A belgiumi Antwerpen a világ gyémántkereskedelmének egyik központja. Itt van a Gyémánt Világközpont (Antwerp World Diamond Centre, AWDC) épülete is, amelynek széfjét feltörhetetlennek tervezték és sokáig azt hitték, az is. A széfet háromtonnás biztonsági ajtó őrzi, melyet gyémántfejű eszközzel is legalább 12 óra átfúrni. Ajtaját egy százmillió kombinációs lehetőségű zár és rezgésmérő is védi. Az ajtó zárszerkezete mágneses, a mező megszakadása esetén azonnal riaszt a rendszer. Az ajtóhoz még járt egy egyedi, 30 centiméteres kulcs is, melyet szigorúan őriznek. A széfen belül hő-, mozgás- és fényérzékelő szenzorok óvnak a behatolóktól. Az egész épületet privát, fegyveres őrség védi, és persze minden négyzetmétere bekamerázott.
Az ügy főszereplője Leonardo Notarbartolo, közepes jelentőségű tolvaj és gyémántkereskedő.
Őt kereste meg 2000-ben egy máig ismeretlen üzletember, hogy törje fel a világközpont széfjét. Miután Notarbartolo számlát nyitott a trezorban és hosszú-hosszú időn át hetente járt be körülnézni, alaposan felmérte a terepet és megismerte a védelmi rendszert.
Arra is volt módja, hogy elrejtsen egy apró kamerát az épületben, amely lefilmezte a széf kódját és a 30 centis kulcsot is. A terep felmérése után azonban Notarbartolo közölte az üzletemberrel, hogy a rablás lehetetlen vállalkozás. Pár hónap múlva az üzletember ismét megkereste őt, és egy elhagyatott raktárban megmutatta neki a széf pontos másolatát. Ebben a raktárban állt össze a csapat. Notarbartolo volt a főnök, állandó partnere, Spuri is beszállt a buliba. Hozzájuk csatlakozott még a Lángész, aki a riasztókért felelt, a Szörny egyfajta mindenes, és ott volt a Kulcsok Királya, a zármester is. Több mint egy évig gyakoroltak a széf másolatán, mire 2003-ban eljött a pillanat: a világ legnagyobb gyémántcége, a De Beers havi szállítmánya, amely több százmillió dollár értékű drágakövet jelentett a széfben.
Notarbartolo másnap bement nappal a trezorba, és hajlakkal észrevétlenül lefújta a széfen belüli szenzorokat. Este a teljes csapat megérkezett a központ szomszédságában előre kibérelt ingatlanba. Innen felmásztak a központ tetejére, kiiktatták a külső riasztókat, majd behatoltak az épületbe. A széfnél a kamerákat egyszerű műanyag zacskókkal fedték le, majd a trezorra egy speciális elektromágneses továbbítót szereltek fel, hogy a mágnesen mező megszakadása nélkül nyithassák ki az ajtót. A másolt kulcs ekkorra már náluk volt, és a négyjegyű kódot is ismerték. A széfben a Szörny gyorsan újrakötötte a szenzorokat, kis időt nyerve maguknak, majd nekiálltak fúróval felnyitni a szekrényeket. Hajnalig több mint száz szekrényt rámoltak ki a vaksötétben, majd távoztak.
Kint érte őket az első meglepetés:
a beharangozott százmilliós fogás helyett alig húszmillió dollárnyi gyémánt, arany és pénz volt csak náluk.
Notarbartolo ekkor kezdett gyanakodni, hogy őket is átverték, és egy nagystílű biztosítási csaláshoz használták fel a csapatot. Ő és Spuri másnap visszaindultak szülőhazájukba, Olaszországba, de még Belgiumban eldobálták a bizonyítékokat: az összes felvételt, videószalagot, borítékot – és pechjükre az útra készített szendvicseket is. Egy földtulajdonos másnap ráakadt a szeméthalomra, értesítette a rendőrséget, akik a Diamond Center feliratú borítékokat látva azonnal kapcsoltak, mit is találtak.
A bizonyítékok között ráakadtak Notarbartolo nevére, azonnal házkutatást tartottak antwerpeni otthonában. Itt már tömegével kerültek elő bizonyítékok. Notarbartolo pár nap múlva gyanútlanul tért vissza, de otthon a rendőrség várta. A nyomok ellenére azonban sehogy sem tudták összekapcsolni a különböző helyeken megtalált bizonyítékokat, és nem jöttek rá arra sem, kik voltak a bűntársak. Ekkor jött képbe a szendvics: Notarbartolo lakásán találtak egy bolti számlát arról a szalámiról, amely a szemétben talált szendvicsben is volt.
A blokk alapján visszanézték az üzlet kamerájának felvételeit, amelyeken a teljes csapat jól látszott a vásárláskor.
Az öt főből négy már letöltötte börtönbüntetését, egyedül a Kulcsok Királyát nem sikerült soha azonosítani.
A cikk a Manager Magazin december–januári számában jelent meg
(Szendvicsen csúsztak el a rablók)
