Az európai agráriumban kialakult piaci zavarok miatt, melyet elsősorban az Ukrajnából korlátozások nélkül beáramló termények dömpingje okoz, a magyar kormányzat újabb segítségnyújtásként a gázolaj után fizetett adó-visszaigénylés mértékének módosításáról döntött – közölte Nagy István agrárminiszter.
A korábbi szabályozás szerint a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után megfizetett adónak a világpiaci ártól függően eddig 86, illetve 87 százaléka volt visszaigényelhető, míg az ezt megelőző években ez mindössze 82, illetve 83,5 százalékban került meghatározásra. Ezt emeli most a kormány 90, illetve 90,5 százalékra, ami hektáronként átlagosan mintegy 400 forintos többletet jelent a gazdálkodónak. Ez az intézkedés nagyságrendileg összesen 1-2 milliárd forintnyi éves többlettámogatást eredményez az agrárágazat számára – sorolta.
Míg számos uniós tagállamban a gazdálkodók a gázolajadó visszatérítésének megvonása miatt adnak hangot elégedetlenségüknek, addig Magyarországon emelkedik a visszatérítés mértéke – hangsúlyozta.
A tárcavezető közölte, tavaly ezen a jogcímen összesen 22,8 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók a hazai költségvetésből. Kiemelte azt is, hogy a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedékiadó-visszaigénylésénél az elszámolható gázolaj mennyisége továbbra is évente maximum 97 liter lehet hektáronként.