Környezetvédő aktivisták csokitortával kenték össze III. Károly király viaszszobrát hétfőn a londoni Madame Tussaud múzeumban. A két aktivista jegyet vásárolva jutott be az épületbe, majd összekenték a köztudottan lelkes környezetvédő király viaszmását – írta meg az MTI.
Ezt követően egyikük felidézte Károly még walesi hercegként 2019-ben elmondott beszédét, amelyben azt hangoztatta, hogy az unokái korosztályát képviselő fiatalok ma már nem szavakat, hanem azonnali cselekvést várnak el a környezetvédelmi ügyekben. Az aktivista hozzátette,
a tudomány álláspontja és a kérésünk világos: állítsák le az új nyersolaj- és gázkitermelési projekteket.
A londoni rendőrség közlése szerint az akciót a 20 éves Eilidh McFadden és a 29 éves Tom Johnson követte el. A rendőrök négy embert igazoltattak az eset kapcsán rongálás gyanújával.
A Just Stop Oil környezetvédelmi szervezet közleményt adott ki, amelyben magára vállalta a cselekmény elkövetését.
A csoport október elején kezdte el akciósorozatát, ennek során napi szinten próbálják megbénítani vagy lassítani a londoni hétköznapokat. Az ellen tiltakoznak, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése érdekében új nyersolaj- és gázkitermelési engedélyek kiadását tervezi.
Nemrég paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét a brit Nemzeti Galériában, továbbá festékszóróval rongálták meg egy Aston Martin-kereskedés homlokzatát.
A Madame Tussaud múzeum szóvivője megerősítette a rongálást, hozzátéve, hogy az érintett installáció kivételével a múzeum továbbra is látogatható, nem zár be.
Vasárnap egy másik környezetvédő csoport, a magát Utolsó generációnak nevező szervezet hasonló akciót hajtott végre a németországi Potsdam múzeumában, ahol Claude Monet Szénaboglyák című festményét öntötték le burgonyapürével.