A Netflix az egyre romló vállalati eredményei miatt több reformot is hoz a szolgáltatásuk életébe. A jelszómegosztás elleni akciójuk mellett a reklámoknak is teret engednének a platformon a nagyobb bevétel érdekében. Ugyan a cég azt kommunikálja, hogy az olcsóbb, de hirdetésekkel dúsított szolgáltatásuk a nehezebb anyagi körülmények között élők számára lesz jó alternatíva, valószínűleg inkább a romló bevételek és a fogyatkozó előfizetői bázis állhat a dolog hátterében.

Jönnek a reklámok a reklámmentességet a zászlajára tűző Netflixre

A világ legnépszerűbb streamingplatformja az idei első negyedévben 200 ezer felhasználót veszített, a menedzsment pedig további 2 millió távozó ügyfélre számít az idén.

Már több találgatás is volt arról, hogy miként léphet fel a cég a megosztott jelszavak ellen. Volt olyan elképzelés, hogy egyszerűen befagyasztják a megosztott extra fiókokat, de a vállalat nem fog ilyen drasztikus lépést megtenni.

Ehelyett extra díjat fognak felszámolni a háztartáson kívüli fiókok után.

A CNBC azt írja, hogy ennek a bevezetése úgy fog elkezdődni, hogy a Netflix figyelmeztetés küld majd azoknak az érintetteknek, akik a háztartásukon kívüli plusz fiókjaik vannak.

Ezután ezeknek a felhasználóknak az előfizetési díjában fog jelentkezni a plusz költség.

Bangkok,,Thailand,-,July,13,,2021:,Netflix,App,Logo,On
Fotó: Shutterstock

A cég már teszteli ezt a funkciót Peruban, Costa Ricában és Chilében. Ezekben az országokban további összegeket számol fel a cég a háztartáson kívüli személyek alfiókjaiért. Az árak eltérők az egyes országokban.

Peruban 2,13 dollárt, Costa Ricában 2,99 dollárt és Chilében 2,92 dollárt számítanak fel az extra fiókok után.

Ez nagyjából 600-1000 forintos plusz költség az előfizetésen felül.

A Netflix döntése példátlan az iparágon belül, eddig egyetlen másik streaming-szolgáltató sem lépett meg ilyet. Ennek ellenére várhatóan a Disney, a Warner és a többi platform tulajdonos aktívan követi majd az új modell működését és ha jól vizsgázik, akkor a saját szolgáltatásaikban is megszüntethetik majd a "password sharing" lehetőségét.

Arról még nincs hír, hogy a Netflix mikor terjesztené ki globálisan az új, jelszómegosztást monetizáló modelljét, de iparági vélemények szerint

még legalább egy évbe telik, mire világszintűvé válhat a rendszer.

Ha egy felhasználónak van egy másik városban élő testvére és meg akarja osztani vele a fiókját az nagyszerű. Nem akarjuk megakadályozni ebben, de ezért egy kis plusz díjat fogunk kérni. Ők élvezhetik a szolgáltatás előnyeit, nekünk pedig meglesz a szolgáltatásért járó bevételünk

— erről Greg Peters, a vállalat operatív vezérigazgató-helyettese beszélt. Arról nem beszélt, hogy a cég mekkora bevételre számít az alfiókok beárazásából.

A Time2Play nevű kutatószervezet felmérése szerint a cég nem fog túlságosan jól járni az új modell bevezetésével.

Adataik szerint  a valaki más jelszavát használó amerikaiak 80 százaléka nem csinálna magának saját fiókot, ha nem használhatná tovább az ismerőse jelszavát. 

A szervezet azt nem vizsgálta, hogy az előfizetők mekkora arányban lennének hajlandók több fizetni, hogy megoszthassák a jelszavukat az ismerőseikkel.