BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Otthonfelújítási program: jönnek a részletek, változnak a feltételek

Júniustól indul az a 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program keretében nyújtott források június 3-tól igényelhetők.

Tovább folytatódtak a szakmai és szakértői egyeztetések az Otthonfelújítási programról: Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az Egyensúly Intézet által szervezett találkozón az otthonfelújítás fontosságáról egyeztetett a piac képviselőivel. A tárca közleménye szerint az egyeztetésen az államtitkár beszámolt arról, hogy sikeresen lezárult a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyílt, európai uniós jogszabályoknak megfelelő közbeszerzési eljárása, amelyet az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására hirdettek meg. 

otthonfelújítási program
Sokan várják az Otthonfelújítási program pályázati felhívását / Fotó: Shutterstock

A közvetítői feladatok ellátásának jogát az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank által alkotott konzorcium nyerte; a hitelintézetek a 2021–2027-es uniós fejlesztési ciklus lakossági hitelprogramjait összesen 266 bankfiókban teszik elérhetővé az ügyfelek részére. Az első 128 MFB Pont Plusz május 30-ig, a további 138 pedig június 30-ig nyílik meg. A szakmai egyeztetések és a lakosság részéről érkező megkeresések eredményeképp

a pályázati felhívásból kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele, így jelentősen növelve az igénylők potenciális körét

– tette hozzá Fábián Gergely. 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkereseténél (571 200 forint) 30 százalékkal alacsonyabb jövedelműek (bruttó 399 840 forint) a legnagyobb, 3,5 millió forint összegű támogatással vehetik igénybe a program keretében nyújtott forrásokat. 

A sikerhez el kell kerülni, hogy áremelések erodálják a támogatást, vagy hiányok alakuljanak ki a piacon. E cél érdekében az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. felületén előzetes kalkulációkat lehet végezniük a leendő pályázóknak. Ezenkívül az alapok felmérése segít megállapítani, hogy a tervezett beruházás eléri-e a támogatás feltételeit, amelyek legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítást követelnek meg épületenként. 

A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár hétmilliós beruházással járul hozzá a családok otthonának felújításához, ennek keretében: 

  • az épület külső határolóelemeinek hőszigetelése; 
  • nyílászárócsere; 
  • a használati melegvíz-rendszer korszerűsítése és
  • a fűtésrendszer korszerűsítése 

valósítható meg, akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással. 

A pályázati felhívás tervezetének részleteit napokon belül megismerhetik az érdeklődők – ígéri a tárca. 

Duna House: az új támogatás miatt nőhet a korszerűbb családi házak száma

Azok számára, akik kiesnek a támogatásra jogosultak köréből, két lehetőség is kínálkozik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.