A Nem Adom Fel Alapítvány már több mint tíz éve foglalkozik megváltozott munkaképességű emberekkel, a szervezet munkájának a foglalkoztatás elősegítése is része volt. Lassan négy éve jött az ötlet, hogy az alapítvány tulajdonában lévő pincerészben kialakítsanak egy közösségi teret, kávézási, beszélgetési lehetőséggel. Az ötlet továbbfejlesztése nyomán alakult ki, hogy a hely akár nyilvánosan működő kávézó is lehetne. Az elképzelésből terv lett, melyet rengeteg munka követett, végül 2016 januárjában megnyílt a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, ahol az első pillanattól kezdve megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. „A pozíciók feltöltésében nincs sok különbség más cégek eljárásához képest. Meghirdetjük az álláshelyeket – többek között a Facebookon is –, bekérjük az önéletrajzot, majd a személyes találkozó után egy-két próbanapot kérünk a jelöltektől. Ezek után közösen döntünk, megfelel-e a munkakör betöltésére.
A próbanapon azt figyeljük, hogy betanítható-e a jelölt, tud-e alkalmazkodni a munkatársakhoz, beilleszthető-e a közösségbe”
– mondta a manager magazinnak Gyulai Zsuzsa, a kávézó kommunikációs munkatársa.
Fotó: Móricz-Sabján Simon
A kiválasztás és betanítás több hónapos folyamat volt, melynek során baristaképzést is kaptak a pultban dolgozók. Az oktatás speciális eleme volt az úgynevezett akadálymentes kommunikáció. Az egyes munkafolyamatokat apróbb elemekre bontották: például a takarítás részfolyamataiként „vedd elő a raktárból a seprűt, lapátot, szemeteszsákot, söpörd fel a vendégteret,
ürítsd ki a szemeteseket”. Az instrukciókat, feliratos táblákon jelenítették meg. Az egyes kávéfajtákról is készültek ilyen emlékeztető táblák. Ezeket a segédanyagokat folyamatosan alakítják, most éppen fotókkal illusztrált kis füzetkéket készítettek a pultosok feladatairól és az alkoholos italok elkészítéséről. Az anyagok segítik a kollégákat abban, hogy mindig pontosan tudják a feladataikat ellátni.
A Down-szindrómásoknak és az autistáknak a mindennapos hajtás, a fáradtság általában sokszor okoz(hat) problémát – így könnyen stresszhelyzetet is –, a kávézó vezetése azonban erre is gondolt: konfliktuskezelést is tanítottak nekik, így könnyebben birkóznak meg az olykor nehéznek bizonyuló pillanatokkal.
A kávézó vendégei szerint a dolgozók egytől egyig bűbájosak és lelkesek, nem utolsósorban pedig kiválóan és kifogástalanul végzik a munkájukat. A kávézóban jelenleg 30–35 között mozog a dolgozók létszáma – az önkéntesekkel együtt. „Van vagy volt nálunk kerekesszékes mozgássérült, látássérült, nagyothalló, epilepsziás, Down-szindrómás, autizmussal élő, enyhe fokban értelmi sérült kolléga is” – hangsúlyozta Gyulai Zsuzsa.
A megváltozott munkaképesség azonban nem kizárólag veleszületett állapotot takar, hiszen a kávézóban dolgozik olyan is, aki valamely szerzett betegség miatt vált rokkanttá. Az ilyen ember egészen más felelősségi köröket lát el – például műszakvezetőit. Az alkalmazottakat négy- és hatórás részmunkaidőben foglalkoztatják, esetenként a teljes munkaidős állás is létezik, ám ez a munkakörtől és a kolléga sérültségének típusától függ.
Gyulai Zsuzsa arról is beszámolt, hogy
A munkaidőre nem vonatkozik a korlátozás, ez az egyén döntési kompetenciája. Szinte valamennyiüknek a kávézó az első munkahelye. Aki dolgozott már korábban is, a legtöbb esetben konyhai kisegítő vagy eladó volt. A kerekesszékes munkatárs például tud felszolgálni a vendégtérben, vagy leszedni asztalt, mert a tér elrendezése ezt lehetővé teszi – de kaphat adminisztratív feladatokat is. Többen is Down-szindrómások, ők felszolgálnak, takarítanak, terítenek, asztalt szednek le. A látássérült kolléga foglalkozott korábban kommunikációval, az autista pedig dolgozhat a konyhán, vagy az állapotától függően akár felszolgálóként, futárként is.
Jó érzés látni, hogy a kávézóban dolgozók fontosnak érzik magukat, van önálló jövedelmük, ez pozitív dolog az életükben. Sokat segít nekik, hogy van időrendjük, felelősségük, hogy úgy élhetnek, mint ép kortársaik
– hangsúlyozta Gyulai Zsuzsa. Ráadásul a kávézó és az alapítvány sok csapatépítő programot is szervez – nyáron tábor is van –, így közösségi kapcsolataik is kialakulnak. Nem elszigetelten élnek, hanem a társadalom és a családjuk hasznos
tagjaként. Gyulai Zsuzsa szerint szerencsére nem jellemző, hogy a vendégek rosszindulatú kíváncsiság miatt térnének be a kávézóba, vagy hogy csodabogarakat akarnának látni.
„A vendégeink egy része kifejezetten támogató szándékkal jön ide, de nagyon sokan csak betérnek, mint bármely más kávézóba szokás. A hely mosolygós, kedves légköre hamar átragad a vendégekre. Arra meg pláne nem volt példa, hogy a sérült, illetve fogyatékos dolgozókat bármilyen jellegű rosszindulatú, gúnyos megjegyzéssel sértegesse valaki” – tette hozzá.
A cikk a Manager Magazin novemberi számában jelent meg
(Nem élnek elszigetelten)
