Spanyolországban 4,5 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a harmadik negyedévben 2022 azonos időszakához képest. A növekedés elsősorban annak a következménye, hogy az új építésű lakások ára 11 százalékkal ugrott meg, ami a legnagyobb mértékű emelkedés 2007 óta – jelentette be kedden a statisztikai hivatal (INE).
Az új lakások ára az alapanyaghiány, a jelentős külföldi kereslet és az okozta költségemelkedés miatt növekedett 16 éve nem látott mértékben.
A használt lakóingatlanoknál az emelkedés sokkal kisebb mértékű, csak 3,2 százalékos.
Javier Diaz Izquierdo, a madridi befektetési termékekre és szolgáltatásokra szakosodott pénzintézet, a Renta 4 ingatlanpiaci elemzője a hírrel kapcsolatban azt emelte ki a Reutersnek, hogy a 47,4 millió lakosú országban nagyon kevés új lakás épül, a számuk a százezret sem éri el évente. Szerinte ez az áremelkedés első számú oka.
Ehhez képest 2006-ban még 850 ezer építési engedélyt adtak ki, mielőtt összeomlott az ami évekkel később pénzügyi válságot idézett elő.
A dráguláshoz azonban a szakértő szerint az is hozzájárult, hogy általában olyan emberek vásárolnak új lakást, akik kevésbé eladósodottak, így nem is annyira érzékenyek az áremelkedésre és arra, hogy mennyire magasak a hitelkamatok.
Sok a külföldi vásárló is, akik az üdülőövezetekben magasabbra hajtják az árakat
– tette hozzá. A múlt héten Pablo Hernandez de Cos, a Spanyol Nemzeti Bank elnöke azt mondta, hogy az ingatlanárakat még mindig szoros figyelemmel kell követni, még azután is, hogy a túlértékeltség kockázata csökkent.
Az árak emelkedésének pedig még nincs vége. A Fotocasa online ingatlanportál ugyancsak kedden arra figyelmeztetett, hogy a lakásvásárlás iránti igény meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet, és a kínálat tavalyi csökkenése még nehezebbé teszi az egyensúly gyors elérését.
Előrejelzésünk szerint az év végére az áremelkedés mértéke megközelíti az öt százalékot
– mondta Maria Matos, a Fotocasa szóvivője.
Spanyolországban egyébként a magyar családpolitikai intézkedésekre hajazó modellel segíti a fiatalok első lakásvásárlását a kormány, a tavasszal elfogadott jogszabály értelmében a felvett jelzáloghitelek 20 százalékára vállal kezességet.