, hogy ez nem zsarnoki szigor, rajongva szerették a második apjuknak tekintett menedzsert, aki nem véletlenül szolgált 1986 és 2013 között Manchester vörös felében.

Borban az igazság

Sir Alexnek szintén nagy szerelme – a focin, a hadtörténeten és persze hűséges feleségén, Cathyn kívül – a bor.

A 27 évig tartó manchesteri karrierje alatt több mint 5000 palack bort kapott, a gyűjtemény összértéke nagyságrendileg egymilliárd forintot tett ki.

2014-ben azután a Christie’s aukciósház segítségével elárverezte. A kollekció legértékesebb darabja egy 1999-es évjáratú burgundiai Romanee-Conti volt, melyet akkor kapott, amikor a futballtörténelem egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszották a Bayern München ellen. Sok fiatal fiú ekkor lett a sportág, illetve a United szerelmese, amikor a BL-döntőben 2-1-re nyertek a vörösök a bajorok ellen azután, hogy a hosszabbításban fordították meg a meccset.

Fergie nem feltétlenül csak az íze miatt szerette a finom nedűket, hanem eszközként is használta azokat. Számtalan alkalommal előfordult – leginkább a karrierje elején, amikor még hajlandó volt erre –, hogy befolyásos újságírókkal ült le beszélgetni kiváló borok társaságában. Az Öreg próbálta szép szóval, a kapcsolat ápolásával meggyőzni őket, hogy hagyják békén a csapatot, egy-egy nemzetközi meccs előtt ne szivárogtassák ki, hogy ki van éppen sérültlistán, vagy ki volt jó formában az edzésen, mert nem feltétlen jó, ha az ellenfél ezekről információt szerez az összecsapás előtt.

Kérlelte őket, hogy ne ólálkodjanak a játékosai után, hagyják békén Giggs családi ügyeit, ne csináljanak Beckhamből popsztárt, mert

nem tesz jót a kölyöknek a pályán

– mondta.

Ferguson azonban nemcsak az újságírókkal ült le borozgatni, hanem az edzőkollégáival is. Egy-egy nagy ütközet után meghívta irodájába az ellenfél menedzserét, és hosszú órákon át elemezték a meccseket, hogy ki mit rontott el vagy tervelt ki jól. Akkoriban még ilyen volt a viszony a kollégák között, s az Öreg tökéletesen megtestesítette azt az idealizált, tipikus brit urat, aki eleganciájáról, udvariasságáról s a britekre jellemző szabálykövető magatartásáról ismerszik meg. Manapság már csak Twitteren és Instagramon üzengetnek egymásnak a felek…

Csak egy Főnök van

Miután Ferguson kiépítette Anglia legjobb játékosmegfigyelő hálózatát, könyörtelen katonai alakulatot kreált csapatából, felépítette a világ leggazdagabb klubját, Cantonát, Beckhamet, Ronaldót, Rooney-t adott a sportágnak, szerzett számtalan bajnoki címet, BL-győzelmet és kupát, 2013-ban végül nyugdíjba ment. Visszavonulása után a csapat fék nélkül száguldott le a lejtőn, s az azóta eltelt hat évben amit lehetett, leromboltak abból, amit ő felépített. Nyugdíjasévei alatt tovább erősítette cége, az ACF (Alexander Chapman Ferguson) Sports Promotions értékét: előadásaival, nyilvános beszédeivel, partnerszerződéseivel egyre nagyobb lett az ACF brandértéke. Arról nem is beszélve, hogy a visszavonulása óta kiadott könyvei (My Autobiography, Leading) elképesztő sokat hoztak a konyhára.

Ez nem is csoda, hiszen írásai pontosan olyan lebilincselők, mint Fergie egész munkássága. Könyveit nemcsak azért érdemes elolvasni, mert az ember a Manchester United legbensőbb titkait tudja meg, nemcsak azért, mert

a könyv olvasása alatt bent ülünk az öltözőben, az Öreg irodájában, a csapattal a repülőn, hanem mert olyan könnyed eleganciával tálalja egy több mint négymilliárd dolláros klub irányítását, hogy a végére talán magunk is elhisszük: ez igazán nem nagy kunszt.

Most, hogy a kómából is visszajött közénk (2018 májusában kapott agyvérzést), egykori kedvenc játékosa, Ole Gunnar Solksjær ül a kispadon, általa pedig valami visszajött a Főnök filozófiájából, ezt pedig az egész klub megérzi. Solksjær azt mondta: „A játékosok Főnöknek hívnak, a kollégáim Olénak. Azt hiszem, nem jó, ha az emberek, akikkel együtt játszottam és dolgoztam, Főnöknek hívnak. A Unitednél csak egy Főnök van, és ő Sir Alex.”

A cikk a Manager Magazin júniusi számában jelent meg

(A tábornok)

Manager Magazin – HU