Antony Blinken amerikai külügyminiszternek pekingi tárgyalásai után volt még annyi ideje, hogy beugorjon egy lemezboltba, ahol két albumot is vett: Taylor Swiftét és a klasszikus rockzenét játszó kínai művészét, Tu Vejét (Dou Wei).

Antony Blinken és a pekingi amerikai nagykövet együtt ugrott be egy lemezboltba a tárgyalások után / Fotó: AFP

Blinken több kínai vezetővel, köztük Hszi Csin-ping elnökkel is tárgyalt, és az egyeztetések után elhangzott nyilatkozatok alapján a viszony változatlanul feszült a két nagyhatalom között.

A Reuters tudósítása szerint a külügyminiszter a repülőtérre menet ment el a kínai főváros művésznegyedében található LiPi lemezboltba, ahol a tulajdonos adta neki oda Tu Vej lemezét, amelyet Blinken meg is vásárolt Swift 2022-ben kiadott Midnights című lemezével együtt.

A hírügynökség emlékeztetett, hogy Blinken pekingi látogatásának egyik célja volt hangsúlyozni a személyes kapcsolatok szerepét a két ország között, talán ezt szolgálja, hogy megismerkedik a kínai rockzenével.

De a lemezboltban inkább Swiftet méltatta , aki szerinte sikeres amerikai Kínában mindenesetre valóban népszerű: 2019-es albuma, a Lover megdöntötte a külföldi művészek eladási rekordját, a megjelenése után egy héten belül több mint egymilliószor streamelték, töltötték le vagy vásárolták meg.

Blinken maga is szenvedélyes zenész, gitáron játszik,

a zene szerinte „földrajzi helyzettől függetlenül a legjobb kapocs”. Ráadásul imádja a bakelitlemezeket a borítójegyzetek miatt.

A lemezbolt tulajdonosa megkérdezte, milyen zenét szeret, és kiderült, hogy mindent. „De egy kissé leragadtam a hetvenes éveknél” – tette hozzá.