Újabb orosz rakétatámadás érte Odesszát, többen meghaltak és még többen megsérültek – közölték helyi tisztviselők kedd hajnalban. Oleh Kiper kormányzó szerint egy rakéta lakóépületeket és polgári infrastruktúrát talált el. A kormányzó első közlése szerint két ember és egy kutya vesztette életét a támadásban, azóta ez a szám növekedett.
Az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat közölte, hogy
a halottak száma négyre, a sebesültek száma pedig 32-re nőtt, a halálos álodzatok között két gyermek volt.
A sebesültek közül többen már a kórházban haltak bele sérüléseikbe – írja a The Kyiv Independent. Volodimir Zelenszkij a közösségi médiában közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy több támogatásra van szükség Ukrajna szövetségesei részéről, hogy megállítsák Oroszország rendszeres rakétatámadásait. Az ukrán elnök ismét hangot adott annak, hogy
országának égető szüksége van a Patriot légvédelmi rendszerekre, melyek jelentősen le tudnák csökkenteni az orosz támadásokból származó károkat és a sérültek számát.
Dmitro Kuleba szerint az újonnan megszavazott amerikai segélycsomag nem fogja rögtön megoldani Ukrajna katonai problémáit. Az ukrán külügyminiszter szerint a segély mellett országa legalább hét Patriot légvédelmi trendszert is be szeretne szerezni. Erről már zajlanak tárgyalások, de Kuleba szerint „azok az országok, amelyek ezeket a Patriotokat működtetik, alkudoznak a kompenzációért”.
Lengyelország az unió beleegyezését várja a hadköteles ukrán menekültek hazaküldéséhez
Varsó már korábban jelezte, hogy kész minden segítséget megadni Kijevnek. Ebbe az is beletartozik, hogy hazaküldik a Lengyelországban tartózkodó hadköteles ukrán menekülteket. Ehhez már csak az Európai Unió áldására várnak.
Példátlan támadás: Oroszország elzárt egy NATO-várost a légiközlekedéstől
Oroszország megbénította a légiközlekedést a kelet-észtországi Tartu városban. GPS-zavarók segítségével akadályozza Oroszország, hogy a repülőgépek leszálljanak a településen.
Az orosz hadsereg új csodafegyverei: a pávák
A szárnyasok elhozhatják a spirituális békét az öldöklés közepette is. Az orosz lövészezred hálásan köszöni a pávákat.
A britek kerülő úton exportálják a luxusautókat és egyéb cikkeket Oroszországba
Az Egyesült Királyságból Azerbajdzsánba 26 millió font értékben exportáltak autókat februárban, az egykori szovjet köztársaság ezzel a brit autók 17. legnagyobb piaca lett. A Sky News korábbi oknyomozása szerint szinte biztos, hogy ezeknek az autóknak a végállomása Oroszország.