Közel 13 százalékot pattant a Netflix árfolyama szerdán este az amerikai tőzsdezárás utáni kereskedésben, miután a streamingszolgáltató az elemzői konszenzust meghaladó profitról és az előfizetők számának vártnál nagyobb növekedéséről számolt be a harmadik negyedéves riportban.
A felpattanás annál is feltűnőbb, mert a rendes kereskedésben 2,68 százalékot esett a amely az elmúlt egy hónapban a szerdai zárásig közel 13 százalékot zuhant. Vagyis percek alatt ledolgozta az egyhavi mínuszt. A papír idén szerdáig 17 százalékot emelkedett. Ha a zárás utáni emelkedést visszaigazolja a piac, akkor 30 százalékosra bővül az idei teljesítmény.
A vállalat harmadik negyedéves bevétele 8,54 milliárd dollár volt, ami megfelel a Wall Street becslésének. A menedzsment az év elején azt mondta a befektetőknek, hogy 8,5 milliárd dolláros bevételre számítsanak.
Ellenben az egy részvényre jutó eredmény 3,73 dollár lett, míg az előzetes elemzői konszenzus 3,49 dolláros részvényenkénti nyereség volt.
A Netflix az előfizetők 8,76 milliós növekedéséről számolt be, ami felülmúlta a FactSet által közölt 6,1 milliós elemzői várakozást.
A Netflix a részvényeseknek küldött levelében azt írta a befektetőknek, hogy a negyedik negyedévben 8,69 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 2,15 dolláros nyereségre számít. Míg a Wall Street várakozása az utolsó negyedévre 8,72 milliárd dolláros bevétel és részvényenként 2,17 dolláros profit.
A Netflix tavaly bejelentett egy hirdetésekkel támogatott előfizetési lehetőséget, amelynek célja, hogy vonzza azokat a fogyasztókat, akik alacsonyabb árú alternatívát keresnek. Arra is törekedett, hogy csökkentse a jelszómegosztást, mondván, hogy az erősebb tiltásnak segítenie kell az előfizetések növekedését. Ami beigazolódott.
A hírek szerint a Netflix áremelést tervez, amit a hollywoodi sztrájk után jelentenek be.