Lee Duckhee siketnek született, de nem használ jelnyelvet, ugyanis az édesanyja már nagyon korán megtanította őt szájról olvasni. Így él, szavak és hangok nélkül, ellenben élete során tökélyre fejlesztette a szájról olvasást, és a tenisz világában is így kommunikál. A civil életében már zökkenőmentesen használja ezt a módszert, ugyanis a barátaival és az edzőjével, Hoon Park-kyunggal is koreaiul, jelnyelv használata nélkül beszél. A teniszpályán azonban ennél jóval nehezebben boldogul, mert
Lee csak vibrációkat hall, így játék közben is a szájról olvasásra és a kézmozdulatokra hagyatkozik.
Ezekkel a módszerekkel „beszél” a bíróval és az aktuális ellenféllel is, ám ez esetben ez sokkal bonyolultabb, hiszen nincs meg velük az az összeszokottság, mint a mikrokörnyezetével.
A dél-koreai játékos 2013-ban lett profi teniszező, 14 évesen debütált az ITF Futures Touron, nyolc címet nyert 18 éves koráig, majd az ATP Challenger Tour keretein belül három fináléban is szerepelt. Júniusban a baptista egészségügyi szervezet által rendezett arkansasi Little Rock Openen is döntős volt, ezután került a világranglista 212. helyére.
7:6 (4), 6:1
Az egyetlen dolog, ami bonyolult, az a kapcsolattartás a szék- és vonalbírókkal, hiszen nem hallom a jelzéseket, így néha folytatom a játékot – feleslegesen. Ez a része nagyon nehéz, de ezenfelül semmi különösre nem kell gondolni, ha az jut eszükbe, hogy siketként teniszezem
– mondta Lee az edzőjén keresztül egy tolmács segítségével.
Fotó: Shutterstock
Minden nehézség ellenére idén augusztusban Lee Duckhee lett az első siket teniszező, aki főtáblás ATP-mérkőzést nyert. A koreai versenyző a Winston-Salemben megrendezett tornán a svájci Henri Laaksonent győzte le 7:6 (4), 6:1 arányban, és ezzel sikerült bejutnia a második fordulóba. A teniszező úgy nyilatkozott, hogy mindig emlékezni fog élete első profi, azaz ATP-szintű győzelmére – és nem csak az eredmény miatt. Lee csupán két pontra volt a győzelemtől, amikor a heves zivatar miatt félbeszakították a játékot, és a résztvevők közel öt órára az öltözőbe kényszerültek. A szünet után azonban mindössze 87 másodperc kellett hozzá, hogy behúzza a meccset. Amikor arról kérdezték, hogyan ütötte el az időt, Lee pantomim mozdulatokkal fejezte ki magát, utánozva valakit, aki kosárlabdázik vagy pingpongozik. Mosolyogva mutogatta, mennyire szereti a kitűnően felszerelt létesítményt, ugyanis Leenek mindene a sport, gyakorlatilag ebbe menekült a fogyatékossága miatt.
„Tudom, hogy én vagyok az első profi siket teniszező az ATP mezőnyében. Nem igazán hallok semmit, de ha valaki kiabál vagy sikít, azt azért igen. A hangszórókat és a kürtöket viszont szinte tisztán hallom” – közölte Lee még az első mérkőzése előtt.
A koreai elképesztően izgatott volt élete első főtáblás ATP-meccse előtt, hiszen mindenképpen szerette volna a legjobbját nyújtani, és nem a fogyatékosságával, hanem a teljesítményével felhívni magára a figyelmet. Előzetesen elmondta, hogy
melegben általában remekül megy neki a játék, emiatt a koreai médiában megkapta „a nyár fia” becenevet.
Nagyon élvezi ugyanis a hőséget, és sok sporttársával ellentétben kiválóan tud játszani extrém forró időjárási körülmények között is.
Empátia
A nehézségekkel kapcsolatban Lee azt is elmesélte, minden mérkőzésen problémát jelent számára, hogy nem hallja a bíró „hívásait” (wait, quite please, hurry up, out), így amikor nem a bíróra figyel, integető mozdulatokkal hívják fel a figyelmét arra, hogy mi történik, vagy mi fog történni. Ennek ellenére a játékos nagyon szerencsésnek érzi magát, mert a bírók és az ellenfelek rendkívüli türelmet és empátiát tanúsítanak iránta.
További problémaként hozta fel, hogy ő nem képes arra, amire a halló játékosok, miszerint megbecsülni az ütés sebességét és milyenségét a hangokból.
Amikor ugyanis az ellenfél ütőjét elhagyja a labda, a hangból nagyjából ki lehet következtetni, hogy nyesett vagy erős ütés érkezik-e, így fel lehet készülni az érkező labda sebességére, az ütés hosszúságára vagy rövidségére. Lee ezeket nem hallja, így kizárólag az segít neki, ha a labdát nézi.
Lee Duckhee 2019-ben a junior top 10 helyezések valamelyikét célozza meg, és természetesen – mint minden játékosnak – neki is a profi felnőtt-világranglista vezető pozíciója a nagy álma. Jelenleg azonban örömmel vesz részt a juniorok versenyében, elmondása szerint ez kiváló terep arra, hogy a fogyatékosságát levetkőzve rutint szerezzen, és felkészüljön a felnőttek között töltött – remélhetőleg – hosszú és sikeres éveire. Addig azonban öniróniával átitatott mottója szerint folytatja a karrierjét: „Valójában nem mindig foglalkozom a fogyatékosságommal a pályán, így könnyű magamra és a mérkőzésemre összpontosítani, mert nem hallok semmit.”
Kettőt pattanhat a labda
A tenisz mint sportág egyébként is rendívül befogadó a bármilyen sérüléssel vagy fogyatékossággal élő emberekkel. Jól példázza ezt, hogy a Grand Slam-versenyeken – tehát a világ legnagyobb teniszeseményein – kerekesszékes megmérettetés is van az urak és a hölgyek egyes, illetve páros versenye mellett. Nem ritka, hogy a játékosok a kezükhöz rögzítik az ütőt, így kompenzálva mozgáskoordinációs hátrányukat.
Sőt, az ATP és a WTA – azaz a férfiakat és a nőket tömörítő nemzetközi szövetségek – azt is megengedi, hogy egyes különösen hátrányos helyzetű versenyzők elektromos hajtású kerekesszéket használjanak.
További könnyítésként azt is bevezették, hogy a labda kettőt pattanhat a földön, mielőtt a játékos visszaüti azt. S bár az egészséges sportolók nyereményével nyilván ostobaság lenne összehasonlítani egy kerekesszékes mezőny összdíjazását, mégis mindenképpen említésre méltó, hogy – például – az idei Wimbledonon 34 ezer fontot (közel 13 millió forint) vihettek haza az egyes és 14 ezret (5,3 millió forint) a páros verseny győztesei.
Tenisz kereskesszékben
A kerekesszékes tenisz 1976-ra vezethető vissza, amikor az amerikai Brad Alan Parksot – aki síbaleset következtében deréktól lefelé megbénult – bemutatták új rekreációs terapeutájának, Jeff Minnebrakernek – ő autóbaleset miatt kényszerült kerekesszékbe. Ők ketten először a kosárlabdával próbálkoztak, majd 1977-ben áttértek a teniszre. Minnebraker a játékhoz újfajta, könnyű, jól manőverezhető kerekesszéket alkotott. Némi kísérletezés után Parks rájött, hogy a játék a pálya mérete vagy a felszerelés módosítása nélkül is játszható, ha megengedik, hogy a labda kétszer pattanjon le. 1979-ben Parks irányítása alatt megalakult a Nemzeti Kerekesszékes Tenisz Alapítvány (National Foundation of Wheelchair Tennis, NFWT), majd 1988-ban a Nemzetközi Kerekesszékes Teniszszövetség (International Wheelchair Tennis Federation, IWTF), amelynek Parks az alapító-elnöke.
A cikk a Manager Magazin novemberi számában jelent meg
(Hangok nélkül)
