Nagyon korán kezdtem el horgászni, magam sem akarom elhinni, de négyévesen már egyedül is mentem – mondta a Manager Magazinnak Reviczky Gábor, akinek az első botja egy mogyorófavessző volt. 1953-ig laktak Tatabányán, akkoriban még szabályozatlanul folyt keresztül a városon az Által-ér, amelyből főleg domolykókat lehetett fogni. Akkoriban még láttak három kiló feletti domolykókat is, ami ma már nagyon ritka. „Csináltunk »kis mocskosokat«: fűzfából levágtunk egy ágat, arra kötöttük a zsinórt, a csali pedig cserebogár volt, amit a bokor aljába dobtunk, a botot pedig leszúrtuk” – mesélte a színművész, hozzátéve, hogy akkoriban nem voltak még vékony zsinórok, 40-es damillal is volt szakításuk.
Később pecázott a tatai Fényesen is, amely szerinte Európa legszebb természetesen képződött fürdőrendszere volt – a Katona-forrásból alakult ki, saját vágatai és saját medencéi voltak. Huszonnégy fokos víz tört fel a földből – télen-nyáron –, szürke homok bugyogott az alján. Ennek a végén volt egy természetvédelmi terület, ahol szifók, guppik (díszhalak) természetes környezetben éltek és szaporodtak, és hatalmas domolykók is éltek ott. „A könnyűbúvárok imádták ezt a helyszínt, mert palackkal be lehetett menni a víz alatt egy jó nagy kiterjedésű erdőbe” – tette hozzá.
Amatőrből versenyhorgász, nagykövet
Reviczky Gábor járt horgászni a bánhidai erőmű hűtőtavához is, aminek azért volt jelentősége, mert ott télen is lehetett pontyot fogni, ugyanis a tó vize meleg volt, így aztán hemzsegett benne a hal.
Nagyon sokáig amatőr horgász voltam, csak pecázgattam, aztán megalakult a színészválogatott, és attól kezdve – Trokán Péterrel, Csőre Gáborral és Barát Attilával – versenyeztünk is
– mondta a színművész. Nyert versenyeket, de az eredményesség szerinte mázli kérdése is. Hiába próbálják kiegyenlíteni az esélyeket – szektorokra bontják a helyszínt, egy csapatból minden szektorba egy ember kerül –, a horgászat szerencsefüggő.
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Trokánnal és Csőrével ráadásul horgásznagykövetek lettek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy figyelik az újabb rendeleteket, és amelyik „nem tetszik” közülük, azt jelzik a szövetség elnökének, Szűcs Lajosnak. Egy konkrét példát említve elmondta: egy rendelet szerint a halakat meg kell ölni, mielőtt hazaviszi az ember – azért, hogy ne szenvedjen. Viszont akinek vízparti háza van, azoknak általában van medencéjük a kifogott halak számára. „A halakat minimum két hétre bele kell tenni a medencébe, friss vizet kell rájuk engedni, azért, hogy kimenjen a mellék- és az esetleges iszapíz, csak ezután érdemes elfogyasztani.” Szerinte a törvényen nem lehet változtatni, de az ellenőröknek máshogy kellene a vízpartiakhoz állniuk.
Mostanában legtöbbet a Kis-Dunán horgászik – hiszen 500 méterre lakik a folyótól –, és versenyekre járnak. Korábban a Trabucco csapatát, most viszont már a legnagyobb olasz cégnek, a Colmicnak a csapatát erősítik. Andrea Collini – a cég tulajdonosa – Reviczky szerint „akkora penge”, hogy amikor annak idején még Koreában készültek a grafitbotok – ma már főleg Kínában –, a koreaiak soha nem merték átverni, be sem próbálkoztak nála. Elmondása szerint a koreaiak ugyanis trükköztek a grafit mennyiségével. A japánok Amerikából kapták a grafitszálat, a japánoktól pedig a koreaiak – ekkorra pedig az már nagyon drága lett. Ezért azt csinálták, hogy az első rendelést leszállították a kért minőségben, az utángyártáskor viszont már kispórolták belőle a grafitot. „Andrea Collinivel ezt nem próbálták megcsinálni, mert ő csak megrázta a botot, és megmondta, hogy hány tonos a grafit, soha nem merték átverni, olyan jó szakember.”
Harcsadömping
A színművész mesélt a több száz darabos horgászbot-gyűjteményéről is. Szerinte a 80-as évek legjobb botjai a Hardyk voltak, ez a cég vezette be először a grafitot. „A 270-es coast masternél a mai napig nincs jobb horgászbot a világon. Ez magától kifárasztja a halat, semmit nem kell csinálni” – tette hozzá mosolyogva Reviczky. Vannak csukázó-, pergető-, legyező- és lazacozóbotjai is. Az első teleszkópos botját (egy 3.90-es DAM-ot) Svájcból szerezte még a 70-es években – akkoriban ezeket még nem hozták be Magyarországra. Olyan botot kell választani, amilyen halra indulunk. Teljesen másra van szükség attól függően, hogy mire megy az ember, emellett csalifüggő is. Például „harcsára nem lehet 300 grammon aluli bottal horgászni”.
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Reviczky Gábor rengeteg országban megfordult a szenvedélye miatt. Harcsázni például Olaszországba érdemes utazni: ha ugyanis zavaros a Pó, akkor szerinte azonnal menni kell. Egy haverjának egyetlen délelőtt sikerült kifogni négy százkilós harcsát. Norvégiában is többször jártak, a tengeren horgásztak, főleg tőkehalakra, laposhalakra. „Sørøya szigetére szerettem menni, mert ott válik el a Golf-áram a Jeges-tengertől, ezért iszonyú mennyiségű hal van a vízben.” És persze rengeteg plankton is, ami miatt a szilás cetek is szeretnek odajárni „zabálni”. Szerinte ez elég félelmetes néha:
Egy 17 lábas hajóval vagyunk benn, s ha elmegy az ember alatt egy ekkora cet, az olyan, mintha szódavízen hajóznánk.
A tenger veszélyes, ezért mindig visz magával egy rudat, ugyanis ha elakad valamiben a zsinór, akkor azt abban a pillanatban rá kell tekerni a rúdra, és azzal kell kitépni – mert ha a zsinór véletlenül az ember kezére csavarodna, már esik is ki a hajóból, és nagyon gyorsan elmerül a habok között. Norvégiában mindig rengeteg tőkehalat fogtak, egyszer még egy 13,5 kilósat is akasztott, melyet egy 9 kilós fekete tőkehallal együtt fogott ki – utóbbi volt a táplálék, a sneci.
Nádi pontyok
A Balatonon is szokott pecázni, nagyon szereti a nádi pontyozást, illetve a süllőzést a nyílt vízen. „De csak a süllő miatt. Nem mint horgászmódszert: az nem olyan kellemes, hogy ülünk egy ladikban, több száz méterre a parttól, és várjuk a halat.” Meg is tanulta, hogy a Balatonon hogyan kell közlekedni: szerinte egypárevezőssel lehetetlenség belefulladni a magyar tengerbe.
Az a probléma, hogy mindenki haza akar menni. Pedig ahova fúj a szél, mindig arra kell menni.
Viszont aki tud úszni, az biztosan életét veszti a viharban, mert körülbelül méteres magasságban „porzik” a Balaton, ami közel 100 százalékos páratartalmat jelent. „Úszni tilos a viharos tóban, mert az biztos, hogy akkor megfullad az ember.”
Reviczky Gábor elmúlt 70 éves, de valósággal tobzódik a munkában: 72 részes sorozatot készítenek a hungarikumokról – a pálinkától a kolbászig mindent lefednek –, egy hagyományőrző film narrációját készíti, fut a Reviczkyvel az Erdőben széria, dolgozik az Erdei utakon című sorozaton is, amelynek a felkonfjait készíti, valamint szerepel a Mi kis falunk című vígjátéksorozatban, és mindezek mellett több filmterv is fekszik az asztalán.
A filmeken és sorozatokon túl Reviczky Gábor a színháztól sem távolodott el: a Vígszínházban a Képzelt betegben a címszereplőt, Argant, A dzsungel könyvében Balut alakítja, a Vidám Színpadon az Egy csók és más semmi című darabban látható Kulhanek bíró szerepében, míg a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában Simon Péter szerepét játssza.
A cikk a Manager Magazin áprilisi számában jelent meg
(Színház, film, vízpart)
