A magyar gazdaság stabilitását a teljes foglalkoztatás, a magas beruházási ráta, az államadósság csökkentése és az erős bankrendszer adja – jelentette ki Varga Mihály az OTP Bank éves közgyűlésén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a hazai bankrendszer a válságok után is tőkeerős maradt, a hitelezés növelésével jelentősen hozzájárulhat a következő évek gazdasági növekedéséhez. 

Budapest, 2022. október 18.
Varga Mihály pénzügyminiszter és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója (b-j) az OTP Fáy András Alapítvány fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen Budapesten 2022. október 18-án.
MTI/Kovács Anikó
Fotó: Kovács Anikó / MTI

A 2010-es évtized munkájával megnöveltük a magyar gazdaság ellenálló képességét, megteremtettük azokat a pilléreket, amelyek stabil alapot biztosítanak a gazdaság egészének

– hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: ezek közé tartozik a rekordszintű foglalkoztatás, amelyet az elmúlt négy nehéz évben is sikerült megőriznünk, miközben a beruházási rátát is magasan tartjuk. A költségvetési hiányt idén 4,5 százalékra, majd a következő években fokozatosan 3 százalék alá szorítjuk, az államadósságot pedig továbbra is csökkenő pályán tartjuk. A lakosság részarányát az adósságfinanszírozásban 3 százalékról 20 százalék fölé növeltük, a devizaadósság arányát 50 százalékról 30 százalék alá javítottuk – sorolta a tárcavezető kiemelve, hogy 

ma a kamatkiadások mintegy háromnegyed része már nem kell külföldre, hanem belföldi szereplőkhöz kerül.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 5 százalékkal haladja meg a világjárvány előtti szintet, jelentősen meghaladva az uniós átlagot, 2025-re pedig az IMF szerint a negyedik, az Európai Bizottság szerint pedig a második leggyorsabban növekvő gazdaság lehet a magyar az uniós rangsorban. Varga Mihály arra is kitért, hogy ma minden feltétel adott ahhoz Magyarországon, hogy stabil, ellenálló és a növekvő piaci igényekre gyorsan reagáló bankrendszer működjön. 

Mint mondta: a tőkemegfelelési és likviditási mutatók bőven meghaladják a törvény által meghatározott mértéket, a nem teljesítő hitelek aránya pedig ma már szintén tartósan alacsony. Varga Mihály arról is szót ejtett, hogy az OTP mára zászlóshajóvá vált a magyar bankpiacon, kellő súllyal, nagy piaci részesedéssel, a hazai érdekek mentén vesz részt a pénzügyi világ folyamataiban. 

Csányi Sándor bejelentette: története legnagyobb bevásárlására készül az OTP – ugrik az árfolyam

Nagy bejelentést tett Csányi Sándor OTP-vezér a bank pénteki éves rendes közgyűlésén. Az elnök-vezérigazgató szerint a pénzintézet csütörtökön vételi ajánlatot tett egy európai uniós bank megvásárlására. A tranzakció Csányi szerint az OTP történetének legnagyobb akvizíciója lehet.