MM: Honnan jött a Mindenki című film ötlete?
Deák Kristóf: Hallottam egy történetet egy barátomtól, aki Svédországban nőtt föl. Bekerült egy kórusba, s hamarosan észrevette, hogy az eredményeik mögött némi korrupció bújik meg. A csapat sikere érdekében szóltak neki, hogy ne énekeljen hangosan. Megfogott a dolog, mert jelzi az egyik fő dilemmát, amellyel az emberiség folyton szembesül: mit csináljunk azokkal, akik esetleg nem teljesítenek annyira jól? Több lehetőséget láttam a kérdésben, úgyhogy elkezdtük írni a forgatókönyvet. Végig vigyáztunk arra, hogy egy nagyon személyes, a kislányhoz közel álló elbeszélési módot alkalmazzunk.
Mennyire szökött föl a pulzusa, amikor a borítékot nyitották?
Nagyon magasra. Biztos, hogy életem egyik legstresszesebb pillanata volt az a pár másodperc, persze jó értelemben a legstresszesebb. Bár előtte már megkönnyebbültem, mert úgy gondoltam, hogy úgysem mi fogunk nyerni. Ennek ellenére az ember torkában dobogó szívvel nem lehet mit kezdeni. Abban a pillanatban, hogy kimondták a nevemet, már nem volt idő izgulni. Valahogy robotpilóta üzemmódba kerültem: csak azzal a feladattal foglalkoztam, hogy ki kell menni, okosat mondani, valami szépet, a köszöneteket, amiket ilyenkor szokás.
Megfogalmazta előre, mit fog mondani a pódiumon, ha esetleg ki kell állnia?
Nem írtam meg szó szerint a beszédemet, de tudtam, mi mindent szeretnék érinteni. Nagyrészt improvizáltam.
Fotó: MTI / Kallos Bea
Nem idegen az a csillogás-villogás, ami a ceremóniával jár? A látványos ünneplés, az ajándékok, amiket a szponzorok osztogatnak?
A kisfilmek esetében ezt egy kicsit átmeneti világnak érzem, mert nekünk a csillogás-villogásból kevesebb jutott. Ajándékokat természetesen kaptunk, nem olyan nagy értékűeket, mint a nagyjátékfilmes ceremóniákon. Inkább barátságosnak mondanám azt a légkört, ami nekünk jutott. A többi rendező mind nagyon kedves volt, igazán jó fejek, egyikük kivételével talán még nálam is fiatalabbak. De a díjkiosztón nagyon érezhető volt a csillogás. Számomra mégsem volt idegen, hiszen annyi amerikai filmet lát az ember, annyira benne van ez az egész a kulturális életben. Mégis, egy kicsit furcsa világ.
Mik azok az azonnali változások, amelyek azóta az életét érintették?
Egy fokkal kíváncsibbak az emberek arra, hogy mit fogok csinálni legközelebb, beleértve a szakmát is. Könnyebb leülni producerekkel beszélni egy ilyen díj után. Jobban meghallgatnak, könnyebb találni munkatársakat, akik együttműködnének velem. Már új projekteken dolgozunk, Hollywoodban is, tehát egy hosszabb folyamat következik, amikor az ember kezd belemélyedni a szakmába. Sokat dolgoztam a szakmában, de nem rendezőként. Most indult el sok minden, hiszen most ismerték meg a nevemet rendezőként.
Mik a feladatai a közvetlen jövőben?
Most fejezek be egy kisfilmet, aminek a forgatása még jóval az Oscar-díj elnyerése előtt kezdődött, talán kész is lesz, mire ez a cikk megjelenik. A másik egy tévéfilm, amelyre nyáron nyertük el a támogatást. Az előkészületeken dolgozunk.
És a távolabbi tervek?
Színvonalas televízió-sorozatokban gondolkodom, hiszen ezek már vonzóbbak lehetnek egy filmes számára. A nagyobb időformátum miatt a narratíva lehetőségei tágabbak. Ezenkívül természetesen a nagyjátékfilm a következő logikus lépés számomra.
Következő filmjeinek stílusára talán következtethetnénk abból, hogy kik a kedvenc rendezői.
Változó, aszerint, hogy épp ki a nagy inspiráció. Olyanok, akik mindig megtalálják az adott történethez és karakterekhez illő formát. Például Billy Wilder, aki komédiába tudja vegyíteni a fekete humort, miközben mindennek tétje van. Az a sok réteg, amiből a filmjei építkeznek! Izgalmas és szórakoztató filmek, ugyanakkor mélyek is és szíven ütik a nézőt.
Az interjú a Manager Magazin februári számában jelent meg
(A legstresszesebb pillanat)
