Az elmúlt időszakban szépen megvették a részvénypiacot, a befektetők számára pedig a 2024-es év egyelőre jól kezdődik. Ha az első két hónapra pillantunk, akkor már éves szinten is értelmezhető szép eredményeket láthatnak a piaci szereplők, persze korai még hátradőlni, messze az év vége, a nem várt forgatókönyvek pedig mindig kockázatot jelentenek. 

3d,Illustration,Of,Gold,Ingots,Over,Black,Background,With,A
Fotó: Shutterstock

Ebben a környezetben nem csak a részvények erősödnek, az utóbbi időszakban újra erőt mutatnak a kriptodevizák is, a közelíti a 70 ezer dolláros szinteket, de más kriptodevizák is képesek meghaladni, vagy újra elérni korábbi mágikus szintjeiket. A kockázati étvágy ebből azért jól látható.

Nem meglepő így, hogy az arany is ismételten lendületbe került, nem maradt ki már a nemesfém sem az utóbbi időszak nagy emelkedéséből. 

Segít persze az is, hogy a dollár viszonylag stabil, erősödni nagyon nem erősödik, ez pedig nem veszi el az aranybefektetők kedvét sem.  

Ami pedig talán még fontosabb, hogy több technikailag fontos szint áttörése megtörtént, ami rövid távon újabb vevőket csalogatott a piacra.     

Látható, hogy 2023 vége óta egy csökkenő trend volt megfigyelhető az arany grafikonján, ez pedig többször is megakadályozta az emelkedést. Most inkább az látható már, hogy pár napja erőteljesen törte át ezt a trendvonalat az árfolyam, és látványos zöld gyertyák mutatkoznak, ez megerősíti, hogy a befektetők és a tréderek is nagyjából itt húzták be az erősebb ellenállásokat.

 

A heti grafikonon azt is ki lehet emelni, hogy 2020 óta többször is elakadt a 2070 dollár körüli szintekben az arany, most azonban nagy lendülettel ért lokális csúcsra a nemesfém. 

Ugyanakkor egy apróbb felszúrás még a történelmi csúcs útjában állt egy ideig, de kedden a csúcsdöntés is sikerült 2141 dolláron  

Összességében jól látható, hogy az arany nem igazán járt még ennyire magas áron. Technikailag így kitörést láthatunk rövid távon, és közép távon is sok tér nyílhat így a nemesfém számára.                           

Ilyenkor főleg 100 dolláronként érdemes figyelni az ellenállásokat, vagyis 2100 dollár után a 2200 dolláros zóna lehet még érdekes, amennyiben kitart a lendület. Mindenesetre az arany megindult rövid távon, a befektetők számára is egyre érdekesebb a nemesfém, a Fed esetleges kamatvágásai pedig szintén segíthetnek, amennyiben erre idén valóban három alkalommal sor kerül az elemzői konszenzus előrejelzése alapján.