MM: Igaz, hogy annak idején sofőrként kezdte a Duna TV-nél?
Kálomista Gábor: Nevezzük inkább mindenesnek. Voltam felvételvezető, világosító, és valóban, sofőr is. Kis közösségként indultunk a Selyemgombolyítóban, csinált mindenki mindent.
Hogyan jött a tévézés? Pláne hogy matek-fizika tagozatos középiskolába járt.
Sőt, érettségi után agrárdiplomát szereztem. Aztán dolgoztam szőlész-borászként a helyi termelőszövetkezetben. Sára Balázs rendezővel már akkoriban is jóban voltam, ő szólt nekem a Duna TVről. Azt mondta, kellene nekik egy nyüzsgő típus, aki magára veszi a szervezési feladatokat. Szóval megpróbáltam, ott ragadtam.
Fotó: Vémi Zoltán
Alig néhány évre.
Igen, mert elkövettünk egy egészen botrányos műsort, amelynek az lett a következménye, hogy kirúgtak. Belevágtam a lemezkiadásba, Cseh Tamással évekig dolgoztam. Végül a Csinibaba sikerén felbuzdulva szántuk rá magunkat egy páran, hogy megkíséreljük a filmgyártást. Ebből lett az első, kizárólag magántőkéből készült magyar film, a Zimmer Feri, és így alapítottam meg egy évvel korábban, 1996-ban a Megafilmet.
Nagy siker lett, a szakmától mégis kaptak eleget.
Beültek rá 200 ezernél is többen, de igazából bukás volt, ami az akkori 15 forintos jegyárak miatt nem is meglepő. A Miniszter félrelép és a Zimmer Feri volt az az alkotás, amely itthon bevezette a közönségfilm fogalmát. A szakma pfujolt, pedig csupán arról volt szó, hogy megpróbáltuk kiszolgálni a közönséget.
A művészfilm értelmetlen?
Az egy másik irány. Nincs olyan producer, aki ne szeretne díjakat nyerni, de mi sosem ezért dolgoztunk, hanem a szórakoztatásért.
Milyen éve volt a Megafilmnek?
Kifejezetten jó. A sorozatainkat rendben leszállítottuk, aztán ott volt a Memo, amelyet Európa legjobb tévéfilmjének választottak a Prix Europa fesztiválon. Ha minden igaz, le is szerződünk az HBO-val, és 32 országban fogják vetíteni a filmet.
Látja már a következő nagy dobást?
A közelmúltban fejeztük be Nagypál Orsolya Nyitva című filmjének a forgatását. Egy hihetetlenül friss, jó szagú alkotásról beszélünk, szerintem nagy siker készülődik.
Ön milyen producer? Rájár a rendező nyakára?
Szögezzük le, hogy nem tartom magam művészembernek. Kulturális menedzser vagyok, aki nem rátelepszik a szekérre, hanem valamilyen irányba tolja azt. A Megafilm megállapodása a rendezőkkel arról szól, hogy mi megteremtjük a mű hátterét és utóéletét, ami pedig közte van, az ő felelőssége.
Fotó: MTI / Manek Attila
Ideálisnak látja a magyar film helyzetét?
Amikor a Filmalap megalakult, mérhetetlen támadást kapott. Talán én voltam az egyetlen, aki kiálltam Vajnáék mellett és élesen kritizáltam az elődöt, a Mozgókép Alapítványt. Régóta érett ez a változás, amelyhez igenis kellett Andy Vajna, aki merőben más szempontokat emelt be a rendszerbe. Megszűnt az uram-bátyám világ, a ki kinek a barátja fókuszú elbírálás, mert a Mozgókép tényleg így működött, dolgoztam velük eleget. A számok és az eredmények nem hazudnak, de még fontosabb, hogy a közönség is megindult a mozitermekbe.
Pletykálják, hogy ha úgy alakul, ön lehet az új filmbiztos.
Ilyen felkérés nem érkezett hozzám, ha majd esetleg mégis, akkor megrágom a dolgot. 53 évesen nem nagyon küzd új feladatokért az ember, a beérkező felkéréseket pedig alaposan megfontolja, hogy elfogadja-e.
A Thália Színházat viszont Bereményi Gézával párban ráncba kapta.
Amikor idejöttünk 2012-ben, a Thália egy befogadó színház volt, saját társulat nélkül. A koncepció az volt, hogy csináljunk egy színházat, amely megtalálja a helyét a budapesti Broadwayn, amely valóban szórakoztatja a közönséget. Ehhez meggyőztünk több nagyszerű színészt is, Molnár Piroskát, Gubás Gabit, Schell Juditot, vagy éppen Csányi Sándort. A recept életképes, a költségvetésünk a hatszorosára nőtt, a nagyszínpadi előadásokra alig kapni jegyet. És megyünk tovább: megkaptuk a forrásokat a Mikroszkóp Színpad teljes felújításához.
Az interjú a Manager Magazin februári számában jelent meg
(Arccal a közönségnek)
