Megnyitotta első, tisztán e-mobilitási komponenseket és rendszereket előállító telephelyét tavaly szeptemberben Szombathelyen a Schaeffler, a vállalatcsoporton belül ez az első olyan gyár, amelyben kizárólag elektromos motorokhoz készítenek komponenseket.

A 23,5 milliárd forintos beruházással megépült telephely e-mobilitási kutatási és fejlesztési központként is működik,

illetve a létesítmény jelentős mértékben hozzájárul a Schaeffler 2030-tól kitűzött céljához, miszerint a vállalat világszerte szén-dioxid-semleges termelésre vált. Épül továbbá 5 milliárd forint befektetéssel egy új, 6200 négyzetméteres logisztikai központ a szombathelyi első üzem bővítéseként, amelyhez egy 2200 négyzetméteres irodaépület is csatlakozik majd – közölte a VG-vel a Schaeffler.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A nemzetközi vállalatcsoportnak 2021 első kilenc hónapjában 10,346 millió euró volt az árbevétele, a 15,9 százalékos növekedés mindenekelőtt a gazdaság első fél évben bekövetkezett élénkülésének köszönhető. Mivel 2021 harmadik negyedévében az autóipari technológiák üzletágban erősen visszaestek a vevői lehívások, a Schaeffler-csoport ebben az időszakban árfolyamhatásoktól megtisztított bázison 3 százalékos árbevétel-csökkenést könyvelt el.

Az autóipari technológiák üzletágban megfigyelhető trenddel ellentétben a Schaeffler-csoport másik két divíziójában pozitívan alakult az árbevétel:

az autóipari kereskedelem és az ipari üzletágak értékesítési árbevétele 8,7, illetőleg 15,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az egész évet nézve az árbevétel tekintetében a Schaeffler-csoport a 2021-es üzleti évre több mint 7 százalékos növekedéssel számol globálisan. A vállalat működését is jelentősen befolyásolják a globális ipar jelenlegi kihívásai, és a vásárlói igények dinamikája, valamint az alapanyagok árának és elérhetőségének változása sokkal rugalmasabb kapacitástervezést követel meg, mint korábban. Ugyanakkor jelentős gyári leállásra nem volt szükség, viszont a változó megrendelői igények miatt volt rá precedens, hogy heti hét nap helyett csak hat vagy öt napon folyt a termelés. 

A magyarországi leányvállalat tájékoztatása szerint megnövekedett az igény az új technológiák iránt, ennek hatására a debreceni gyárban megkezdődött egy új termék, a golyóscsapágy gyártása. Ugyanitt az év végén beüzemelték a vákuumdesztilláló berendezést, amellyel évente mintegy 2000 köbméter vizet takaríthat meg a cég. Tavaly egyébként a szombathelyi Schaeffler legyártotta a 40 milliomodik kuplungkinyomó rendszert.

Magyarországon közel ötezer főt alkalmaz a vállalat három telephelyen (Szombathely, Debrecen, Budapest).

Szombathelyen éves szinten 8 százalék körüli a teljes fluktuáció. Debrecenben egyelőre magasabb ez az érték, de már vannak pozitív jelek, amiben az is közrejátszik, hogy tavaly tavasszal új, bérjellegű megállapodás született a frissen létrejött szakszervezettel, amely egyebek mellett kiterjedt egészségügyi programot finanszíroz. További hosszú távú, többlépcsős béremelésben is megegyeztek a felek decemberben.

Fotó: VG

A vállalat szerint nem valószínű, hogy az idén visszaáll a piac a járvány előtti kerékvágásba, továbbra is lesznek nehézségek a szektorban, de erős alapokról néz elébe a Schaeffler. A fejlődés és az innováció mellett a fenntartható működésre is kiemelt hangsúlyt fektet a csoport, és 2040-től klímasemlegesen akar működni. Ez a cél érinti a teljes ellátási láncot, az ambiciózus, középtávú fenntarthatósági célok mellett. A Schaeffler saját gyártása már 2030-tól klímasemleges lesz.