Jelentősen, mintegy 43 százalékkal nőtt augusztusban tavaly augusztushoz viszonyítva a Tisza-tónál ingatlant keresők száma. Az érdeklődők kevés kivétellel potenciális hazai vásárlók, bár a nyáron érzékelhető volt már némi érdeklődés Oroszországból és Németországból is az Ingatlanbazár látogatói körében – jellemezte a helyzetet a VG megkeresésére Panek József, az ingatlankereskedelmi portál szakértője.

Mint elmondta, a Tisza-tó környékén egyelőre nincs hirdetési dömping, a piacképes ingatlanokat valószínűleg helyben, a helyi ingatlanirodák a regisztrált ügyfeleik körében értékesítik. Az eladásra kínált ingatlanok fele telek, a többi állandó lakhatásra alkalmas családi ház, valamint nyaraló.

A legtöbb családi ház Tiszafüreden és Poroszlón eladó, ahol 40-45 millió forint körül indulnak az árak.

A szakértő szerint a különböző családpolitikai kedvezmények is felvitték az árakat, hiszen keresleti piaci vidékké tették a Tisza-tavat, amelyre a Covid-járvány miatt elrendelt karantén és home office idején is felfigyeltek a vevők. Egy idő után a megélénkülő kereslet miatt elfogytak a piacképes ingatlanok, újakat pedig a tulajdonosok nehezen dobnak piacra. Úgy tűnik, sokan most kivárnak, hogy mi történik az árakkal – mondta az Ingatlanbazár illetékese.

Fotó: Huszár Márk

A Tisza-tavi kereslet Tiszafüredre és környékére koncentrálódik, amelyet a Tisza-tó fővárosának is neveznek

 – közölte érdeklődésünkre Balogh Péter, az OTP IP helyi ingatlanközvetítője. A piaci folyamatok értékelése nem egyszerű kérdés – tette hozzá –, mert lokálisan látszódnak áremelkedések is, ami összességében is jellemző a Tisza-tóra, de leginkább a kereslet fókuszában lévő Tiszafüredre, ahol az elmúlt három-négy évben 15 százalékkal többért lehet értékesíteni az ingatlanokat. Ez azonban mélyen alatta van a balatoni és a velencei-tavi ingatlanár-robbanásnak, a helyi piac még sokak számára kínál elérhető árú alternatívát, ráadásul helyenként páratlanul szép természeti környezetben.

A kínálat sokrétű, a pezsgésre és a nyugalomra vágyók egyaránt találnak az elképzeléseiknek megfelelő ingatlanokat ezen a környéken. Tiszafüred a mozgalmasabb rész, de Poroszlót és Sarudot, Abádszalókot, Kiskörét és Tiszanánát is egyre többen fedezik fel. Tiszaderzsen, Újlőrincfalván, Tiszaszőlősön, azaz a kisebb településeken alacsonyabb árakkal találkozhat az érdeklődő, de a tó környékén nyaralóingatlant keresők számára a vízpart közelsége az egyik legfontosabb vonzerő.

Az eladók motivációja különböző, vannak, akik csak továbblépnének nagyobb, jobb állapotú ingatlanba, ehhez most az otthonteremtési csomag vásárlást és felújítást is támogató elemei adnak jó pénzügyi alapot, bár – teszi hozzá egy helyi ingatlanközvetítő – a járvány által érintett ágazatokból munkahelyváltására kényszerülők még a hitelképességhez szükséges alkalmazotti idejüket igyekeznek összegyűjteni.

Sok az elöregedő település a régióban, az örökségként maradt szülői, nagyszülői házzal pedig nem mindenki akar bajlódni, a felújításra szoruló,  üresen maradt ingatlanokat inkább piacra dobják.

Idén az építőanyagárak emelkedése megdrágította a felújításokat, ami a jó állapotú használt ingatlanok árát is húzza, hiszen egyszerűbb beköltözhető állagú vagy csak esztétikai frissítésre szoruló házat vásárolni.

Befektetésre még kisebb részben keresnek a vevők a Tisza-tónál eladó ingatlant, bár ahogy nő az idegenforgalom, a vendégházak üzemeltetésében rejlő potenciál – akár szezonálisan is, de – felértékelődő opció. A tó körül teljesen kiépült a kerékpárút,  a felújított szabadstrandok, a megszépült települési központok egyaránt emelik a környék értékét.

Venni minél olcsóbban, eladni minél drágábban szeretnének itt is az emberek, az átalakuló helyi piacon nem ritka jelenség, hogy még előrébb járnak az eladók az árazással, mint a realitás. Balogh Péter szerint tipikus, hogy a szomszédok szinte egymásra licitálnak, és olyan házakat, amilyeneket egy-másfél éve még 15 millióért adtak el, hirtelen 25 millióért hirdetnek meg.

Mióta a Tisza-tó kiemelt turisztikai desztináció lett, évről évre egyre több látogató érkezik ide, akik beleszeretnek a környezetbe, és saját nyaralóra vágynak itt

– fogalmazott Kaszás Enikő, az Otthon Centrum hálózat tiszafüredi irodájának vezetője. Az Otthon Centrum portfóliója alapján folyamatosan tapasztalják a kínálat bővülését. Tapasztalataik szerint az idei esztendőben számottevően nőtt az ingatlanok iránti kereslet, ezzel párhuzamosan emelkedtek az ingatlanárak is. A korábbi vírushelyzet miatt sokan döntöttek úgy, hogy inkább várnak a lakásvásárlással. Ezek a vevők az idén bonyolítják le az elhalasztott vásárlásaikat. A digitalizáció előbb-utóbb valósággá fogja változtatni, amit ma kényszerből, a vírus miatt tapasztalunk, és ennek hatására a jövőben várhatóan egyre több munkavállalónak nem kell napi szinten ingáznia a munkahelye és az otthona között, ami megkönnyíti a nagyobb városoktól való távolabbra költözést. Ezt megérezhetik a szép természeti környezet és a turizmus miatt jó infrastruktúrával rendelkező települések, így a Tisza-tó környékén is tartósabb lehet a házak iránti érdeklődés, nem csak nyaralási célból – prognosztizált Kaszás Enikő.

Felfedezték már a területet azon lakóingatlan-fejlesztő befektetők is, akik eddig csak Budapesten vagy más nagy városokban, illetve a Balaton környékén fejlesztettek. Ők már érzik, hogy a környék fejlődésben van, és így nemcsak a turizmus fejlődik, hanem ennek következtében az ingatlanpiac is.

Tiszafüreden elindult egy belvárosi lakóparkfejlesztés, ahol két-három szobás modern lakások épülnek.  A szabadstrand környékén, majd az üdülőövezet mellett új kertvárosi rész alakul ki azzal, hogy egy-két hektár területet felparcelláznak, így több összközműves építési telek kerül hamarosan az Otthon Centrum tiszafüredi irodájának kínálatába – tudtuk meg.

Értékmentés szerelemből

Vannak, akik minél autentikusabb házat szeretnének vásárolni a régióban, ezért a környékre jellemző népi stílusban épített parasztházak nagyon kelendők, a vevőket az sem zavarja, ha éppen felújításra szorulnak – közölte az Otthon Centrum irodavezetője. A régi, rossz állapotú házakból a lelkes új tulajdonosok az eredeti jegyeket megőrizve, azaz korhű stílusban, de a 21. század igényeinek megfelelőt alakítanak ki komoly értékmentést végezve önként, saját meggyőződésből. Általánosságban elmondható, hogy az alföldi házakra a legjellemzőbb építési anyag a vegyes falazat, ezt gyakoriság szerint a tégla és a szilikát követi.