MM: Számos kritika érte az MNB vezetését, az élén Matolcsy Györggyel az Értéktár program 2014 januári elindítása óta. Nem bánták meg?
Gerhardt Ferenc: Semmiképpen sem. A szakma lelkesen üdvözölte a gondolatot, hiszen Pulszky Károly művészettörténész áldásos tevékenysége óta nem volt ilyen volumenű és jelentőségű állami műkincsvásárlási program. A kritikák minden alapot nélkülöztek és mára már teljesen megszűntek.
Vannak, akik szerint a jegybanktörvény nem teszi lehetővé ezt a tevékenységet.
Ez nem igaz. Az MNB a társadalmi felelősségvállalás kapcsán nemcsak az Értéktár programot indította el, hanem számos karitatív és szponzorálási tevékenységet végez idehaza és határon túl.
A 30 milliárd forintos keretből mennyit költöttek el eddig az Értéktár programra?
Csaknem 13 milliárdot.
Miért nem az adósságállomány csökkentésére fordítja az MNB ezt az összeget?
Ne keverjük össze az Értéktár programot az adósságállomány csökkentésével. Az a kormány dolga. A mostani vezetés nyereségessé tette a jegybankot. Miért baj az, ha a pénzt olyan tárgyakba fektetjük, amelyek a magyar nemzeté, a magyar embereké lesznek? Ez a lépés amúgy korántsem ismeretlen a világ jegybankjai körében. Például az Osztrák Nemzeti Banknak a műtárgyakon kívül mesterhangszerei vannak, melyeket a Bécsi Filharmonikusoknak és más kiváló osztrák művészeknek ad használatra. Mi a megvásárolt műkincseket az országos közgyűjteményekhez helyezzük letétbe, hogy minél többen láthassák azokat.
Hány látogatójuk volt?
Eddig csaknem 200 ezer, s amit igen fontosnak tartok, hogy számos műtárgyat, gyűjteményt vidéki múzeumokban helyeztünk el, ezenkívül vándorkiállításokat szerveztünk annak érdekében, hogy minél többen gyönyörködhessenek bennük.
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
Mi az, amit másképpen számított, vagy másképpen csinált volna?
Azt gondoltam eleinte, hogy a történelem viharaiban külföldre menekített műtárgyak, gyűjtemények tulajdonosai majd egymásnak adják a kilincset a Magyar Nemzeti Bankban és eladásra kínálják műtárgyaikat. De ez sajnos nem történt meg, ez számunkra csalódás. Másfelől az alkotások jelentős része a második világháborúban a volt Szovjetunióba került. De eddig sajnos nem kaptunk cirill betűs levelet…
Mi a garancia arra, hogy a legjobb műtárgyak és a legjobb áron kerültek az MNB tulajdonába?
Ez nem kiskereskedés. Egy festmény vagy más műtárgy értékét a vászon, a festék és a nyersanyagok mellett a művész tehetsége és az eltelt idő határozza meg. Hogy a műtárgyak művészettörténeti méltatását és vásárlási értékbecslését ki végezheti, azt számos feltétel, jó néhány szabály és magas szintű törvényi előírások határozzák meg. Végül a szerzeményezési javaslatot kiváló szakemberekből álló tanácsadó testületnek kell jóváhagynia.
Az esetleges korrupciós feltételezések hogyan zárhatók ki?
A lelkiismeretes művészettörténeti, értékbecslési vizsgálatokkal és elemzésekkel, valamint a végső döntést meghozó MNB igazgatósági határozattal.
Van kedvenc műalkotása a megvásároltak között?
Ez olyan, mintha egy sokgyermekes szülőtől azt kérdezné, melyik a kedvenc fia vagy lánya.
Van olyan mű, amit különösen szívesen látna még a program szerzeményei között?
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának harmadik művét, a Golgotát.
Mit emelne ki az eddigi vásárlások közül?
Értékét és ritkaságát tekintve mindenképpen a Tiziano-festményt, majd Kossuth Lajos egyetlen hiteles arcmását, az 1852-ben készült, 8×11 cm-es dagerrotípiát, amit különleges körülmények között kell tárolni, hogy megőrizhessük az utókornak. De idesorolom az erdélyi tallérgyűjteményt is, hiszen a numizmatikai piacon alig találni ezekből a 16–17. századi gyönyörű pénzérmékből. Az erdélyi fejedelmek ugyanis ebben fizették a török szultánoknak az adót, akik a kapott tallérok döntő részét beolvasztották.
Idén véget ér a program. Lesz folytatás?
Készítünk majd egy kiadványt, mely tételesen bemutatja, mivel gazdagítottuk Magyarország múzeumait. A vásárlásokat valószínűleg ősszel befejezzük: Matolcsy elnök úr mandátuma 2019. márciusban, az enyém egy hónappal később jár le, nem lenne elegáns az utódokra testálni feladatokat, kötelezettségeket. Bízom benne, hogy a stafétát átvevők is átérzik majd – művészettörténeti és nemzeti szempontból is – az általunk indított program fontosságát, s a folytatása mellett döntenek.
Az interjú a Manager Magazin februári számában jelent meg
(Értékteremtő Értéktár)
