Ha vonattal érkezünk Antwerpenbe, a világhírű gyémántnegyed a vasútállomástól mindössze pár percnyi sétára van. Ellentétben Nyugat-Európa többi nagyvárosával, a vasút környéke nemhogy gettósodott volna, hanem drágábbnál drágább ékszerüzletekkel vár bennünket. Utóbbi oka, hogy a csak gyémántfővárosként emlegetett Antwerpenben az 1905-ben megépített – egyébként gyönyörű – állomáson folyt a drágakövek kereskedelme. Az akkori üzletemberek minél gyorsabban tovább akartak utazni a megkaparintott csiszolatlan gyémántokkal, így elsősorban logisztikai megfontolásból alakították ki itt a „Diamantot”. A flamand nagyváros és a drágakövek kapcsolata 1905-nél persze sokkal régebbre nyúlik vissza: 1447-ből származik az első olyan dokumentum, amely bizonyítja az antwerpeni gyémántkereskedelem létét.
Bizony, öreg motorosok vagyunk. 2018-ban ünnepeltük a helyi gyémántkereskedelem 570. évfordulóját
– mondja kérésünkre Margaux Donckier, az Antwerpen World Diamond Centre (AWDC) szóvivő-menedzsere.
Az AWDC nonprofit szervezet, amely a városban működő körülbelül 1600 gyémántkereskedő üzleti érdekeit képviseli. Az iroda így nem is helyezkedhetne el máshol, mint a gyémántnegyed szívében, közvetlenül a gyémánttőzsdék mellett. A több ezer kereskedő mindössze három utcában zsúfolódik össze, ezért nem ér bennünket nagy meglepetés, amikor gépfegyveresekbe és rendőri ellenőrző pontba botlunk a Hovenierstraaton. Donckiertől azt is megtudjuk, hogy mintegy kétezer kamerával figyelik az alig egy négyzetkilométernyi területet, ugyanis itt mindenki méregdrága gyémántokkal a zsebében sétálgat. „Errefelé ez bevett dolognak számít” – mondja mosolyogva az AWDC munkatársa, aki egyébként a szervezet csiszolt gyémántokkal kapcsolatot tevékenységéért is felel.
A bürokrácia előnyei
„El tudja képzelni, hogy csak két évtizede kerültünk versenyhelyzetbe? Addig teljesen megkérdőjelezhetetlen volt, hogy világelsők lennénk. A föld összes csiszolatlan gyémántjának 86 százaléka fordul meg ma is Antwerpenben – meséli Donckier, hozzátéve –: hosszú távon New York, Hongkong és Tel-Aviv jelentheti a belga város kihívóit. Ma a csiszolás java pedig az indiai Szúratban zajlik. Az ottani olcsó munkabérekkel ugyanis nem tudjuk felvenni a versenyt.” Szerinte
kevesen vannak tisztában vele, hogy a legelső gyémántokat épp Indiában bányászták, Belgium pedig eleinte nem Antwerpen, hanem a szintén kikötőváros Brugge lévén szállt be a drágakövek kereskedelmébe.
„Arra viszont mi jöttünk rá, hogy drágakövekkel érdemes csiszolni a drágaköveket” – mondja, majd megerősíti, hogy a városban ma elsősorban kereskedelemmel és nem csiszolással vagy ékszerkészítéssel foglalkoznak. „Téves az elképzelés, miszerint az európai ékszerkészítők központja lennénk. Mára gyémántcsiszolóból is csupán pár száz maradt a városban” – szögezi le.
Fotó: ullstein bild via Getty Images
Az online világszerte fénykorát éli, így magától adódik a kérdés, hogy miért utazna valaki Indiából vagy az Egyesült Államokból Belgiumba csak azért, hogy szemügyre vegye a drágaköveket. „A már csiszolt gyémántok esetében természetesen működhet az online üzletelés. Biztos hallott már a 4C kritériumról. Ez az angol cut, colour, carat, clarity szavakból – azaz a csiszolás, szín, súly, tisztaság – származik, és a gyémánt értékét mérjük fel vele, amely szerepel a kő tanúsítványán is. Ebben az esetben egyértelmű, hogy mit vásárol” – hangoztatja Donckier, aki szerint ugyanez nem lenne megvalósítható a rendkívül „bonyolult és nemzetközi” biznisz, a csiszolatlan gyémántok esetében. Mint mondja, egy ilyen, még megmunkálatlan kő kapcsán pontosan kell látni a lehetőségeket.
Az is lehet, hogy egyetlen nagyobb gyémánt lesz a végtermék, de elképzelhető, hogy inkább három kisebb követ szeretnél
– magyarázza, kiemelve, hogy Antwerpenben a sok évszázados tapasztalat és tudás biztosítja, hogy végül a bányászvállalatok, a kereskedők és az ékszerészek is maximális profitra tegyenek szert.
Az szerepe is előtérbe kerül: míg Nyugat-Európában a nagyfokú bürokrácia az élet megannyi területén fejtörést okoz, az antwerpeni gyémántbiznisznek éppen hogy biztonságot ad. „Nagyon szigorú követelmények vonatkoznak ránk. Valóban mindent le kell papíroznunk, viszont teljes a jogbiztonság. Megéri belépni a piacra, hiszen pontosan tudod, mire számíts, és hogy mennyit érhet a még csiszolatlan drágaköved egy karátja” – fogalmaz.
Diplomáciai küldetés
Mivel körülbelül évi ötvenmilliárd dolláros üzletről beszélünk, természetes, hogy az állami szereplők is kacsingatnak a gyémántokra. Az elmúlt időszakban három afrikai ország – Sierra Leone, Angola és a Kongói Demokratikus Köztársaság – államfője is Antwerpenbe látogatott a drágakövek miatt. A kongói elnök – aki maga kezdeményezte a vizitet – például információ megosztásról és technológiai együttműködésről szóló szerződést írt alá a gyémántkereskedőkkel. Mindez annak fényében jelentős, hogy 2007 óta az afrikai állam – volt belga gyarmat – egyetlen elnöke sem tette be a lábát az országba.
Fotó: De Agostini via Getty Images
Donckier szerint a gyarmati múlt bár meg tudja nehezíteni az üzleti kapcsolatokat, minden az adott ország hozzáállásán múlik. Márpedig – Kanada és Oroszország mellett – a világ összes jelentős gyémántbányája a fekete kontinensen található. „Ahogy már mondtam, az ágazatunkban közismert, hogy Belgiumban a legszigorúbbak a csiszolatlan gyémántok kereskedelmére vonatkozó szabályok. Jó jel, hogy ők jönnek hozzánk Afrikából, ugyanis tudják, hogy az együttműködésnek milyen feltételei vannak” – magyarázza az AWDC szakembere. Szintén biztató, hogy a hivatalos adatok szerint a konfliktuszónákból érkező csiszolatlan – gyakran csak „véresként” emlegetett – gyémántok száma ma már elenyésző. 2003-ban elindult a Kimberley-folyamat, amely máig egyfajta felügyeleti láncot képez a gyémántkereskedelemben, biztosítva, hogy annak főszereplői nem üzletelnek kétes eredetű drágakövekkel. Míg több mint tíz éve tizenöt százalék körül mozgott az ilyen gyémántok kereskedelmének mértéke, mára ez az arány kevesebb mint egy százalékra tehető. „Bíznunk kell benne, hogy a szóban forgó országok ígéretei teljesülnek. Hangsúlyozom: ha a legkisebb esélye is megvan annak, hogy konfliktusos a drágakő, megszakítjuk a kereskedelmet az adott szereplővel” – nyomatékosítja Donckier. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, minthogy a világszerte kiállított Kimberley-tanúsítványok több mint felét, évi mintegy harmincezer példányt Antwerpenben bocsátják ki.
Számít az adott szó
A bizalom amúgy is kulcsfontosságú a gyémántfővárosban. A már említett 1600 kereskedő közül mintegy negyven az igazán óriási – évi több mint százmillió dolláros profitot termelő – vállalat, s körülbelül háromszáz a közepes méretű cégek száma. A többi – a gyémánt-érdekképviselet becsült adatai szerint – kis méretű, családi vállalkozás. Sokuk apáról fiúra száll. Az is gyakori, hogy a különböző családok a múltbeli tapasztalatok alapján dolgoznak egymással. „Ismertem a nagyapádat, megbízható ember volt – típusú együttműködésekről beszélek” – mondja Donckier.
Fotó: Mark G. Renders/Getty Images
Antwerpenben egyedülálló módon három gyémántbörze is működik – valamennyi pár lépésre az érdekképviselettől. Ide nem léphet be akárki, kizárólag a hivatásos kereskedők. A tőzsdék esetében új értelmet nyer a bizalom, ugyanis az üzletkötések java szóbeli, kézfogásos megállapodással történik. Tehát amennyire fontos, hogy egy-egy gyémántnak meglegyenek a megfelelő papírjai, a gazdáik ugyanakkora mértékben adnak egymás szavára. Ha valamely kereskedő egy csiszolatlan gyémánt felvásárlásakor, vagy egy már megmunkált darab eladásakor nem tartja be a szavát, annak rögtön híre megy. Az AWDC-nél azt is figyelmünkbe ajánlják, hogy magába a gyémántbizniszbe vetett bizalom sem utolsó szempont, ugyanis egy új, a piacra belépő kereskedő esetében jó ideig eltarthat, mire profitra tesz szert.
A FŐVÁROS
A világ csiszolatlan gyémántjainak 86 százaléka fordul meg a belgiumi Antwerpenben, ahol több mint 570 éve folyik a drágakövek kereskedelme. A világvezető pozíciót sem az online kereskedelem terjedése, sem pedig a versenytársak – India vagy Kína – megjelenése nem veszélyezteti.
A rendszer egyébként nekik is kedvez, és nem csak az emlegetett, sok évtizede vagy – felmenőkkel – akár évszázada meglévő iparosoknak. A múltban a világ gyémántbányászati óriásai – így a londoni székhelyű De Beers vagy az orosz Alrosza – szinte kizárólag meglévő antwerpeni partnerségek alapján, meghatározott kereskedőknek adták el a gyémántjaikat. Bár ez a rendszer nagy vonalakban ma is él, a kisebb szereplőkre is szükség van. „Olyan, mint egy szimbiózis. A nagyobb, nemzetközi kereskedők mindenképp továbbadják a gyémántokat. A piramis alján lévő, legkisebb szereplők pedig általában jól ismerik a megbízható csiszolókat” – vázolja kérdésünkre Donckier. Az együttműködésnek pedig az sem jelenti akadályát, hogy az antwerpeni kereskedők több mint hetvenkét nemzetiségből kerülnek ki. A gyémántbiznisz sokáig a zsidók üzletágának számított, és ma is körülbelül 18–20 ezer fős közösségük él a városban. A gyémánt negyednek például saját zsinagógája is van, melyet általában fegyveresek őriznek. Hasonlóképp sok a zsidó étterem a környéken, illetve az épületek ajtajain bevettnek számít a mezuza – a papírra írt, majd tokba helyezett imádság. Utóbbit a hagyományok szerint meg kell érinteni az épületbe való belépéskor.
A belga bevándorlási szabályok lazulásával, a hetvenes években lett igazán multikulturális város Antwerpen, és ezzel egy időben lett kevésbé szembetűnő a zsidó kereskedők túlsúlya a gyémántbizniszben.
Ma már rengeteg indiait látni a Diamant környékén: ennek oka, hogy India már nemcsak a csiszolásban akar jeleskedni, hanem a drágakő-kereskedelem mikéntjét is eltanulná. De oroszok, libanoniak és kínaiak is jelentős számban vannak jelen a kereskedők között. „Azt gondolom, hogy a politikai semlegesség Antwerpen számára hatalmas előny. Itt üzletelhetnek egymással az arabok és a zsidók. Tel-Avivban vagy Dubajban ugyanez nem lehetséges” – hangsúlyozza az AWDC szakembere mosolyogva, hozzátéve: az sem feltétlenül hátrány, hogy Antwerpen földrajzilag a „világ közepe”. „Amikor az Egyesült Államokban még ébredeznek, keleten pedig már vége a munkának, mi javában kereskedünk!”
A cikk a Manager Magazin december–januári számában jelent meg
(Ahol egymással üzletelnek zsidók és arabok)
