Érdemes lesz figyelni a következő hónapokra a kiskereskedelemben, mert december az év végi magasabb forgalom, január viszont már a növekedési pálya miatt fontos – vélik a szakértők, akik szerint folytatódhat a reálbérek növekedése, ami lassan, de biztosan támogathatja a fogyasztás helyreállását. Egyelőre a hiteleket törlesztik az emberek, és tartalékot képeznek.
Novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, novemberrel összehasonlítva pedig 0,8 százalékkal. A kiskereskedelem szerkezetét tekintve azonban nem látszik nagyobb változás a szakértői elemzések szerint.
Még elmaradunk a 2021-es szinttől
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszereket illetően
már vannak biztató jelek, de robbanásszerű bővülésről, az élelmiszer-fogyasztás drasztikus beindulásáról aligha beszélhetünk.
Szerinte érdemi fellendülést a többi üzlet forgalma mutatott, ám könnyen lehet, hogy ez is csak átmeneti, és csak a karácsony előtti Black Friday-akciók hizlalták a számokat, erre utalhatnak két szegmens kiugró adatai is:
- az eddig látványosan szenvedő bútor- és műszakicikk-áruházak forgalma ugrásszerűen megnőtt novemberben, havi alapon 4,5 százalékkal, miközben
- a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 9,2 százalékos volt a bővülés.
Virovácz azonban óva intett a túlzott örömtől, mondván, egy fecske nem csinál nyarat: „A nem élelmiszer-kereskedelmi terület összértékesítési volumene még mindig elmarad a 2021-es teljesítményszinttől, vagyis a változás iránya pozitív, de óriási lemaradásról beszélhetünk a historikus adatokhoz képest.”
Visszaszorulóban az infláció
Óvatosan optimistán fogalmazott Regős Gábor, a Makronóm vezető közgazdásza is. Szerinte a kiskereskedelmi forgalom beindulását segíti a hitelkamatok csökkenése is – ám ez hasonlóan lassú folyamat, mivel időbe telik, amíg az alacsonyabb alapkamat megjelenik a piaci hitelkamatokban, és ezt a háztartások is érzékelik.
– mondta Regős, aki kitért az élelmiszer melletti egyik másik fajsúlyos tételre, az üzemagyagárakra is. Emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor még érvényben voltak az ársapkák e területen, ami erősen befolyásolta a fogyasztást.
Kikerül a képből az üzemagyag ársapkája
„A következő hónapokban kerül ki a bázisból az üzemanyagok ársapkája, így ez sokat tud majd javítani az éves alapú volumenindexen, amely a várakozásaink szerint legkésőbb februárban, de talán már előbb is visszatérhet a pozitív tartományba” – folytatta Regős Gábor.
Érvelését azzal támasztotta alá, hogy segíthet a és a garantált bérminimum előrehozott emelése, általánosan a reálbérek változásának pozitív tartományba történő visszatérése, és párhuzamosan az óvatossági motívum is oldódhat.
Jelenleg ugyanis a háztartások elsősorban a tartozásaik csökkentését és a tartalékaik feltöltését végzik el – ezt már Virovácz Péter tette hozzá, aki kifejtette, hogy emellett
növekedésnek indulhat a fogyasztás is, de ahhoz, hogy ez érdemi és tartós folyamat legyen, először a fogyasztói bizalomnak kell helyreállnia, ami hosszadalmasabb folyamat.
Mindezek okán a szakértők úgy vélik, a növekvő vásárlóerő reálgazdasági hatásait várhatóan lassan, fokozatosan látjuk visszatükröződni a 2024-es kiskereskedelmi adatokban.