Két markáns vélemény – egy amerikai/nyugati és egy ukrán – hangzott el az Ukrajna megsegítésére összehívott londoni konferencia (Ukraine Recovery Conference) eredményéről, illetve eredménytelenségéről. A két, egymásnak látszólag ellentmondó álláspont egyfajta értelemben harmonizál, kiegészíti a másikat. Míg az amerikai/nyugati nézeteket összefoglaló vélemény a magas, makroszintű, nyugati állami hozzáállással foglalkozott, addig az ukrajnai megközelítés mikroszintű, az ukrán program-előterjesztők gyakorlati hibáiról szólt. Ki nem mondva az ukránok jelezték az alapproblémát: a gazdaság, az ország újjáépítését nem lehet az eddigi politikai alapokon tartani. Szolid, gazdaságilag megalapozott, profitot ígérő projektek kellenek – ilyenek Londonban nem nagyon bukkantak fel.
Nem sikerült úgy az ukrán szándékokat, célokat feltáró prezentációsorozat, ahogyan azt sokan szerették volna Kijevben. Az okokat az ukrán kormányhoz közel álló, de ez alkalommal kritikus véleményt megfogalmazó Dzerkalo Tizsnya (zn.ua) médium online kiadásában Julija Szamajeva elemzi.
Elsősorban is rossz volt maga a prezentáció. „Hölgyeim és Uraim, attól, hogy maguk felszólalásukba olyan divatos szavakat ismételgettek, mint a hub, a zöld fémkohászat vagy az építőipar kapcsán a termomodernizáció, az önök által előadottak még nem váltak eladhatóbbakká” – dörrent rá Szamajeva az ukrán delegáció három kulcsemberére, az elnöki irodavezető-helyettesre, Rosztyiszlav Surmára, Julija Szviridenko gazdaságfejlesztési miniszterre és Olekszandr Kubrakov infrastruktúra-miniszterre.
A mostani londoni rendezvény elődje Luganóban tavaly ugyancsak kudarcos volt, és reméltük, hogy az illetékesek tanultak a hibákból. Eszerint nem ez történt – summázta a tapasztalatokat a Dzerkalo Tizsnya gazdasági rovatának szerkesztője. Mi több, a lap egy másik cikkében azt állította, hogy Surma, a kijevi elnöki hivatal vezetőhelyettese Londonban „szégyent hozott Ukrajnára”. Az ügy pikáns, mert Surma a korrupció visszaszorítására az üzleti életben a készpénzforgalom minimalizálását javasolta, amivel például sok, adózni nem akaró, zsebekbe borítékot dugdosó vállalkozó tyúkszemére léphetett Ukrajnában.
Egészében véve ellenkező előjelű nézeteket vallott a Londonban történtekről az Egyesült Államok Német Marshall Alapjának professzora, Thomas Kleine-Brockhoff, aki „Miért volt siker az Ukrajna Helyreállítási Konferencia?” címmel írt cikket.
Kleine-Brockhoff szerint London Kijevnek szóló üzenete elsősorban az volt, hogy „hosszú távon is kitartunk mellettetek, megvan bennünk az elkötelezettség, és rendelkezünk a támogatáshoz szükséges eszközökkel.” Példaképpen felhozza, hogy Londonban a házigazda rendező, a brit kormány szándékai szerint a magántőke, a befektetők domináltak. Ez olyan érv volt, amely a professzor olvasatában megerősítette Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének aduásznak szánt bejelentését az 50 milliárd eurós Ukrajna-segélycsomagról. Az elnöki bejelentés hatását fokozta a hosszabb táv (2027-ig), továbbá hogy tartósan ösztönzi a beruházásokat és erősíti az invesztorok biztonságát.
Egyfajta garanciául szolgál befektetett pénzükre, a megtérülésre, a háborús kockázat minimalizálására.
Kleine-Brockhoff úgy látta: a londoni konferencián e tekintetben is haladást értek el a Luganóban tartott tavalyi hasonló jellegű rendezvényhez képest. Például rendbe szedte, strukturálta a korábbi, eléggé improvizáló, ad hoc jellegű segítséget. Rövid távúról hosszú távúra váltott, és London már erőfeszítéseket tett, hogy az Ukrajnának nyújtott segítség ne adomány jellegű legyen, hanem szervesen tagolódjon be a nyugati tervezés és a pénzügyek rendszerébe.
A professzor a kevésbé biztató elemek között megemlítette, hogy „a nemzetközi blue chip csúcsvállalatok enyhén szólva nem tolongtak, hogy szerződéseket írjanak alá az ukránokkal. Ugyan nyitónyilatkozatában a brit külügyminiszter említést tett az „Ukrajna Üzleti Kiskátéról” (Ukraine Business Compact), amelyet a magánszektor több mint 500 vállalkozása írt alá, de, mint James Cleverly maga is elismerte, az csak egy általános szándéknyilatkozat arról, hogy az adott vállalat érdeklődik az ukrajnai befektetések iránt. És a UBC aláírói zömmel kis- és középvállalatok, merthogy a nagyok meglehetős óvatosságot tanúsítottak mindenféle konkrét elkötelezettséggel kapcsolatban.
Érződött a vállalások mögötti megfelelő tőkefedezet hiánya. Emiatt
Londonban sok szó esett a Nyugaton lévő oroszországi állami érdekeltségek, elsősorban az oroszországi központi bank mintegy 300 milliárd dollárra becsült, befagyasztott követeléseiről.
Valamennyi véleménynyilvánító kifejezte: Oroszországnak állnia kell az ukrán helyreállítás költségeit. Az oroszországi jegybank aktíváinak kisajátításával, „legális eszközökkel” megoldható lenne az ukrajnai újjáépítés finanszírozásának jelentős része.
Azonban Londonban is megjelent az ódzkodás az orosz államvagyon kisajátításától, ami azt az aggodalmat fejezi ki, hogy megrendülhet a nyugati pénzrendszer iránti bizalom, s ez messze túlmutat az ukrajnai konfliktus jelentőségén. Olyan globális kérdéseket vet fel, amelyek aggasztják a „Globális Délt”, a korábban fejlődő országoknak titulált csoportot – a nyugati pénzvilághoz való kötődést. Amelynek a nyugati rendszerekhez való politikai, gazdasági és katonai hozzárendeléséért, a nyugati Ukrajna-álláspont hathatósabb támogatásáért folyik a harc a világban.
