BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres a nyomdatermékvédjegy

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Felülmúlta a várakozásokat a Nyomda- és Papíripari Szövetség (NYPSZ) által tavaly nyáron bevezetett Magyar Nyomdatermék védjegyének sikere: az év végéig több mint nyolcmillió könyvre és magazinra került fel a hazai gyártást és magas minőséget garantáló címke – tudta meg a Világgazdaság.

„Az élelmiszereknél figyeltük meg, hogy a hazai vásárlók szeretik a magyar termékeket, s ha lehet, inkább azokat veszik a külföldiekkel szemben. Ehhez hasonló, tudatos hozzáállást szeretnénk kiváltani belőlük a könyvek, magazinok, újságok esetében is a nyomdás védjeggyel” – mondta lapunknak Peller Katalin, a védjegy engedélyezését és kiadását végző NYPSZ főtitkára. Erre véleménye szerint a hazai nyomdaipar talpra állítása érdekében mindenképpen szükség volt, mivel úgy látja, hogy indokolatlanul nagy, 20-25 százalékos az importtermékek aránya. Az elmúlt években ráadásul számos magyar nyelvű termék gyártása került át külföldi nyomdákhoz. Mint mondta: a védjegyprogram nem titkolt célja, hogy a fogyasztók meggyőzésén keresztül arra ösztönözze a megrendelőket, azaz a kiadókat, hogy inkább hazai nyomdákban gyártassák termékeiket, hiszen ez akár versenyelőnyt is jelenthet számukra.
Peller Katalin szerint mindenképpen sikeresnek mondható a Magyar Nyomdatermék védjegy első fél éve: a programhoz hét hazai nyomda csatlakozott, és hat hónap alatt 35-40 kiadó több mint nyolcmillió könyvére és magazinjára került fel valamilyen formában a magyarországi gyártást és magas minőséget tanúsító címke. Elmondása szerint azoknál a kiadóknál, amelyek hozzájárultak a védjegy feltüntetéséhez, exponenciálisan növekedett az elmúlt hónapokban a logóval ellátott termékek száma. Úgy látja, hogy csak idő kérdése, s a magazinok és könyvek mellett a csomagolóanyagokon is megjelenhet a magyar minőségi nyomdaterméket garantáló címke. Peller Katalin azonban hozzátette: annak örülnének, ha a mostaninál sokkal több kiadó élne a védjegy által kínált lehetőséggel.
Ebben bíznak a programhoz csatlakozott nyomdák is. „Vegyesen, de alapvetően pozitívan fogadták az ügyfeleink a Magyar Nyomdatermék védjegyet. A kisebb kiadók kifejezetten örültek neki, és büszkén kitették a kiadványaik címlapjára a védjegy logóját, amely azt hirdeti, hogy Magyarországon készült a termék. Ezzel szemben a nagy kiadók közül többen ódzkodtak attól, hogy szerepeltessék a védjegyet a könyveik borítóján vagy hátoldalán, elsősorban esztétikai okokra hivatkozva. Néhányan pedig csak az impresszumban tüntették fel, ez pont a lényeget nehezíti meg, azt, hogy a fogyasztók is könnyen észrevegyék azt” – számolt be a Világgazdaságnak a tapasztalataikról Szentendrei Zoltán, a veszprémi Prospektus Nyomda tulajdonos ügyvezető igazgatója.
Úgy véli: a kisebb kiadók inkább megértették, hogy bizonyos fogyasztói rétegek szemében kifejezetten vonzó lehet a hazai gyártás mellett magas minőséget is garantáló védjegy. Véleménye szerint a védjegy akkor lehet igazán sikeres, ha az elterjedtsége elér egy kritikus szintet, ugyanis akkor jelenthet igazából vonzerőt a fogyasztók számára, ha kellően ismert. Szentendrei Zoltán hozzátette: a kiadók részéről azonban egyértelmű, hogy elsősorban a pénzügyi szempontok diktálnak, és nem kívánnak magasabb költségeket vállalni a védjegy, illetve a hazai gyártás miatt.

Kiadói engedély szükséges
A Magyar Nyomdatermék védjegy használatának feltétele, hogy a megrendelő, a kiadó írásban járuljon hozzá a logó feltüntetéséhez a termék bármely borítófelületén vagy az impresszumban. A védjegyet egy évre adja használatba az NYPSZ, ez a nyomdák kérésére meghosszabbítható.

Németh Márk Sikeres a nyomdatermékvédjegy -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.