KÉSZ

Megoldódhat a Duna Terasz Grande lakóinak ügye?

A KÉSZ csoport a kivitelezői oldalt is védő keretrendszer kidolgozására irányuló javaslattal kereste meg az Építési és Közlekedési Minisztériumot.
2024.03.28. 19:49 Olvasási idő: 6 perc

Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre a KÉSZ Csoport

A 22 milliárd forintos friss tőkét a KÉSZ Csoport új beruházásokra és kapacitásbővítésére fordítja.
2021.06.16. 07:29 Olvasási idő: 0 perc

A Pillar irodaházon tartották meg az első online bokrétaünnepet

Elérte legmagasabb pontját a Dózsa György út legújabb irodaháza, ahol a járványhelyzetre való tekintettel online rendezték meg az iparágban hagyományos bokrétaünnepet. A KÉSZ Csoport 2021 júliusában adja majd át a Pillar irodaházat, a kivitelezés viszont már most két hónappal előrébb tart az ütemtervhez képest. Amikor elkészül az 50 ezer négyzetméteres épület, a KÉSZ Csoport már közel kétszázezer négyzetméternyi irodaház kivitelezésén lesz túl a főváros irodanegyedében.
2020.11.11. 05:10 Olvasási idő: 0 perc

Az építőipari munkások ötöde maradna itthon

Közel ezer külföldről hazaérkezett építőipari szakember jelentkezett a KÉSZ Csoport „Maradj itthon” kampányának köszönhetően.
2020.05.21. 10:40 Olvasási idő: 0 perc

Csődvédelmet kér a KÉSZ holding egyik cége

2010.11.17. 15:01 Olvasási idő: 0 perc

Hogy áll most a Mercedes-gyár?

Folyamatosan veszi fel a dolgozókat a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Októberben újabb negyven munkatárssal bővül a leendő kecskeméti gyár stábja, jelenleg 580-an tartoznak a cég állományához, ebből négyszáz fő magyar.
2010.10.01. 09:35 Olvasási idő: 0 perc

Milliárdos környezetvédelmi projektekbe kapcsolódik be a KÉSZ

Több milliárd forint összértékű környezetvédelmi projektekben vesz részt a KÉSZ.
2008.09.15. 09:47 Olvasási idő: 0 perc

Kecskeméten gyártott elemekből épülnek hidak a Fülöp-szigeteken

A KÉSZ Csoport több külföldi kivitelezési és gyártási megrendelést is elnyert a közelmúltban. A cég kecskeméti acélszerkezet-gyártó központja gyártja egy chilei gáztisztító technológiai acélszerkezeteit és fülöp-szigeteki hidak lemezes hídelemeit is.
2008.09.12. 14:39 Olvasási idő: 0 perc

Nem hitelből költözik a köztévé - A nyertes finanszíroz

Nem vesz fel hitelt az új óbudai székház technikai felszereléseire a Magyar Televízió, hanem a pályázat nyertes finanszírozza majd a halaszott fizetést - írja az MTI-re hivatkozva az eMaSa.
2008.06.25. 12:18 Olvasási idő: 0 perc