puskás stadion

Debrecen és Győr még várhat Szoboszlaiékra

Bevett gyakorlat az MLSZ részéről, hogy a felnőtt válogatott mérkőzéseket a fővárosban rendezik meg, az új Puskás Stadion átadása után sem lehet ez másképp.

Több mint 140 milliárd lesz az új Puskás ára

Hétfőn a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.

"Madonna nem léphet fel itt" - Az MLSZ lezárta az ügyet!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői közleményben azt írta: semmiképpen sem járul hozzá, hogy az augusztus 22-én sorra kerülő Madonna-koncertet a Puskás Ferenc Stadionban rendezzék meg, ezzel pedig az ügyet lezártnak tekinti.

Botrány! Nincs előszerződés a Madonna- koncertre!

A Madonna-koncert helyszínével kapcsolatban a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet a(NUSI), közleményt juttatott el a Világgazdaság szerkesztőségébe, melyben az alábbiakat kívánja leszögezni.

Elmarad a nagy focireform! - Íme a magyar bajnokság változtatásai

Elmarad az élvonal nagy tervezett reformja! Csupán apróbb változtatások lesznek a következő magyar labdarúgó idény kiírásában. Az MLSZ a mostaninál négyszer nagyobb bevételt eredményező tévés szerződést szeretne kötni, valamint 46 ezresre bővíteni a Puskás Ferenc Stadiont.
1
Világgazdaság Piactér