Cégvilág

Elmarad a nagy focireform! - Íme a magyar bajnokság változtatásai

Elmarad az élvonal nagy tervezett reformja! Csupán apróbb változtatások lesznek a következő magyar labdarúgó idény kiírásában. Az MLSZ a mostaninál négyszer nagyobb bevételt eredményező tévés szerződést szeretne kötni, valamint 46 ezresre bővíteni a Puskás Ferenc Stadiont.

A Soproni Liga 2009-10-es kiírásában jelentős változás nem lesz, azaz két csapat esik ki és ugyanennyi jut majd fel. Az egyetlen komoly különbséget az jelenti a mostanihoz képest, hogy amennyiben a bajnoki címről, Európa Liga-indulásról vagy kiesésről döntő helyezés esetén azonos pontszámmal áll két csapat, akkor két mérkőzéses rájátszás dönt majd, melyik a jobb gárda - számolt be Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi ülése után tett nyilatkozatáról a teol.hu.

Hármas holtverseny esetén hármas körmérkőzést rendeznek, s mindegyik együttes egyszer játszik majd otthon.

"Azt ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy az NB I-es klubvezetők egyhangúlag a reform mellett tették le a voksukat" - mondta Kisteleki.

Az elnök múlt hónapban nyilvánosságra került javaslatában egyebek mellett az szerepelt, hogy csökkentsék 12-re az élvonalban szereplő csapatok létszámát.

Kisteleki bejelentette, hogy szintén az NB I-es együttesek javaslatára az elnökség úgy döntött, a Digi TV-vel köt szerződést a televíziós jogokról, amennyiben a Sport TV nem él opciós jogával. "A Digi TV olyan ajánlatot tett, ami négyszer annyi bevételt eredményez a magyar futballnak, mint a jelenlegi szerződés, a 2010-11-es idényben akár az egymilliárd forintot is elérheti az összeg. A szerződésben magazinműsor készítése is szerepel, továbbá rögzítve lenne, hogy milyen időpontban lennének a mérkőzések."

"A Duna TV továbbra is egy meccset adna péntekenként, a többi pedig a Digi Televízió nyáron induló sportcsatornáján lenne látható."

További változások a jövő évi kiírásban, hogy az elnökség hozzájárult a kettős rangadóhoz, amely a Puskás Stadionban lenne, s maximum négy lehetne egy idényben. Kisteleki hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy lesz is.

A Magyar Kupa következő kiírásában is történt változás, ugyanis jövőre egy mérkőzésen dől el a trófea sorsa.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek