Manager Magazin

Segíteni akart, sikerült!

„Egy időben sokat használtam a zeneipar szót, míg egy ismerősöm a »bulizásügyi hivatal« kifejezést. Ezt kritikusan közelítették meg a kollégák, így aztán megszületett a Zeneipari Hivatal mint név” – nyilatkozta a Morcz Fruzsina, hazánk első egyszerre több zeneipari képzést is kínáló iskolájának vezetője.

A Zeneipari Hivatal az ország első egyszerre több zeneipari képzést is kínáló iskolája, ahol a diákok naprakész információt kapnak a hazai és a nemzetközi zeneipar működéséről. Az intézmény hazánkban egyedülálló struktúrájú és lexikális hátterű oktatást nyújt a magyar zeneipari piac bemutatása mellett.

Az iskola hat éve működik, alapítása óta számos sikeres diák fordult meg benne. „Zeneipari menedzsmentképzésünkről került ki diák, aki Punnany Massif, a Margaret Island és az NB turnémenedzsereként helyezkedett el, de az Ivan & The Parazol menedzsmentjében is található végzett hallgatónk” – sorolta lapunknak Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal vezetője. Az intézmény sikeres diákjai emellett dolgoznak például az Artisjusnál vagy a Hangfoglaló Programban, de a hivatal által képzett szakemberek bejutottak az Akvárium Klubba is.

Az iskola mára Magyarország vezető zeneipari képzését adja, de Morcz Fruzsina elmondása szerint göröngyös út vezetett a sikerig.

Az alapítással kapcsolatban elmesélte, hogy zenekarmenedzserként kezdte a pályafutását, az Almássy Téri Szabadidőközpont promotereként és gyakorló menedzserként jutott el oda 2007-ben, hogy szeretett volna fejlődni, idősebb, tapasztaltabb zeneipari szakemberektől tanulni. Ez viszont nem volt egyszerű, pont az egyik zenekar – amelynek a tagjai szerették volna, ha segíti a munkájukat – menedzsere jelentette ki, hogy nő nem alkalmas turnémenedzsernek. „Akkor már túl voltam egy 650 fős, budapesti helyszínen általam szervezett lemezbemutató koncerten” – mondja Morcz Fruzsina. A hivatal vezetője egy EU-s projektben is részt vett, amely olyan helyeken biztosított gyakorlati tapasztalatszerzést, mint a Melkweg (Amszterdam egyik leghíresebb éjszakai klubja – a szerk.) – itt akár ruhatárosként is szívesen elhelyezkedett volna, csak hogy belelásson a klub működésébe.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Erre azonban nem adódott lehetősége, miután a Melkweg nem volt együttműködő, nem akartak külsős kollégának lehetőséget biztosítani. Ezután – londoni tanulmányait követően – szakdolgozatot írva megkereste az egyik legnagyobb bevételű szakmai szervezetet azzal, hogy bele szeretne nézni az éves hanglemezipari jelentésbe, melyet ők mint szervezet mindig megkapnak. Még csak válaszra sem méltatták.

Morcz Fruzsina ezek után döntötte el, hogy megkerüli az egész színteret és létrehozza az intézményt. Már gyerekként is közel állt hozzá a zene, hiszen édesapja Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb hangtechnikusa volt.

Otthon nagyon gyakran hallottam rossz menedzserekre és körülményekre panaszkodó zenészeket, amikor álltak az erősítőjüket a konyhaasztalon javító apám mellett. Egészen kicsi korom óta nagyon szerettem volna segíteni, elsődlegesen nekik, az ő boldogulásukban, ez az iskola alapküldetése is

– hangsúlyozta Morcz Fruzsina. A sors különös fintora, hogy az a menedzser, aki szerint a nők bizonyos zeneipari feladatokra nem alkalmasak, most a hivatal két végzett diákjával dolgozik együtt, akik közül az egyik nő. A Melkweg vezetője az intézmény oktatója lett, s az a személy, aki Morcz Fruzsina szakdolgozatának írásakor nem volt partner, szintén az iskolában tanít.

A cikk a Manager Magazin július-augusztusi számában jelent meg

(Segíteni akart, sikerült!)

Manager Magazin – HU

Manager Magazin Morcz Fruzsina zene