A jobb szemét és arca jobb oldalának egy részét takaró kötést visel a következő egy-két héten Olaf Scholz német kancellár a hétvégi sportbalesete miatt.

Berlin, 2023. szeptember 4.
A német kormány sajtóirodája által közreadott kép Olaf Scholz német kancellárról egy kötéssel a jobb szemén a kancellária berlini épületében 2023. szeptember 4-én. Scholz szeptember 2-án futás közben elesett, és zúzódásokat szenvedett az arcán, ezért le kellett mondania néhány találkozóját a hétvégén, de e heti programjait azonban már nem érintik a történtek.
MTI/AP/Német kormány sajtóirodája/Steffen Kugler
Fotó: Steffen Kugler / Német kormány sajtóirodája / AP / MTI

Nem annyira vészes, mint amilyennek tűnik

– írta a kormányfő közösségi portálokon hétfőn közölt bejegyzésében, amelyben bemutatta új hivatalos portréját, egy szemtakarós felvételt. 

Alig várom a mémeket

– tette hozzá.

A kancellári hivatalban készített fényképen az is látszik, hogy az állától a homlokáig több horzsolás keletkezett az arca jobb oldalán. Sérült szeme állapotáról és sebesülései súlyosságáról a kormányfő és a hivatala sem közölt részleteket.

Olaf Scholz szombaton szenvedett balesetet futás közben. Vasárnapi sajtónyilvános programját – egy Hessen tartományi kampányrendezvényt – lemondta, de hétfőtől már az eredeti, még pénteken közölt tervek szerint alakul a program, így például este részt vesz a katolikus püspöki konferencia fogadásán, kedden megnyitja a müncheni nemzetközi autóipari és mobilitási kiállítást (IAA Mobility), szerdán pedig beszédet mond a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Újabb mélyponton a német kormány támogatottsága: egyre inkább nyomasztja a szélén egyensúlyozó gazdasági helyzet

Az ARD országos köztelevízió Deutschlandtrend nevű felméréssorozatának új adatai szerint a választók csupán 19 százaléka elégedett a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciójának munkájával. 

Ez 2 százalékpontos csökkenés augusztus elejéhez képest, és a legalacsonyabb érték a 2021 decemberében hivatalba lépett kormány történetében. 

A kevéssé vagy egyáltalán nem elégedettek aránya 1 százalékponttal, 79 százalékra emelkedett.

A választókorú népességre reprezentatív felmérés szerint a németeket egyre inkább nyomasztja a recesszió szélén egyensúlyozó gazdaság helyzete: míg tavasszal mindössze 7 százalékuk gondolta, hogy a gazdaság állapota az ország legnagyobb gondjai közé tartozik, nyár végén már 28 százalék vélekedett így. Ezzel a gazdaság áll az első helyen a leggyakrabban említett gondok augusztus végi rangsorában. A második a bevándorlás és a menekültügy 26 százalékkal, amely ugyancsak jókora növekedés az áprilisi 19 százalékhoz képest. Az éghajlatváltozás és a környezetvédelem ügye a harmadik helyre szorult, a tavaszi 26 százalék helyett 18 százalék tartja kiemelt fontosságúnak.

Növekedési csapdába zuhant Németország – mégis késnek a reformok

Évek óta alig mozog a német gazdaság, amely már az előtt is az ipar gyengeségével küzdött.