Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése, aminek eredményeként több millió forint megtakarítást is jelenthet a vevőknek a rozsdaövezeti helyszíneken történő lakásvásárlás, ráadásul mindez az újlakás-piacon legnépszerűbbnek számító XIII. kerületben – közölte a LIVING, a WING Zrt. lakóingatlan fejlesztő leányvállalata.
A rozsdaövezeti helyszínen vásárlók már a kisebb lakások esetében is több millió forintot megtakarítanak, ezeken az akcióterületeken ugyanis lehetőség nyílik az áfavisszatérítés érvényesítésére, ezáltal
a lakás mindössze a nettó árába kerül.
Budapest jelentős rozsdaövezeti fejlesztési potenciállal rendelkezik, többek között a XIII. kerületben.
A LIVING már évek óta jelen van a XIII. kerületben, ahol 2018-ban indította el a Kassák Projektet, a Váci úttól csupán egyutcányi távolságra, az Apály utca, Angyalföldi út, Klapka utca és a projekt névadója, a Kassák Lajos utca által határolt tömbön.
Az összesen 740 lakásos lakófejlesztés harmadik, egyben befejező üteme a Kassák Terrace, melyben a 246 új építésű, magas energetikai besorolású lakás várhatóan 2025 első felében már költözhetővé válik.
A LIVING másik XIII. kerületi fejlesztése a közel 900 lakásos, Ferdinánd negyedben található Park West lakópark-beruházás, amelynek harmadik üteme, a Park West 3 építési munkálatai 2022 szeptemberében kezdődtek meg.
Az értékesítés mindkét projekt esetében folyamatosan zajlik.
Jelentős árelőny a rozsdaövezeti besorolás
A rozsdaövezetekben a budapesti piaci átlagos fajlagos árakkal számolva
- egy 30 négyzetméteres lakásnál 2 millió forintot,
- 40 négyzetméteresnél 2,8 millió forintot,
- 50 négyzetméteresnél pedig akár 3,5 millió forintot,
- 80 négyzetméteres otthonnál 5,5 millió forintot,
- 100 négyzetméteresnél pedig 6,9 millió forintot is megtakaríthatnak a vásárlók a LIVING és Eltinga közös elemzése szerint.
Újabb rozsdaövezetekkel bővült az áfamentes lakáspiacTöbb mint félszázra nőtt a kijelölt rozsdaövezeti akcióterületek száma, miután egy gyakorlatilag észrevétlen maradt év végi kormányrendeletben újabb húsz ingatlant minősítettek át. A rozsdaövezeti területek előnye idén tovább nőtt, ugyanis csak itt igényelhetik vissza a lakásáfa összegét a vevők, köztük a csokosok is, ha saját célra vásárolnak. A kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa határideje is közeledik, idén jogerős építési engedélyt kell szerezniük az arra pályázó fejlesztőknek. |
Mikor és hogyan lehet élni a kedvezménnyel?
Az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítása szerint, az új lakásokat terhelő 5 százalékos áfa összegével azonos mértékű visszatérítési támogatást a rozsdaövezeti akcióterületeken megépült, többlakásos épületben található otthont vásárlók igényelhetik. Ennek
feltétele, hogy olyan új lakást vásároljon a vevő, ahol legfeljebb 2 év telt el a befejezés és az eladás között.
A visszaigénylést a lakást megvásárló új tulajdonos kezdeményezheti a Magyar Államkincstáron keresztül a vételár azon részére, melyet az adott terület rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítása után fizetett ki.